Orbán Viktor: Bulgária kulcsország Magyarország biztonságos energiaellátásának szempontjából
Brüsszelből egyenesen Bulgáriába utazott a magyar miniszterelnök.
Brüsszelből egyenesen Bulgáriába utazott a magyar miniszterelnök.
Bulgáriában a volt és a jelenlegi kormányfővel is találkozik.
Nagyon közel vannak a bevezetéshez.
Kulcskérdésekben tett intézkedéseket a külügyminiszter.
Döntés született Bulgária és Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról.
Év végével még inkább felértékelődik majd a Török Áramlat szerepe.
December 12-én formálisan is döntenek erről.
Ebben a hónapban már másodjára hívta az amerikai elnök.
Isztambulban vett részt a külügyminiszter az Energia Fórumon.
Bulgáriába és Romániába is könnyebb lesz a beutazás.
Méghozzá hazai pályán, Miskolcon.
Legutóbb június 9-én, az EP-választásokkal egy időben tartottak előrehozott választásokat.
Indiából érkezhetett a Balkánra a fertőző betegség.
Pedig az Európai Bizottság elnöke csak segítséget kért volna.
600 millió dollárt költenének rá.
A csempészek 14 milliárdot érő droggal buktak le.
Támadásnak vélik az emberi jogok ellen.
Lángokban állnak a szomszédjaink.
Határidő nélkül próbálkozhat.
Többen is súlyosan megégtek.
Több falut is evakuáltak.
Évek óta a románokkal és bolgárokkal versenyzünk hátul, miközben a többi ország elsprintel mellettünk.
Az ügyben kerestük a helyi repteret.
Az ország mintegy 6,5 milliós lakosságának kétharmada ortodox keresztény.
Evelin Banev a rettegett calabriai maffiának is szerzett drogot.
A köztársasági elnök szerint a két népet történelmi sorsközösség köti össze.
Többek közt a Balkán stabilitásáról is tárgyaltak.
A franciákat győzték le magabiztosan a mieink.
Az EU mindent megtesz, így a csatlakozás időpontja a bolgárokon múlik.
2021 óta a hatodik előrehozott választásra készülnek, aminek már az időpontja is megvan.
De a határnyitás egyelőre csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik.
Megegyezett Nyikolaj Denkov miniszterelnökkel.
Az illetékes nemzeti hatóságok hét gyanúsítottal szemben intézkedtek.
Szijjártó Péter az Antalyai Diplomáciai Fórumon tárgyalt a két ország vezetőivel.
A kormányfőt két minisztere is elkísérte.
Új klubja egy nappal korábban bocsátotta el a honfitársát.
Ausztriára kellett várniuk.
Megszületett az egyezség.
A jövőben is párbeszédet kívánnak folytatni.
Szijjártó Péter ismertette a részleteket.
Jövő héten születik döntés az ügyben.
Románia már nagyon elhagyott minket.
Bulgária a magyar és szerb tiltakozás után lemondott az adóztatásról.
A találkozó miatt kitört botrány a teljes bolgár kormányt elsöpörheti.
Ha jön a sorsdöntő pillanat, akkor érkezik, hogy megmentse a napot.
Egy 65 éves sofőr szörnyethalt, amikor rádőlt egy fa az autójára.
Magyarország, Szerbia és Észak-Macedónia összehangoltan fog fellépni az ügyben.
A futballszurkolók autókat gyújtottak fel, és a rendőrökkel is összecsaptak.
Közel negyven személyt vettek őrizetbe, többen súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.
A 97. percben kvalifikált az Európa-bajnokságra a válogatott, amire a miniszterelnök is reagált.
A stadionmizéria és a kutyakomédiába illő felvezetés után érett a dráma, de a végén csak megszereztük a nagyon fontos egy pontot!
Egy öngóllal egyenlítettünk Szófiában, mehetünk Németországba!
Míg a pályán két csapat küzd egymással, a stadionon kívül egy egészen másik meccs zajlik.
Azt is közölte, hogy Szófiában konzulok segítik a zárt kapus meccsre kiérkező szurkolókat.
Az angolokkal, a franciákkal vagy a németekkel aligha merték volna eljátszani ugyanezt.
Montenegró vezeti a mezőnyt, de Bécsben is megjelentek az első fecskék.
Az MLSZ szerint példátlan, komolytalan és sportszerűtlen a bolgár szövetség viselkedése.
Még mindig nem tudni biztosan, pályára léphet-e csütörtökön a magyar válogatott.
Ebben az esetben Bulgáriát kizárnák a selejtezősorozat küzdelmeiből.
Folyamatosan egymásnak ellentmondó információk látnak napvilágot.