Egyetlen apró momentum, amely bizonyítja, Szoboszlai tényleg a világ egyik legjobb klubjában játszik
Aggasztónak tűnt, aztán a Liverpool–Bologna BL-mérkőzés egyik legkellemesebb meglepetése lett.
Aggasztónak tűnt, aztán a Liverpool–Bologna BL-mérkőzés egyik legkellemesebb meglepetése lett.
A magyar válogatott csapatkapitánya góllal és gólpasszal kezdte a Bajnokok Ligája új korszakát.
Megannyi 8-as osztályzat, dicsérő szavak.
Az angol együttes két forduló után hat ponttal áll a Bajnokok Ligájában.
A liverpooli szurkolók egy része pluszpihenőt adna a magyar középpályásnak a szerdai BL-meccsen.
A világ összes pénzét el lehetne költeni, de szűkebb büdzsével is akadnak azért érdekességek.
A Lipcsének kulcsfontosságú lenne a pontszerzés, a Liverpoolra kötelező feladat vár.
A magyar válogatott csapatkapitányának megváltozott a szerepe a klubjában.
A Paris Saint-Germain óriási potyagóllal szerezte meg a győzelmet a 90. percben.
A hivatalos bejelentésre még várni kell.
Ezzel még nem dőlt el a dobogó Olaszországban.
A sajtó már azt is tudni véli, hogy ki lesz az utódja.
Az 1909-ben alapított egyesületet egy olasz, a csapatot egy szerb helyezte másik dimenzióba.
Sőt, két körrel a vége előtt a Bologna is megelőzte a rekordbajnokot.
A fővárosiak pontot mentettek, de ezzel ők is lépéshátrányba kerülhetnek.
A Rómában is nyerő Bologna óriási lépést tett a Bajnokok Ligája-indulás felé.
A Juventus és az Arsenal is vinné.
A klub a jogelőd BEK-ben is csak egyszer szerepelt.
A miniszter is megszólalt.
A Bologna a 112. és a 116. percben született góllal fordított és ment tovább Milánóban.
Nem a pisai ferde toronyról van szó, de hasonlít hozzá.
Egy jelentés szerint azonnal beavatkozásra van szükség.
Genovában győzött, és a tabella élére állt az AC Milan.
Már az első félidő derekára eldőltek az érdemi kérdések.
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma.
Továbbra is kritikus a helyzet, többen meghaltak.
Pünkösd van, és Cesena csendes – nagyon csendes. Kedd este viszont aligha marad ilyen.
Az olasz élvonalbeli csapat játékosai a napokban látogatták meg edzőjüket a kórházban.
Szenzációs négy forduló vár az olasz futball szerelmeseire.
Vlahovics a 95. percben talált be.
A listavezető előnye így csupán egy pont hét körrel a vége előtt.
A kezelést a jövő hét elején kezdik.
Két Debrecenből induló járat is szerepel a társaság menetrendjében márciustól.
A Roma idegenben nyert rangadót.
Ezúttal a bolognai együttes bánta a remeklést.
A Milan nagy nehezen legyűrte a kettős emberhátrányban futballozó Bolognát.
Szlovénia után további tagállamokban építenek ki hasonló központokat.
A piros-feketék a könnyed sikernek induló meccsen alaposan küszködtek a végén a sikerért.
A milánói együttes az Atalanta váratlan veresége miatt tudott előzni.
Sinisa Mihajlovic tünetmentes, de leukémiája miatt a magas kockázatú csoportba tartozik.
A Bologna edzője a nézők nélküli meccsekről osztotta meg a gondolatait.
Most a Sassuolónak vágott kettőt, az AC Milan a legjobb formában lévő olasz csapat.
A Milan elleni hibája ellenére a bajnokságban megint a portugál sztár lőhetett tizenegyest.
A Bologna és a Fiorentina meccsén két szépségdíjas találat született.
Nagy Ádám első szezonját játssza a Bristolban, szerinte az angol futball keménysége a magyar bajnokságnak is jót tenne.
Befejeződött a Bologna edzőjének kemoterápiás kezelése. Rögtön munkába is áll.
Óriásit mentett a 94. percben a Bologna ollózásánál.
A meccs után a Bologna megállt a kórháznál, ahol Mihajlovicsot kezelik.
Mihajlovic júliusban jelentette be, hogy beteg, de betartotta ígéretet, visszatért a szezonrajtra.
Nagy Ádám az olasz elsőosztályú Bolognából érkezik a Bristol Citybe. Talán ott játszani is fog.
Nagy Ádám csapatának edzője szombat délután rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be aznap nyilvánosságra került súlyos betegségének részleteiről.
Az olasz labdarúgást sokkolta a hír. A szerbek volt világklasszis védője influenzával került orvoshoz, de kiderült, hogy a baj sokkal nagyobb.
A Bologna edzője, a szerb Mihajlovics csak egyszer beszélt a középpályással, de nem játszott nála.
A Bologna 3-3-at játszott idegenben a Lazióval, már biztos, hogy nem eshet ki.
17 éve nem volt ilyen sorozata a csapatnak. Nagy Ádám most sem játszott.
Meghaltam. Pedig egy (szakadt) elektromos bringával tettem meg a híres olasz körverseny első szakaszát. Jövőre ugyanez Magyarországra jön.
A magyar középpályás nélkül tett nagy lépést a bennmaradás felé a Bologna.
Ami kapura ment, azt bevédte a Sampdoria kapusa.
Csúnya verést kaptak a kiesőjelöltek a Serie A csütörtöki fordulójában.