Csoportos munkaügyi perek indulhatnak a gyermekvédelemben a kormány lépése miatt
Több százan vannak már a panaszosok, akik a gyermekvédelmi lépéseket kifogásolják.
Több százan vannak már a panaszosok, akik a gyermekvédelmi lépéseket kifogásolják.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal bárkit vizsgálhat, ha rosszat feltételeznek, de nem tudni, mi is a rossz.
Kiosztották a Szabad-díjakat.
A nő öt nap alatt meghalt.
A gimnázium elhatárolódott tőle, úgy véli, megsértették a személyiségi jogait.
A fizikai korlátozás szakemberrel kiváltható.
A legjobb, ha több tanuló perel egyszerre.
Az uniós bíróság szerint Magyarországon a titkosszolgálati megfigyeléseknél nincs független kontroll, a sértetteknek nincs jogorvoslati lehetőségük.
Döntésüket azzal indokolták, hogy a magyar kormány elvette tőlük a sztrájkjogot.
Idén áprilisban küldték el a 2020-as adatokat.
A Kúrián támadják meg az NVB határozatát.
Az NVB szerint megsértették a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.
Felhívták a figyelmet a négy évvel ezelőtti büntetést, szintén a csatorna ellen.
Három alkotmányjogi panaszt érdemi vizsgálat nélkül visszautasítottak.
Utolsó jogorvoslati állomásához érkezik az ügy.
Pedig Magyarországon kifejezetten jó élni – állítja Asbóth Márton.
Hazai és nemzetközi fórumokhoz fordul a civil jogvédő szervezet a titkosszolgálati megfigyelések miatt.
Június 1-jéig meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet.
Törvényben értelmezték újra a lakcím fogalmát.
Nem lesz büntethető a fiktív lakóhely létesítése, beindul az igazi voksturizmus.
Ahogy közelednek a választások, megint előkerült a téma.
A devizahitel-károsultak tartottak volna demonstrációt még 2014-ben.
Több panasz is érkezett a vakcina igénybevételéről szóló kormányrendeletre.
Megjelent a negyedik korrupciófigyelő jelentés.
A TASZ szerint alkotmányellenes lépés volt az Állami Számvevőszék bevonása.
A jogvédők szerint diszkriminatív az oltási kártya bevezetése.
Ezt az Oktatási Hivatal is megerősítette.
Az ombudsman jelentése szerint nem alkalmasak a hazai intézmények az autista gyerekek megfelelő ellátására.
A TASZ várja a felmondani szándékozó egészségügyi dolgozók jelentkezését.
A túlóratörvény ellen tüntettek még 2018-ban.
Talán mégis létezik még jog és valamiféle demokrácia Magyarországon – értékelte a döntést a kirúgott sportújságíró.
Gulyás Márton és Orosz Berdnadett is elismerésben részesült.
A civil szervezet attól tart, hogy z Orbán-kormány elkezdi vegzálni az újságírókat.
2018 óta az ügyészségek azokkal is kifizettethetik a nyomozás több százezer forintos költségét, akik elvégezték az elterelést. A TASZ adatigénylésben nézte meg, hol élnek ezzel az eszközzel. Meglepőek a különbségek az egyes települések között.
Ahol lehet, akadályozza vagy hitelteleníti a hatalom a neki nem tetsző médiafelületeket a koronavírus-járvány idején is.
Szinte minden méltányossági kérelmet pozitívan bírált el a rendőrség a TASZ információi szerint.
A Társaság a Szabadságjogokért szerint a listán azonosíthatóak az elhunytak, a minisztérium szerint nem.
A civil szervezet üdvözli az adatközlést, de beazonosíthatóak lehetnek az elhunytak, ezért javasolnak egy jobb megoldást.
Az alapvető jogok biztosának hivatala szerint a kórházak közfeladatot látnak el, az ott lévő állapotok közérdeklődésre tartanak számot, írja a TASZ.
A jogvédő szervezet szakértőjét az otthoni karanténról akarták megkérdezni.
Az azóta a KESMA-ba olvadt hetilap Soros-zsoldosozott, most fizetniük kell.
A begyűjtött adatok kereskedelme a felhasználók fizikai biztonságát is veszélytetheti.
19 magyar médium főszerkesztőivel és újságíróival készítettek mélyinterjúkat egy kutatás során.
A szervezet szerint is szégyenteljes volt a csatorna „becsületnapi” beszámolója, de akkor sem hozhat ilyen döntést Karácsony.
A lap titkos, sorosista összeesküvés résztvevőinek állította be a civileket, akik at túlóratörvény elleni tüntetésről ötleteltek.
A civil csoportot a TASZ képviseli, azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság adja ki a jelentést.
Bíróság kötelezte a kabinetirodát a 6,1 milliárdos tanulmányok kiadására, mire kutathatatlanná tették a sok ezer oldalnyi szöveget.
A bíróság szerint hibázott a versenyhivatal, amikor zöld utat adott a KESMA működésének. Az eljárást meg kell ismételni.
Ki tett a legtöbbet azért, hogy Magyarország szabadabb, igazságosabb hely legyen? Ha felnéz valakire, jelölje SZABAD-díjra!
Szerintük a törvényszék saját ítéletének mondott ellent, a törvényszék szerint a TASZ téved.
Alkalmazhatatlan törvény alapján vegzálják a hajléktalanokat. Most üzentek az alkotmánybíráknak.
A Szolnoki Törvényszék nem változtatta meg az elsőfokú ítéletet, az etikus hekkernek 600 ezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie.
A Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs válasza a TASZ-os Szabó Máté Dániel publicisztikájára. Az államot vagy az állampolgárt védje az alkotmány?
A TASZ szerint ez magánszférát sért, ezért a kormányhivatalokhoz fordult.
Soha nem adta meg az email-címeit a pártnak, a Fidesz mégis kampányanyagokat küldött neki.
A TASZ kezdeményezésére indult petíciót az EMMI-nek adták át. 0-24 órában működő személyi segítő szolgálatot szeretnének elérni.
A TASZ és Lépjünk, hogy léphessenek! egyesület azt tudakolta, ki hogyan segítené a gyermekek és idősek otthoni ápolását.
A fiatal kereszténydemokratáknak pedig a Menedék irodája előtt kell felolvasniuk a bírósági ítéletet. Ott, ahol jó hírnevet sértettek.
A Rogán vezette minisztérium mindent megtett, hogy ne kelljen válaszolnia a közérdekű adatkérésre, de másodfokon is pert vesztett.