Letartóztatták a nem létező szájmaszkokkal üzletelő csalókat
Hat embertől 850 ezer forintot loptak el.
Hat embertől 850 ezer forintot loptak el.
A DK alelnökét választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt ítéltetné el a vádhatóság.
A tavalyi EP-választás előtt festékszóró spray-vel több plakátot is megrongált Budapesten. Kálló szerint ez belefér a szabad véleménynyilvánításba.
A nyomozás eddigi adatai szerint a fideszes képviselő hivatali helyzetével visszaélve befolyásolta pályázatok eredményét.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a tízméteres zuhanást az ötéves kislány. Édesanyja vásárolni ment.
A kamusztorik a fodrásztanulói vizsgától az elromlott autón át a hagyatéki költségig terjednek. Volt, akit 14 millióra húztak le.
Letartóztatták, mert már egy hónappal ezelőtt is elítélték lopásért.
A nő letartóztatását indítványozta az ügyészség, félő, hogy a gyerekei sérelmére újabb bűncselekményt követne el.
A lány megkérdezte, hogyan javíthatna, mire a tanár közölte, hogy "gondolt pár dologra". Az eltiltás mellett felfüggesztett börtön is jár neki.
A Komárom-Esztergom megyei férfi öt éven át zaklatta szexuálisan nevelt fiát.
Vádat emeltek a tavaly áprilisi baleset ügyében, amelyben egy 18 éves lány meghalt,
Huszonkét ember ellen emeltek vádat. 40 millió forint értékben csaltak ki pénzt és ékszert idősektől.
Az idős borsodi férfi nem volt beszámítható az ügyészség szerint.
A szegedi férfi a hirtelen fájdalom miatt elrántotta a kormányt, emiatt baleseteztek. Felesége öt nap múlva meghalt, most pedig vádat emeltek a férfi ellen.
A férfi még otthon követett el bűncselekményeket, rablással és gyilkossággal is gyanúsítják.
A rendőrség szerint a 10 embert meggyilkoló férfi súlyos pszichiátriai betegségben szenvedett.
Azzal csalogatta a nőt a lakásba, hogy segítsen neki takarítani. Kis híja volt, hogy a nő élve ki tudott menekülni.
A Csongrád Megyei Főügyészség szerint törvénysértő volt a bíróság megállapítása.
Gyermekpornót is terjesztett, főleg az általa nevelt kiskorúakról. Tizenkét év fegyházat kapott, enyhítésért fellebbezett.
Hamis vád miatt. Azt állította egy emberről, hogy vele együtt öltek, pedig nem.
A 28 éves férfira letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség.
Tavaly sokáig a nyomozás se indult el.
Uniós pályázaton túlárazott orvosi eszközökkel indult egy cég, vezetője 3 év letöltendőt kapott.
Csak az áldozatok lélekjelenlétén múlt, hogy könnyebb sérülésekkel megúszták.
A 36 éves férfi egy mikropárt egyéni országgyűlési képviselőjelöltként akart indulni Budapesten.
Vajon kik kaptak többet?
Olyan cégek is részesültek a legújabb innovációs támogatási keretből, amelyek ellen a magyar ügyészség nyomoz, az EU-nak pedig milliárdok visszafizettetését javasolták a cégháló ügyei miatt, amelyben benne voltak.
A döntés jogerős. A bíróság szerint volt kifogásolható posztja a férfinak, de túlzás volt a kirúgása. Az egymilliós sérelemdíjat pedig megduplázták.
Szerintük a bíróságok folyamatosan elutasították a kérelmeiket.
A novemberben akciózó 60 éves férfit a bíróság két év próbára bocsátotta.
Az egyik támadó fejét egy kulcscsomóval szúrta meg. Most emeltek vádat a nyár végén történt ügyben.
És a karcagi házat sem hagyhatná el a 12 milliárdos csalással megvádolt nő.
A telefonokat leadva, félórás váltásban mentek a fideszes képviselőhöz a polgármesterek egyeztetni, mire pályázhatnak, mivel nyernek, ki lesz a kivitelező. Négy embert letartóztattak, egy nyomkövetőt kapott. A törvényszék újabb válaszokat küldött.
A szélsőjobboldali Liga vezetője alig várja, hogy találkozzon a "hobbiból migránsokat szállító, baloldali feljelentőjével".
A szegedi ügyészek öt fickót tartóztatnának le.
A nő, aki Törökszentmiklós fideszes képviselője és Boldog István asszisztense, kampányfőnöke, egy korrupciós ügyben lehet érintett.
A most megválasztott polgármester hangsúlyozza, hogy ez nem kapcsolható a jelenlegi vezetéshez.
Az osztrák ügyészség keményen nyomoz: 7 embert gyanúsít, házkutatásokat tartott, 36 bankszámlát ellenőrzött.
De hajléktalan ismerőse telefonját is eladta egy üveg borért a többszörösen elítélt férfi.
A debreceni rendőr zászlós nem bírta elviselni, hogy élettársa 8 év után elhagyta.
Szerintük jogtalanul jártak el a házkutatásnál a NAV nyomozói, akik ezeroldalnyi dokumentumot vittek el a párttól.
A nőt első fokon öt és fél évre ítélték és végleg eltiltották a vezetéstől, mert 2016-ban halálra gázolt egy férfit.
A sofőr tavaly márciusban egy olyan útszakaszon ütközött neki egy teherautónak, ahol rendszeresek a halálos balesetek.
Újabb ügyben indult ügyészi és rendőrségi vizsgálat. Klári születésétől fogva nevelőszülőknél nőtt fel. Ott tanult meg beszélni, járni, szerette féltestvéreit. Aztán szűk 3 nap alatt bonyolították le az örökbeadását. A négy és fél éves kislányt úgy adták az örökbefogadó szülőknek, hogy összesen tíz órát találkozott velük.
33 millió forintot csalt ki egy nagykőrösi férfitól és fiától, most vádat emeltek ellene.
A vádiratból kiderült, hogy a szerencsétlen állatot 2,7 kilométeren át vonszolta.
Három férfi ellen emeltek vádat, akik kutyát uszítottak egy férfire, és megöléssel fenyegették.
34 nyugtatót vett be a baleset előtt, most börtönbüntetésre ítélték.
Eltérített utalás, jogtalanul felvett pénz: a Csongrád megyei főügyészség végül egyezséget kötött a vádlottal, aki beismerte bűnösségét.
Balszerencsésen végződött az esztergomi bűnözők kísérlete, vádat emeltek ellenük.
Az országgyűlési választásnál pénzt ígérhetett egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára.
A független képviselő Boldog István érintettségéről beszélt, Boldog azt mondja, őt nem kereste a hatóság.
Hiába tüntettek százezrek Csehországban a lemondásáért, az ügyészség szerint nem élt vissza a miniszterelnök az uniós forrásokkal.
A 21 éves elkövető egyelőre nem bánta meg tettét.
Az ügyészség szerint a két 20 éves buliturista egy társasággal, ittas állapotban, hangosan kiabálva rongált a Markó utcában.
Eltűnt egy 15 éves kecskeméti fiú, keresi a rendőrség. Gördeszkával ütött egy tinédzser.
Az anyjával együtt tervelte ki a támadást a 19 éves nő.
Nyolc ember, köztük négy bíró ellen emeltek vádat a kézilabdás bundaügyben. Egyikük rendőrként dolgozott.
Az orvos szerelmi csalódottsága miatt lőtte le saját gyerekei szeme láttára a házaspárt.
Pécs belvárosában, egy erővágóval esett neki a kirakatnak. Nem jutott sokáig.