Zoboki Gábor: Az Operát egy építész tökéletesen tudná vezetni
Az építész azt is elárulta az Indexnek, pályázik-e az Andrássy úti dalszínház élére.
Az építész azt is elárulta az Indexnek, pályázik-e az Andrássy úti dalszínház élére.
Este tízig nagyon elfoglalt volt.
Az már mindegy, hogy mi mellett.
Itt a válasz.
Kanada után Amszterdamban lép színpadra.
Kísértettörténettel nyitja az évadot a Budapesti Fesztiválzenekar.
Ősszel folytatódik a Müpa és a BFZ közös fesztiválja, az Európai Hidak, ezúttal Amszterdammal a fókuszban.
Teljesen átalakult a főváros.
Vivaldi, Purcell és Handel varázslatos művei, a 18. század legszebb áriái csendülnek fel „Az évad művésze” címmel kitüntetett szoprán előadásában.
Chris Potter San Franciscó-i supergroupja Budapesten.
Kezdetben sajátos feldolgozásokról híresültek el.
Wagner zenéje olyan, mint a drog – újra hallható a teljes Ring a Müpában.
A karácsonyi kisfilm olyan márkák alkotásaival versenyez, mint az Apple, a Heineken vagy a Burberry.
Alim Qasimov és Alireza Ghorbani a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel.
Rövid, de lélegzetelállító etűd a lélek artistájával.
Meghirdették a koncerteket.
Április 1-jén kezdődik a Bartók Tavasz.
A friss Kossuth-díjas építész nevéhez fűződik a Müpa megépítése, valamint a Karmelita kolostor és az Operaház felújítása is.
Baráth Emőke világhírű szoprán is énekel a Régizene Fesztiválon.
Interjú Inkei Péterrel, akire Márki-Zay Péter rábízta a kultúrát.
Az este során a szerelem teljes skálája megjelenik: a vágyakozó, a reménytelen és a szenvedélytől izzó.
Bangó Adrienne kvartettjével Közép-Európa egyik legnagyobb tehetségkutatóján, a Jazz Showcase-en lép fel.
Úgy érzi, sosem volt csodagyerek, tanul, tanít és „játszik, ahogy a vonón kifér”.
A Magidom zenekar izgalmasnak ígérkező koncertszínházi estet tart, ami azoknak is csemege lehet, akik eddig nem ismerték a munkásságukat.
Richard Strauss életművét idézik meg a zenei élet kiválóságai.
Mahlert is utolérte a sorsa.
A Recirquel céljai: világjárás, immerzív színház, film, és kicsit javítani a világon. Persze a siker se árt.
Haydn remekművét Fischer Ádám vezényli, a koncertet egy fiataloknak szóló előadás előzi meg.
Utoljára 23 évvel ezelőtt tombolt a Szigeten.
Terápiás kórusénekléssel gyógyítják tüdejüket a Müpa fellépői.
Ismét világsztárok élő koncertjeinek örülhetnek a Müpa-rajongók tízezrei.
A Papageno igazgatója több nemzetközi testületben is aktív.
A hosszú hétvégén bárki regisztráció nélkül élvezheti a világszínvonalú előadásokat.
Nyakunkon a Bartók Tavasz, elő a laptopokkal!
A kormány nem újítja meg a fesztivál megrendezéséről szóló szerződését a fővárosi önkormányzattal.
Négy napon át, több helyszínen.
A hangversenyeket online közvetítik élőben.
Bartók Béla 140, Liszt Ferenc 210 éve született.
Még több stúdiót épít, és arról is van elképzelése, mit kellene tenni az SZFE-vel.
Az elmúlt évben 114 közvetítés valósult meg.
A hagyományokhoz híven Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát adják elő a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Ingyenesen elérhető a Müpa honlapján a Recirquel Újcirkusz Társulat Kristály című népszerű családi előadása.
De a Zoboki Építészirodának még maga mögé kell utasítania Zaha Hadid csapatát.
A Műpából, online és ingyen.
Fotós próba a MÜPA-ban, új produkció. Hihetetlen háttér. Az ember és a természet. A szeretetről szól ez is: Solus Amor, Recirquel társulat.
Lélek, művészet, technika és szerelem gurtniduettre.
A zongorista 2016-ban játszott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A család eddig még senkinek sem engedett betekintést a nyáron elhunyt zeneszerző kottáiba.
Szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett lesz látogatható.
Megint komolyzene az Indexen! F8-tól az őszi évad egyik legizgalmasabb estéjét, a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica közös koncertjét közvetítjük a Müpából.
Ma 19.45-kor Sztravinszkij legendás balettzenéjével köszöntjük a munka ünnepét és a tavasz ébredését! Müpa, BFZ, koncertközvetítés felvételről.
Viszont hamarosan megkezdik a jegyértékeítést a 2020/2021-es szezon egyes előadásaira és koncertjeire.
Este h8-kor Mahler II. szimfóniáját közvetítjük. Nagyzenekar, kórus, szólisták: mintha sose lett volna járvány!
A jubileumi koncertsorozatot törölni kellett a kormányrendelet miatt, így elérhetővé tettek 120 HD-minőségű előadást.
Vagy nem. Az Indexen mindenesetre Beethoven hegedűversenyét és Schumann 2. szimfóniáját közvetítjük.
Rosszul működik a drogprevenció itthon, a Petőfi cserben hagyta az alternatív zenét, és nem is olyan nehéz a vidéki zenekarok élete. Interjú az Esti Kornél zenekarral.