Kiakadtak a lakók, túl nagy a zaj az Ismerős Arcok slágerét játszó zenélő út miatt
Aláírásgyűjtés indul a megszüntetése érdekében.
Aláírásgyűjtés indul a megszüntetése érdekében.
Az LMP szerint a miniszter kiárusítja az országot és nem tiszteli a magyarokat.
A magyar lakosság 70 százaléka határozottan ellenzi a tervet.
Először sehogy se jött ki a matek.
Az ő neve mellett is megjelent a „bejelentve” megjegyzés a NVI honlapján.
Pedig megszerezték a szükséges 20 ezer aláírást.
Már négy párt biztosan rajthoz áll június 9-én.
A három eset valójában egy a rendőrség közlése szerint.
Magyar Péter pártjának ajánlásgyűjtésével kapcsolatban nincs információjuk.
Megjegyezték, hogy ez lesz minden idők legerőteljesebb EP-kampánya.
A Tisza Párt tovább folytatja a gyűjtést Budapesten és vidéken is.
A főpolgármester-jelöltek közül elsőként.
Komplett akadálypályán kell átverekedni magukat.
Egységes bértábla és bérminimum mellett álltak ki.
A tét a köztársasági elnök megválasztása.
Kizárnák, hogy köztársasági elnök még egyszer így és ilyen döntést hozhasson hasonló ügyben.
Az MSZP pedig Varga Judit miatt fogalmazott meg követelést.
Holoda Attila energetikai szakértő is támogatja az ellenzék közös indulását.
Az MSZP társelnöke szerint Donáth Anna nem követheti azt a politikát, amit Orbán Viktor.
A Párbeszéd-frakció országgyűlési képviselője támogatja az MSZP aláírásgyűjtését.
A párt aláírásgyűjtést indít a közös ellenzéki indulásért.
A kormány állítólagos környezetpusztítása ellen mozgósítja az embereket az ellenzéki párt.
A finn politikus szerint ez az egyetlen mód, hogy működőképessé tegyék az EU-t.
A főpolgármester szerint nincs több idő.
Elvárják a magyar kormánytól, hogy tiltakozzon.
A szervező korábban már egy Laposföld-díjat is bezsebelt.
Az ellenzéki párt utcai aláírásgyűjtést indított.
A helyi momentumos politikus szerint a változás nehéz helybe hozza a falvakban élőket.
A helyiek egy része attól is tart, kilencezer, hadra fogható munkaerő az egész megyében nincs.
A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásoknak.
A kezdeményezők szerint a körülmények jelenleg nem méltók „egy 21. századi világvároshoz”.
Ez bűn a magyar gazdaság és a családok ellen – írják.
Egy politikusokból álló csoport szerint az erőművek nélkül nem működne az ország.
A szabadlábon védekező gyanúsított elismerte, hogy az ajánlások túlnyomó többségét ő gyűjtötte.
Már több mint 320 ezren írtak alá a petíciót.
A párt négy területen állítaná meg a kormány nyerészkedését.
Ívenként ezer forint a bírság.
A helyi választási bizottság feljelentést tett.
A rendőrség tovább folytatja a nyomozást.
Akár nyolc év börtönt is kaphat a foglalkoztató, ha ő hibázott.
Kamuindulókról értesültek a kaposváriak.
Szén-monoxid-mérgezés okozhatta a tragédiát.
Szerinte ez volt Orbán utolsó miniszterelnöki évértékelője.
Szombaton kora délutánra mindkét oldalon összegyűlt az összes ajánlás.
Több képviselőjelölt már hátra is dőlhet.
Hivatalosan is elstartolt a 2022-es országgyűlési választás kampánya.
Márki-Zay Péter szerint a népszavazási kezdeményezésük elvezet a kormányváltásig.
De már magasabb fokozatra kapcsoltak.
Márki-Zay Péter civil szervezete szerint az NVI hátráltatja az aláírások összegyűjtését.
A hatpárti ellenzék miatt akadtak el.
200 ezer támogatóra van szükségük.
A Fudan és az álláskeresési járadék a két kérdés, amelyet átengedtek az ötből.
Becsengetett egy „aktivista” Botka Lászlóhoz.
Az EU tagállamainak illetékes hatóságai több mint egymillió aláírás hitelességét ismerték el.
Nagy ellenállásba ütközött a projekt.
Úgy vélik, hogy a petíció célja a Kubatov-lista felfrissítése lehetett.
Nincs lehetőség a fertőzésgyanús és nem fertőző betegek elkülönítésére – érvelnek.
A kormányfő ma délelőtt számolt be arról, hogy hogy immáron 700 ezer aláírásnál jár a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció.