510 találat az Indexről, és 255 a környékéről.
Attiláról vagy a Rákóczi-szabadságharcról is készülhet magyar film
Lezárult a Filmalap pályázata, amire összesen 404 terv érkezett.
147 milliót nyert lélekemelésre a felcsúti biztos testvére
Tessely Karolina alapítványa fizetős női táborokat szervez Magyarpolányban. Most felfejlesztheti a helyszínt: nagy EU-s pályázatot nyert a faluval és az egyházzal. „Azért jött a támogatás, mert én itt akarom megcsinálni a Lélekzugot” – mondta jegyzőkönyvbe a fideszes politikus testvére.
Keresik az új Kincsemet
Szeptember 15-ig bárki pályázhat a Filmalap történelmi filmes pályázatára.
A pásztói óvodavezetőn is átment a NER gépezete
Egyetlen pályázó volt, akit az óvodai testületek is támogattak, és aki ellen eddig a képviselő-testületnek sem volt kifogása. Aztán jött egy levél, és hirtelen minden megváltozott.
150 milliárd forintot fizethetünk Brüsszelnek problémás tenderek miatt
Nem tervezik megvonni az összes támogatást.
A filmalap történelmi hősöket akar a mozikban látni
Bár továbbra sem akarják megmondani a filmeseknek, hogy miről forgassanak, kiírnak egy forgatókönyvpályázatot történelmi filmekre.
Fideszes vagy? Akkor tessék, neked is itt van 50 milla, építs házat
A falu, ahol hamarosan 10 luxuspanzió nő ki a semmiből. Az exállamtitkár, a bűnöző és a miniszteri rokon, akik mind jól jártak. Megnéztük, hogyan osztott EU-s pénzeket vidéken a kormány a választások előtt. Nem állítjuk, hogy mindenki lop, de azt igen, hogy vannak meghökkentően elköltött százmilliók.
Újabb tudományos pénzekre tette rá a kezét Palkovics László
Több mint 10 milliárd forintnyi pályázati pénzt nem osztanak ki, mert a miniszter előbb le akarja okézni azokat.
U21-es foci-Eb-re pályázik Budapest
A főváros továbbhárítaná a legfontosabb utánpótlástorna költségeit.
Diákoknak hirdet blokklánctábort a T-Systems
A blockchainre épülő ötlettel lehet jelentkezni, a legjobbakat meg is valósítja a cég.
Az USA-Kanada-Mexikó esélyesebb a 2026-os futballvébére
Marokkó pályázatát lepontozta a FIFA bizottsága.
Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni
Öt-hat roma családot kellett volna kiválasztani, akik kiköltözhettek volna a szegregátumból, de az önkormányzat, félve a lakosság reakcióitól, nem merte ezt meglépni.
Őskori örökségünket eleveníti föl egy díjnyertes civil kezdeményezés
Az EU 200 ezer euróval támogatja az egykori Duna menti kultúrák emlékének beépítését a jelenünkbe.
A kevesebbet fizető pályázat nyert volna, de lefújták a pályázatot
Elhalasztották a városnéző buszok koncessziós pályázatának tárgyalását.
Németország beadta a pályázatát a 2024-es Eb-re
Törökországgal kell megküzdeni.
Class FM-ügy: a bíróság mindenben az NMHH-nak adott igazat
Hogy, hogy nem, a Class FM kontra Andy Vajna ismerőse ügyben nem a Class FM nyert.
Bepereli a repteret a ferihegyi bőröndfóliázó
A bőröndöket hétfőig fóliázó cég elbukott a reptér pályázatán, mert szerintük a reptér azt akarta, hogy más nyerjen.
15 magyar önkormányzat kap biztosan ingyen wifit idén az EU-tól
15 ezer eurót lehet nyerni. A 30 Mbites kapcsolatot tudó hálózatot az önkormányzatnak kell majd fenntartania.
Furcsa pályázat: néhány óra alatt lezavarták a 12 milliárdos tendert
Esélytelen volt, aki nem értesült róla valahonnan hamarabb.
Tovább húzódik a Class FM ügye
Az Advenio Zrt. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, így a pályázati eljárást felfüggesztették.
Tiborcz köre versenyez Gerendaival a Kolosy téri piacért
És van egy harmadik esélyes is, így egyáltalán nem biztos, hogy a Sziget-alapító óriássörözős terve lesz a befutó.
Egy fideszes véletlenül írásba adta, hogy pofára osztják az EU-s pénzeket
Pályázati pontszámok? Olyanról mi nem tudunk, közölte az adatkérésre. Kérdés, mit szól ehhez Brüsszel, ha megtudja. Valószínűleg nem véletlenül ideges Lázár János a fejlesztési államtitkárra.
Csak Vidnyánszky pályázik a Nemzetire
A bíráló bizottság februárban ül össze, hogy eldöntsék, ki vezetheti a színházat július 1-től.
52, régóta üresen álló háziorvosi praxist sikerült betölteni
A legtöbb orvos Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Békés megyékben vállalt állást.
Senki nem akarja megvenni a fővárostól a Bálnát
Egyetlen pályázat sem érkezett, pedig korábban a kormány és az MNB is érdeklődött.
12 milliárd forintra pályázhatnak idén a felfedezők
Posztdoktorok, fiatal és tapasztalt kutatók, nemzetközi együttműködésben dolgozó hazai tudósok kaphatnak pénzt projektjeikre még az idén.
Visszaélések miatt visszavonták a Miniszterelnökség egy pályázatát
Sokaknak túlzottan is kellett volna 40 000 euró.
4,5 milliárdot osztanak szét kkv-knak
Január végétől lehet pályázni, cégenként maximum 60 millió forintra.
Az Index is nyert a Google pályázatán
A MAPON nevű eszközzel a releváns hírek egy térképen jelennének meg animált formában.
17 milliárd forintot oszt szét az NGM
Hétfőtől pályázhatnak ginopos innovációs pénzekre a kkv-k, az önrész 50 százalék.
Tanítsa meg a pénzügyekre az embereket, az OTP 15 milliót fizet érte
Bárki pályázhat, akinek van ötlete a pénzügyi tudatosságot erősítő, játékos, digitális megoldásra.
Kiperelték a felcsúti kisvasút uniós pályázatát
Mégis voltak számszerűsített célok. Plusz szlogen: "Felcsúti Kisvasút - a mi összeköt MINKET".
Ma indul a pályázat, ingyen pénzt oszt a kormány a gázosok között
Gázkonvektorok cseréjére kérhető támogatás, a költségek 80 százalékát állja az állam.
A Kehi szerint szétcsalták a hortobágyi földosztást, a Kúria szerint egyáltalán nem
Döntött a bíróság, minden a legnagyobb rendben a Hortobágyi Nemzeti Park botrányos pályázataival.
A Class FM is pályázhat a Class FM helyére
Először megvizsgálják a feltételeket, de valószínűleg indulnak a frekvenciáért.
Az a minimum, hogy megindokolják, miért ő lett az igazgató
Újabb kiakadás egy iskolaigazgatói kinevezés miatt. A friss esetben az a szülők problémája, hogy marad az igazgató, és a vetélytársát meg sem hallgatták. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is már változást szeretne.
Újra osztja a pénzt a kormány mosógépekre és hűtőkre
Hétfőtől újra lehet nagygépek cseréjéhez támogatásra pályázni, igaz, egyelőre még nem az egész országban.
Klik: Nem politikai okból váltották le a II. kerületi iskolaigazgatót
A kormányintézmény szerint nincs gond a kormány döntésével.
Középiskolások nyelvtanulását támogatja a kormány
3,3 milliárd forintos pályázatot hirdetnek az iskoláknak, amiből külön nyelvórákat tarthatnak.
Érvénytelenítették a makói gimnázium igazgatói pályázatát
Sem az ökormányzat, sem az EMMI nem akarja Rója Istvánt, pedig egyetlen jelölt.
Rámozdulunk a 2026-os téli olimpiára
Az osztrákokkal közösen, ezt állítja a Bors.
Varga Mihály megvizsgálja, hogy miért szívatta meg a hazacsábított fiatalokat a kormány
A kormány támogatást ígért néhány fiatal vállalkozónak, Varga nem érti, miért nem kapták meg a pénzt.
Jól megszívatta az állam a hazacsábított fiatalokat
Állami támogatást ígértek a fiatal vállalkozóknak, amit nem kaptak meg, viszont fizethetik a járulékokat a frissen alapított cégük után.
Botrányos formában tették közzé az '56-os emlékév költéseit
Nem kereshető, nehezen feldolgozható. De első blikkre is lehet benne találni furcsaságokat.
1,6 milliárd forint a fővárosi patkányokra
Lejár Budapest patkánytalanítási szerződése, a következő négy évre most írnak ki pályázatot.
Egy csomó szuper terv a sétálós Szabadság híd reklámozására
Szabadságra röpülő kövér turulok, és hídminták, amiket a bőrre égetett a nap. Szavazzanak!
EU: Durva túlárazások a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél
Az Európai Bizottság kiszúrta: szükségtelenül költenek komoly EU-s pénzeket terembérletre, ételre és szoftverre.
Budapest minden olimpiai helyszínt felépít
2023-ban pedig atlétikai-vb-t rendezne az olimpiára tervezett új stadionban.
Újra lesz mosógép- és hűtőszekrény-pályázat
De kazán és kéményfelújításra is kioszt az állam 3,5 milliárdot.
Jövő héten az összes uniós pályázatot kiírják
Rákapcsolt a Miniszterelnökség, megjelenik a 2020-ig tartó ciklus összes maradék forrása.
Egyhuszad Puskás-stadionnyi fejlesztési pénzt kapnak az önkormányzatok
Épületek, létesítmények felújítására, karbantartására pályázhatnak, a Puskás árának 5,5 százalékából kijön.
A NOB lassan bárkinek odaadná az olimpiát
Könnyítések várhatók az ismételt jelentkezésnél és a versenyhelyszínek kiválasztásánál, Csökkentés, csökkentés, csökkentés.
Miskolc nem pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre
Inkább a béreket akarják emelni ebből a pénzből - mondta a polgármester.
Megint visszavonták a 3-as metró felújítási tenderét
A visszavonás oka egy jogszabály-módosítás. Azt ígérik, nem lesz csúszás, nemsokára úja kiírják a pályázatokat.
Nyolcmilliárd forint egyházaknak és civil szervezeteknek közösségfejlesztésre
25 és 50 millió forint közötti összegekre lehet pályázni.
A MOB továbbra is a budapesti olimpia mellett
Minimálisra csökkent az esélye, hogy Budapest nevét mondják ki Limában, írja a MOB-elnök.