Hadházy Ákos: A sok botrány között én sem figyeltem fel erre az újabb mocskos húzásra
Reagált a Belügyminisztérium.
Reagált a Belügyminisztérium.
Sok általános iskolást foszthatnak meg a gimnáziumi továbbtanulástól.
A PDSZ ügyvivője szerint egy-egy túlbuzgó tankerületi igazgató magánakciójáról van szó.
A történtek miatt a Belügyminisztérium is közleményt adott ki.
Évente csak kétszer, tavasszal és ősszel lehet pályázni a pozícióra.
Az ügyben megszólalt az egyik pedagógus-szakszervezet ügyvivője is.
Fél évvel a kegyelmi ügy kirobbanása után gondolták alkalmatlannak a feladatra.
A kereset beadása után a Kelet-Pesti Tankerületi Központ sokkal együttműködőbb volt.
A Klebelsberg Központ nem nyilatkozik arról, hogy volt-e tudomása az ügyről.
Sokak szerint nem akarják kifizetni a túlórákat.
Hamarosan újra felhalmozódhatnak az adósságok.
A szülők rákényszerülhetnek, hogy magántanárhoz vigyék gyermekeiket.
A Belügyminisztérium szerint a pedagógusok 99 százaléka az új jogviszonyt választotta.
Konténereket kapnak osztályterem helyett.
Többségük a státusztörvény miatt hagyja ott a pályát.
A tankerület szerint nincs semmi látnivaló.
A nizzai nyaralás verte ki a biztosítékot.
A polgármester azt mondta: évtizedes tradíció a pedagógusok megbecsülése.
Csütörtökön érkezett közel 14,4 milliárd forintnyi rezsitámogatás a kormánytól.
A bántalmazott lány súlyos sérüléseket szenvedett.
Sikkasztás és hivatali vesztegetés a gyanú.
A pedagógus nem ismerte be a bűncselekményt.
A szülők feljelentést tettek, a tankerület belső vizsgálatot indított.
Rá akartak ijeszteni.
Kiderült, mennyi év végi jutalmat tehetett zsebre a Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella.
A Külső-pesti Tankerületnél tartottak demonstrációt.
A PDSZ szerint nem egyedi esetről van szó.
A tankerület a távhőszolgáltatótól is a szolgáltatás leállítását kéri.
A kistelepüléseken a tankerület már képtelen elfogadható körülményeket teremteni.
A Klebelsberg Központ szerint ugyanakkor a tankerületi vezetőknek nincs szolgálati autójuk.
Az egyetem szerint akkor lehet tovább vizsgálódni, ha ahhoz a szakdolgozat készítője is hozzájárul.
Így büntetik a tankerületek a sztrájkot támogatókat.
A havi költségeim kifizetése után 2100 forintom marad, ez ma egy mozijegy – vallja az Eötvös gimnázium tanára.
Először szólalt meg.
Ilyen az igazi szakmai elhivatottság.
A tankerület így próbálja megspórolni az energiaköltséget.
A Kodolányi János Egyetem közölte a hírt.
A főpolgármester szerint végleg megbukott a rendszer.
Egyre több a hasonló eset.
Utánajártunk, mi lesz a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumba járó kisebb gyerekekkel.
Levelet küldött a tankerület.
A gödöllői gimnáziumban jelenléti oktatással kezdődött a tanév.
Az intézményekben összesen csaknem négyszáz diák tanul.
Természetesen a „méltó ünneplés” sem maradt el.
„Lesz ám bulika” – írta a szakszervezet.
Levágta egy kislány haját, mert nem volt nála hajgumi, egy másik gyerek kezét ecetbe mártotta.
Baranyában egyre nagyobb gondot okoz a tanárhiány.
Az önkormányzat viszont pénzt kért volna.
Az igazgató indokolatlanul lepontozta kollégáját és vetélytársát a mesterpedagógusi vizsgán. A tankerület intézkedett.
A távoktatás pedagógussztárja szerint a tankerület vezetője tajtékozva követelte tőle, hogy törölje a videóit.
Gulyás Gergely délelőtt kritizálta a döntést, a Klik délutánra visszavonta a korábbi utasítást. Mint kiderült, nem mindenhol.
A tankerületek a maradványösszegeket oszthatják szét.
Nem engedte el a diákokat a kerületi Ifjúsági Fesztiválra a tankerület vezetője, a polgármester pedig nagyon kiakadt ezen.
Fűtés és víz sincs mindig, felsővezeték is szakadt már. A szülők csiszolnak, mázolnak, glettelnek, még dugulást is hárítanak. A fenntartó állam azt mondja, nincs balesetveszély.
Egy zalai iskolában egy tanár meg akart állítani egy verekedő gyereket, aki őt is megrúgta, mire pofon vágta. A szülők feljelentették, az iskolából kirúgták, felettesei nem álltak ki mellette, aztán egy év múlva kiderült: nem követett el a bűncselekményt.
Egy pécsi városrész halódó iskoláját szülői összefogással, reformpedagógiával élesztették újjá, ahol együtt tanult gazdag és szegény, roma és nem roma. A tankerületnek nem tetszett a szabad és boldog iskola. Új igazgatót hoztak, aztán minden elromlott.
Vannak olyan iskolák, ahová már bármilyen szakos tanárt felvennének. Van, ahol 14 tanár hiányzik.
Hat önkormányzat a végsőkig kitartott amellett, hogy maguk tarthassák fenn az iskolájukat, de végül az állam győzött. Az Abcúg írása.
Nincs megállás, az állam átveszi az iskolákat.