Sereg András: A mi telünk
A mi telünkön tessék szépen csendben meghalni.
A mi telünkön tessék szépen csendben meghalni.
A gyermek súlyosan traumatizálódott.
Orbán Viktor is járt ott, és az újságíró pontosan tudja, hogy érdeklődött utána.
A férfi elmebeteg, az IMEI-be szállították.
Az unoka korábban szétverte nagyapja házának berendezését, valamint több ingóságát is eladta.
Már a neve is megvan.
Szokatlan módon szorgalmazta a kapcsolatok javítását.
A Beatrice frontembere legújabb nyilatkozatában Mick Jaggert is emlegette.
Az ötéves kislány megvizsgálta a nagymamáját, majd mentőt hívott.
A gyermek akkor fogant, amikor az amerikai elnök fia drog hatása alatt állt.
A 20 éves lányt csütörtökön tartóztatták le.
Leandro mindössze 19 éves volt.
A rendőrség vizsgálódik.
Közel álltak egymáshoz.
Édesanyja megható sorokkal búcsúzott tőle.
Jön a hatodik unoka.
A thrillerbe illő terv csúfos véget ért.
Kristi Noemet azzal vádolják, hogy a fegyvertartást népszerűsíti a gyerekek körében.
8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a kiskorú sértett.
Az énekes beleélte magát, hogy ismét nagypapa lesz – de nem így történt.
Ezúttal is volt segítsége hozzá.
Egy kislány érkezett a családba.
A Microsoft alapítójának első unokája született meg.
A büszke nagymama osztotta meg az örömhírt.
Meggondolta magát a rendőrség.
A bírság a nyugdíjának több mint a felét teszi ki.
A tehetséges unoka szombaton mutatkozott be az X-Faktor színpadján.
De nagyon boldog a negyedik unokája miatt.
Az elkövetőt előállították, a sértett visszakapta telefonját.
A család öröme azonban nem felhőtlen.
A rendőrség a 63 éves asszony mellett egy férfit is őrizetbe vett.
Felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott az ügyészség.
A 49 éves focilegendának csütörtökön született meg az unokája.
Megölték az álmaikat, hogy felneveljék.
Az interneten kezdte keresni a levelek íróját és címzettjét, sikerrel járt.