Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ez egy lezárt történet, nem érdemes beszélni róla
K. Endréről és Novák Katalinról is nyilatkozott.
K. Endréről és Novák Katalinról is nyilatkozott.
Még a polgármester is csak „állítólagos visszaélésekről” hajlandó beszélni.
Megszólalt a kegyelemben részesített volt igazgatóhelyettes.
A Miniszterelnökség már reagált is a vádra.
Továbbra sincs tisztázva, mi állt Novák Katalin döntése mögött.
A kegyelmi ügyről kérdezték a belügyminisztert.
Minden gyermeket megillet a gyermekkorhoz való jog – Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyermekjogi tanácsadójával beszélgettünk.
A Momentum képviselője tett fel kérdést a témában.
A honlapra feltöltött képeken a bicskei pedofil igazgató is szerepel.
Az állami gondozott lány úgy érzi, magára hagyták.
A volt igazgatóhelyettes nemrég azt kérte, mondják videóra az ártatlanságát.
„Jött, hogy írjam le a papírra, hogy ártatlan” – mondta a fiatal.
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere közölte a hírt.
Gajdics Ottó nem finomkodott.
A püspök elmondta, mi történt K. Endre elnöki kegyelme előtt.
A kegyelmi ügy főszereplője egy autónak is nekitolatott.
Elmondta, miként élte meg a gyermekotthonban töltött éveket.
Mint mondta: amit a volt igazgatóhelyettes tett, nem számít bűncselekménynek Magyarországon.
Ungár Péter már Polt Pétert is megkérdezte az ügyben.
A BRFK a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja.
A volt államfő kíváncsian várja, mit fog mondani a DK politikusa a bíróságon.
Rejtett kamerás felvételen a találkozójuk.
A fővárosi eseti bizottság nem vizsgálná a baloldali kormányok idején történt gyermekvédelmi bejelentéseket.
Felelősségre kell vonni azokat, akik valamilyen formában bűnrészesei voltak az ügynek – közölték.
Több gyermek is szexuális zaklatásról panaszkodott.
Szerinte a gyermekvédelem csak akkor fontos a politikusoknak, ha az ellenfelet lehet kritizálni vele.
Eljárást indítanak Dobrev Klára ellen, aki azt állította, hogy Áder János húga érintett a pedofilbotrányban.
V. János börtönben marad, a döntést tudomásul vette.
Már 2007-ben megtehették az első panaszt, amiről egy hetedikes gyerek számolt be.
A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese állítólag lemondott tisztségéről.
A volt főpolgármester azt is elárulta, hogy szerinte hol hibáztak.
Több feljelentést is tesznek az ügyben.
Moskovics Judit szerint zárt világ működött az intézményben.
Mint írta: „sosem késő”.
Majdnem öt évvel azután, hogy kiderült a bicskei gyermekbántalmazás.
Csókay László több tantárgyat is oktatott az egyetemen.
Gál András szerint sántít a kormány által bejelentett szigorítás.
V. János több mint két évvel korábban hagyhatja el a fegyházat, ha a bíróság így dönt.
Megbotránkoztatónak nevezték a püspök viselkedését.
A Fővárosi Önkormányzat volt osztályvezetője nyilatkozott az elítélt pedofilról.
Inkognitóban magyarázza, hogyan talált rá és miért hozta nyilvánosságra az elnöki döntést.
A párt egy videót is közzétett erről.
Ennek ellenére az igazgató a későbbiekben még kitüntetést is kapott.
A Sándor-palota is reagált az ügyre.
Szerinte a bántalmazottak már fittyet hánynak a papolásukra.
Szerinte a főpolgármester a pedofilbotrányból próbál hasznot húzni.
Szentkirályi Alexandra indoklása is hasonló volt a díj átadásával kapcsolatban.
Csütörtökön még hazugságokról és rágalmakról írt bejegyzést.
Sokukban fájdalmas emlékeket ébresztettek az elmúlt időszak eseményei.
A párt szerint kérdőre kell vonni a belügyminisztert.
A főpolgármester szerint felháborító a helyzet.
Jogi lépésekkel fenyegetőzött az elítélt igazgatóhelyettes.
Egyre többen bírálják a református püspököt.
Már érthető, miért alakult ki vita ezek körül.
A főpolgármester a felelősök megnevezését ígérte.
Az influenszer szerint nincs rá garancia, hogy más pedofilokat nem engedtek szabadon tavaly.
Szerinte Novák Katalin és Varga Judit lemondásával még nem ért véget az ügy.
Gyarmathy Éva szakpszichológus szerint még nincs veszve minden.
Korábban hosszú közleményben magyarázta az álláspontját.