Veszélyes állapotban a budai várfal, kemény üzenetet kapott a polgármester
Gelencsér Ferenc szerint itt nincs helye pártok közötti vitának.
Gelencsér Ferenc szerint itt nincs helye pártok közötti vitának.
A két szervezet úgy véli, az MSZP-s Horváth Csaba kudarcot vallott.
Egyre közelebb az év egyik legfontosabb dátuma.
A rivális üdvözölte az új összefogást.
2024 mellett 2026-ról is megállapodtak.
A pártok többsége választási szövetségre lép a kerületben.
Átfogó stratégiát emlegetnek.
Április 2-a az autizmus világnapja, amely Magyarországon több tízezer családot érint. Kevesen tudják, hogy az autizmussal élő fiatalok életlehetőségei 16 éves koruk után jelentősen beszűkülnek, hiszen a tankötelezettség megszűnésével csökken az intézmények száma, ahol tanulhatnak és dolgozhatnak. Ezt a problémát felismerve fogott össze a Gorenje Magyarország és az Autistic Art Alapítvány.
Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón azonban nem csak erről esett szó. Videó.
Ungár Péter és Gyöngyösi Márton is értékelte a helyzetet.
A közös EP-listát Dobrev Klára vezeti.
Ismét komoly dolgokkal vádolják a Fidesz alelnökét.
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt.
Jövő héten kezdődnek az ellenzéki előválasztások.
Nekiestek az LMP társelnökének Győrben.
Sorsdöntő kérdés.
Tüttő Kata és Kunhalmi Ágnes beszélt a terveikről.
Az azonos nemű párok örökbefogadásáról is beszélt a Nép Pártján Mozgalom elnöke.
Az önkormányzati választásokat alapjaiban meghatározó döntést hoztak.
Kiderült, hogy milyen tényezők állnak az Állami Számvevőszék megállapításainak hátterében.
A Fidesz kampányköltéseit szabályszerűnek látták.
Szerinte nem valami ellen, hanem valamiért kell összefogni.
Holoda Attila energetikai szakértő is támogatja az ellenzék közös indulását.
Átalakult a magyarok lakta területek nemzetiségi összetétele.
Kunhalmi Ágnesék közösen ünnepelnének.
Karácsony Gergely terítette lapjait, de még nincs egyezség.
Az európai parlamenti képviselő visszatért a Momentum élére.
Közelednek a választások.
Csak akkor tartanak előválasztást a kerületben, ha mindenhol máshol is megtartják.
Nincs megállapodás.
Forró Krisztián szeretne minél több embert megszólítani.
Nyílt levelet írt a főpolgármester.
Egy város, két jelölt, több kérdés.
Összefogott a közösség.
Vizsgálják a lehetőségeket.
Elindult a folyamat.
Friss kutatást készített az IDEA Intézet.
Büntetés lehetőségét hozta a Mikulás.
Egyesek támogatják a polgármestert, mások nem.
Újabb fejlemény a külföldről érkező támogatás ügyében.
Több információ is eljutott lapunkhoz.
Ma az ellenzék működését olyannak látják, mintha egy valóságshow-ban lenne.
Az LMP társelnöke reagált a Momentum politikusának beszédére.
Az EP-listavezető a párt küldöttgyűlésén mondott beszédet.
Egyelőre nem jött létre a vállalt szövetség.
Kevesebb hely, szűkebb mozgástér.
Utánajártunk a kérdésnek.
Nem kímélik egymást.
Üzengetés az ellenzéki oldalon.
Tizennégy pontból áll.
Az MSZP társelnöke szerint nagyon nagy baj van.
Az MSZP társelnökével beszélgettünk.
Jakab Péter pártja surranópályán jön előre.
Minden érintettet megkérdeztünk, a válaszok meglepőek.
Mindenki egyetért abban, hogy a helyzet javítása nem tűri a késlekedést.
A tárcavezető a jemeni kollégájával tartott sajtótájékoztatót.