Részegen beugrott a pályára, úgy örült a magyar válogatott sikerének
A bokája bánta a lelkes szurkoló akcióját, és még meccsekre se járhat egy évig.
A bokája bánta a lelkes szurkoló akcióját, és még meccsekre se járhat egy évig.
Nem engedték neki, hogy gyógyszert kérjen az őröktől.
Február óta zajlott természetkárosítás miatt eljárás a kiskorúval szemben, most fellélegezhet a család.
A budapesti fiú felismerte, hogy bűncselekményt követett el.
Nem hallotta rendesen az eladó, hogy mit kér a vásárló.
Csak két esetben nem találtak lopnivalót.
Két férfi ellen emelt vádat az ügyészség.
Fiatalkorúakról készült szexuális felvételeket is találtak nála.
Ez már a második kérelem volt a zsebszerződés ügyében.
A felsorolt személyek közül harmincnak nem volt valós az ajánlása.
Puszta kézzel ölte meg áldozatát.
A csomagokban különböző kábítószerek, így ketamin és MDMA is volt.
Az elmeállapota miatt nem ismerte fel, hogy nem helyesen cselekszik.
Amikor ráeszméltek, hogy tettüknek több szemtanúja is van, sietve elhajtottak a helyszínről.
Dílerek ellen emelt vádat az ügyészség.
A napokban kezdeményezték a letartóztatását.
Két évre eltiltották a sportrendezvényektől.
Egy 72 éves férfi a gyanúsított.
A férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.
Ennek ellenére az ügyészség szerint a díszlet nem volt alkalmas az előadások lebonyolítására.
Elvitte mindenki telefonját.
Csak a szerencsén múlt, hogy a férfi nem halt bele a sérüléseibe.
Kábítószeres ügye miatt kell bíróság elé állnia a divattervezőnek.
Eltilthatják őket a hivatásuktól.
Börtönbe küldené az ügyészség.
48 ember ellen emeltek vádat.
Egy defekt miatt rekedtek az autóút leállósávjában.
Feltételesen se szabadulhatna.
Eltörte a bokáját, és még az ügyészség is megbüntetné a rendbontás miatt.
Az eltervezett rendszeres haszon elmaradt, fegyház- és börtönbüntetés lett belőle.
Tíz évig bujkált a hatóságok elől, most fegyházba küldené a bíróság.
Több anyaggal is kereskedtek.
Többször nyakon és felsőtesten szúrta a támadó áldozatát.
Gondjai adódtak a pénztárcával.
A szudáni vádlott még kábítószert is tartott a lakásán.
Rövidesen döntést hoz a bíróság.
Egyikük életveszélyesen megsérült.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján került kézre.
Nem először veszítette el az uralmát a kocsija felett.
A férfi négy év fegyházbüntetést kapott.
Megnézte a férfi iratait, majd közölte, hogy nem fogja beengedni.
Miatta halt meg egy ember Magyarországon.
A férfi életveszélyesen megsérült.
Az Óbudai-szigetig jutott.
Egy súlyos mulasztás miatt történhetett meg a baj.
Fegyházzal, pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással is büntetné őt az ügyészség.
Áldozatai 13-14 évesek voltak.
A sértett a kórházban halt bele a szúrt sérülésbe.
Egy ember meghalt a tűzben.
Költségvetési csalás miatt tettek feljelentést Korányi Dávid ellen.
Súlyos árat fizet érte.
Összesen tizenöt ember ellen emeltek vádat.
A férfi ittasan lépett az úttestre.
Költségvetési csalás miatt vádat emeltek ellenük.
Húsz ember ellen nyújtottak be vádiratot közokirat-hamisítás miatt.
Filmbe illő jelenetek zajlottak Pest belvárosában.
A hajléktalan nő italozás közben halálra késelte egy ismerősét.
Megalázta, szidalmazta és állandó félelemben tartotta őt.
A főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a 43 éves vádlottra fegyveres rablás bűntette miatt.
A 75 éves férfi összevitatkozott egy másik kéregetővel, majd nyakon szúrta.