Lövések dördültek el egy svédországi bevásárlóközpontban
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
Adorján Béla véleménycikke.
A brit külügyminiszter jelentette be hétfőn.
A sérültek száma ismeretlen.
Új kihívással kell szembenéznie Kijevnek.
Kim Dzsongun növelné a fegyverek létszámát.
Egyre aljasabb módszerekhez folyamodnak.
Nem bírta a kritikát.
„Nem gondoltam volna, hogy ezt teszi. Egy síró, sikoltozó kislányra számítottam”
Alig néhány napja kezdődött a tárgyalás.
Egy korábbi szerződés felmondása indíthatja újra a folyamatot.
Két hónapos szünet után indult újra a szállítás, de van, ami továbbra is blokkolva maradt.
Megfenyegette és meg is ütötte, mégis óvadék ellenében szabadult.
Az elkövető, aki több tv-műsorban is feltűnt, a rendőri felszólításra a fegyvere felé nyúlt.
A kunszentmiklósi járőrök tetten érték, vadászati engedélye nem volt.
Több mint száz embert állítottak elő.
Ellenkező esetben olyan döntések születnek, amelyek nem tetszenének az orosz elnök szerint.
A járókelők először zavartalanul sétáltak el a földön heverő lőfegyver mellett
Akár negyven évre is börtönbe kerülhet.
A mesterséges intelligenciára épülnek, és autonóm módon működnek.
A határsértő északi katonák ismeretlen tevékenységet végeztek.
A fegyver feltehetően a diplomatát kísérő biztonságiaké volt.
A belügyminiszter szerint tragédia is történhetett volna.
Ártatlansága bebizonyítására a júliusi tárgyaláson lesz majd lehetősége.
Valamint „fontos feladatokat és irányvonalakat határozott meg”.
A miniszterelnök kedden folytatta országjárását.
A lap azokról a „Putyin-barátokrl” írt, akikkel a német fegyveripar szívesen dolgozik együtt.
A játék egy internetes chatszobában zajlott, a fiatal édesanyja fedezte fel, mi történt.
Már elkezdtek rozsdásodni.
Szemünk előtt zajlik a robotok háborúja.
Az egyik helyi lakos feljelentést tett.
Németország is aláírta a nyilatkozatot.
A húszik szolidaritástámadásokat hajtanak végre.
Tesztelte is, hogy tényleg működőképes lehetett-e az ókori fegyver.
Alec Baldwin tárgyalása júliusban lesz.
A tajvani Honvédelmi Minisztérium szerint a drónok elleni rendszerek telepítése prioritást élvez.
Ömlenek a nyugati alkatrészek az országba.
A TikTokon tette közzé véleményét a miniszterelnök.
Egy házkutatáson bukkantak rá.
Arra hivatkozott, hogy „szélsőséges jellegű” bűncselekmények fenyegetik az országot.
Az ukrán–magyar határon próbált átkelni.
A fegyverek mellett robbanószerek és több ezer lőszer is előkerült a házkutatáson.
A helyi média szerint „kivégzés” történt a pályán.
Oroszország háborús fenyegetésére hivatkozva dönthetnek a lépés mellett.
Több lövést is leadtak.
Egy kocsikulcs miatt került elő a fegyver.
El is sült a fegyver, egy embert el is talált.
Október 7. óta összesen 21 672 palesztin halt meg az összecsapásokban a gázai hatóságok szerint.
A Magyar Közlönyben megjelent a rendőség szolgálati szabályzatát módosító új BM-rendelet, amely például a figyelmeztető lövés leadását is szabályozza.
Az egész világon keresetté váltak a fegyverei.
Amerikaiak fejlesztették ki, Németországban próbálták ki.
A Rust forgatásán készültek a felvételek.
Két személy bezárkózott egy osztályterembe, egyiküknél fegyver is lehet.
A lakosok folyamatos fegyverropogás hangjaira ébredtek szombat reggel.
Az orosz elnök megdöbbentő dolgokat hallott korábbi vezető politikusoktól.
A terrorszervezet csak magával törődik – állítja egy egyiptomi katonai elemző.
A vízen is bemutatkozott a railgun.
Egy repülőtéri ellenőrzésen így is sikerült átmennie.
Yacov Hadas-Handelsmant meglepte az az állati kegyetlenség, ahogyan a Hamász fegyveresei felléptek.