Bejelentést tett a Budapest Airport, megkezdődik az új terminál építésének előkészítése
A munkák még idén elkezdődnek.
A munkák még idén elkezdődnek.
Már a Katari Nagydíj előtt megszülethet a hivatalos bejelentés.
Felülírták a korábbi környezethasználati határértékeket.
A gázt elektromos energiával és napelemekkel váltják fel a fogyasztók.
A külügyminiszter elmondta, mit kell tennie Európának, hogy ismét erős legyen.
A Magyar Építők vezérigazgatója elmondta, a felújítás után most jöhet a bővítés.
A Kincsem Park közelében kaphat fenntartható épületet.
Egy nagyvároshoz méltó út a cél.
A szingapúri Changi eddig is rekorder volt, most azonban mindent visz majd az utasforgalmi kapacitása.
Uniós tanácsadókat látott vendégül a miniszter.
A képviselő az oroszbarát narratíváktól is tart.
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.
A fejlesztést két évvel ezelőtt kezdték el.
A tárcavezető a C5 konferencián az EU bővítésének fontosságát hangsúlyozta.
Az EU Tanácsa uniós szankciós listára vesz egy személyt és egy szervezetet.
Szerinte globális együttműködésre van szükség.
Ennek ismeretében válik láthatóvá, miként lehetett volna elkerülni a háborút.
Bővítésekre és terjeszkedésre szükség van.
Sok embernek teremtenek ezzel új munkahelyet a spanyolok.
Ukrajna és Moldova tagságával az unió közelebb sodródhat a háborús zónához.
A miniszterelnök szavai ellenére a Balkánért folyó játszmában nem az európai oldalon bizniszel. Ujhelyi István írása.
Egyelőre bejött a papírforma.
További fejlesztésekre is készülnek.
A francia elnök szerint többsebességes Európa kell.
A miniszterelnök szerint ez Európa érdeke.
Nem a bővítés, hanem annak költségvetése gerjeszti a legélesebb vitát.
Pusztulásnak indult a palota.
A külügyminiszter szerint azonnal lépni kell.
A többi között a nemzeti vétó eltörlését javasolják.
Magyarország 24 ukrán termék előtt lezárja a határait – közölte Nagy István.
A magyar bővítési biztos és az Európai Tanács elnöke határidőt szabna a tagfelvételnek.
A részleteket Szijjártó Péter közölte.
Várhelyi Olivér szerint minden EU-s országnak meg kell dupláznia erőfeszítéseit.
A bővítést prioritásként kell kezelni az Európai Unióban a miniszter szerint.
Több mint negyven ország mutatott érdeklődést a csatlakozás iránt.
A vállalat vezérigazgatója szerint az új járműveknek a szén-dioxid-kibocsátása is alacsony.
A GVH szerint van értelme a rendszer bővítésének és fejlesztésének.
A Foreign Affairsen jelent meg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár írása.
A volt miniszterelnök „főbolondnak” és amerikai ügynöknek nevezte Jens Stoltenberget.
Közel háromszázan tüntettek hétfőn a városban.
Például a nemzeti kisebbségek védelmének területén.
Magyarországot is idézte a francia elnök legutóbbi nyilatkozatában.
„Az Egyesült Államok és Kína érdekei összefonódnak, gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól” – mondta.
A paksi bővítés rendkívül fontos a Roszatomnak.
A beruházás 40 millió euróba kerül.
A miniszter felháborítónak tartja a washingtoni állásfoglalásokat.
A tervek már készen vannak.
Finnek, svédek és törökök egyeztettek a ratifikáció gyorsításáról.
„Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk.”
A Volánbusz flottája 164 új, sűrített földgázzal üzemelő autóbusszal bővül.
A külügyminiszter szerint a német kormány továbbra is blokkolja a paksi bővítést.
Törökország határozatlan időre felfüggesztette a háromoldalú mechanizmust.
Harmadával növelik az ügyfélszolgálatos munkaerőt.
Ilyen fokú egyetértésre mostanság ritkán van példa.
A helyi önkormányzat célja a spórolás.
Azt is elmondta, mire lenne szüksége az Európai Uniónak.
Ursula von der Leyen uniós bővítési terve az Oroszország elleni front előretolását szolgálja. Hegyi Gyula írása.
A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádból üzent Brüsszelnek.
Megváltoztak a politikai számítások.