Letartóztattak egy férfit, aki volt gyermekintézetis fiatalokat futtathatott
Kisebb összeggel vagy élelemmel fizetett nekik a szolgáltatásaikért.
Kisebb összeggel vagy élelemmel fizetett nekik a szolgáltatásaikért.
Emberkereskedelem miatt zajlik a nyomozás.
Szinte minden héten egy újabb nő áll elő hasonló történettel.
Folyamatosan zajlik a tanúk meghallgatása.
Összehangolt akcióban csaptak le az elkövetőkre.
A lány rendre visszaszökött a gyermekotthonból szexmunkát végezni.
Családjával évekig sanyargatta nyugdíjas „lakótársát”
Ismerőse élettársát 3,5 millió forintért akarta megvásárolni.
A hatóságok szerint rengeteg figyelmeztető jel volt.
A kiszolgáltatott áldozatokat erőszakkal vették rá az együttlétekre.
Volt, akit drogokkal tömött, hogy teljesítse a kérését.
Összehangolt intézkedésekre lenne szükség.
A beszervezett magyar nők száma eléri a harmincat.
Az influenszert többek között nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják.
Tizenhét sértettet azonosítottak, és tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Több mint ezer áldozatot sikerült azonosítaniuk.
Az ügyész börtönbüntetés kiszabását és több millió dolláros kártérítést is követelt.
Mindezt azok után, hogy Vlagyimir Putyintól átvette a Barátság érdemrendet.
Egyikük bántalmazta is a sértettet.
A gyanútlan, sokszor kiskorú nők jól fizető, vendéglátóipari állást reméltek.
Tizenketten menedékkérelmet nyújtottak be.
Prostitúcióra kényszerítettek és többször bántalmaztak nőket.
Idehaza toboroztak, majd Németországba szállították őket.
Börtön várhat rájuk.
Videó is készült a család elfogásáról.
A prostituáltakat várandósan is dolgoztatták.
Három férfit vett őrizetbe a rendőrség.
Egy kétségbeesett nő kiszolgáltatott helyzetével éltek vissza.
Miskolcon követték el a bűncselekményeket.
Minden családtagnak megvolt a maga szerepe.
Az elkövetők rejtegették, bántalmazták és megfélemlítették a sértettet.
Az influenszer szóvivője is reagált a fejleményekre.
A szakértők elárulták, mire lehet következtetni mindebből.
Lépett a román ügyészség.
A vádlott Észak-Írországban állt bíróság elé.
Bakondi György szerint a muszlim vallás egyre erősebb Európában.
75 millió dollárt kapnak az áldozatok.
Virágzik a gyerekkereskedelem a platformokon.
Egy nő és két férfi ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
Giorgia Meloni kormánya a calibriai hajószerencsétlenség helyszínén ülésezett.
Öttől 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a botrányos ügyről.
Egy kiszolgáltatott fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra.
A lányokra tetoválták, hogy „Tate tulajdona”.
Vádat emeltek a két férfival szemben.
A vád emberkereskedelem, nemi erőszak és szervezett bűnözés.
A 37 éves férfit emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete miatt letartóztatták.
Bugatti, Rolls-Royce, Ferrari és Porsche is van köztük.
Nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják.
Emberkereskedelem miatt kérték a szervezet közbelépését.
Családi vállalkozásban bírtak rá nőket prostitúcióra.
Szexuális kizsákmányolás és a koldulásra kényszerítés eseteit azonosították.
Többek között emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat ellenük.
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt folyik eljárás.
Film készült az égető problémáról.
A bizonyítékok szerint a testvérpár 2014 óta űzte illegális szexuális bizniszét az osztrák fővárosban.
Köztük kábítószer-kereskedőket és embercsempészeket is.
Mentőt hívtak hozzá.
Autóért adtak el egy lányt külföldre.