Történelmi mérföldkőhöz ért a magyar orvostudomány
Hallott már a holisztikus orvoslásról?
Hallott már a holisztikus orvoslásról?
Mentővel vitték kórházba a férfit.
Egy embert áramütés ért miattuk.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett a motoros, hogy a helyszínen életét vesztette.
A mozgáskorlátozott gyerekeket támogató alapítvány fővédnökeként vett részt az eseményen.
A jármű Görögországból tartott Németország felé.
Mutatjuk a legnépszerűbb célpontokat.
A város egyetlen körzetében sem sikerült a DK-soknak elegendő ajánlást szerezniük.
Az MSÚSZ gyulai kongresszusán ítélte oda a szervezet elnökségének díját.
Az eseményen igazi fesztiválhangulat várja az érdeklődő közönséget.
Megállapodást kötöttek, amire a Momentum már reagált is.
A Tisza párt alelnöke visszavágott.
Nyilvánosságra került a gyulai polgármester beszélgetése.
A Facebookjára töltötte fel a videót a fajtalankodó dada.
A betegek a gyulai kórház osztályára kerülnek.
Nem a família hóbortos tagjai tékozolták el a vagyont, később lopták szét.
Egy éjszakára 15 ezer forint az átlagár fejenként.
Munkácsy Mihály életművéről szóló tárlat nyílik.
Ezer négyzetméteresre bővült az orosházi Euro-Unior üzeme.
Meglehetősen szűkszavúak az üggyel kapcsolatban.
Uniós források segítségével lépett a Békés vármegyei fürdőváros.
Karateedzőként került közelebb hozzájuk.
A magyar labdarúgás ikonikus alakja 37 éves volt.
Átszervezés okozza a kellemetlenséget.
A férfit tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
A vízügyi hatóság azonnal intézkedett.
Közülük heten kerültek őrizetbe.
A madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak.
A hatalmas állat hosszának méréséről videó is készült.
A vádlott a Mindenki Magyarországa Mozgalom önkormányzati képviselője.
Videón a tettenérés.
Tenerife másnak álomsziget, neki álmai temetője lett.
A zsákmányból az egyik férfi bort vásárolt a további italozáshoz.
Az idei év legkeresettebb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt.
Csóka-Szűcs Jánost tévesen gyanúsították azzal, hogy veszélyeztette a járvány elleni védekezést.
A munkálatokat még ebben a hónapban megkezdik, a kivitelezés várhatóan jövő év májusában érhet véget.
Kiemelt szerepben lesznek a vadászok.
Sokszínű előadások várják az érdeklődőket.
Többé nincs felemelkedés helikopter nélkül, nincs Airbus Helicopters Gyula nélkül.
Egy közúti ellenőrzésen 7040 pár cipőre csaptak le Gyulánál.
Idén nyáron kezdik meg a munkálatokat, amelyek a tervek szerint egy évig tartanak.
A szer egy évig használható fel.
Három járművel vonultak ki a tűzoltók.
Egy vasúti aluljáró után kerítésnek ütközött.
Éltető csillagunk, a Nap viharai a modern civilizáció végét is jelenthetik. Mik ezek, és miért veszélyesek? Erdélyi Róbert csillagász magyarázza el.
A dolgozókat a békéscsabai akadémiáról veszik fel.
Az ügyben azonban egyelőre mindenki hallgat.
Csütörtökön kezdődik a gyulai pálinkafesztivál.
Gyermekpornográfia és más bűncselekmény miatt folyik eljárás.
Elkészült az üzem tartószerkezete, csütörtökön tartották a bokrétaünnepséget.
Korpás Lilláé lett a legjobb feladatlap és a legjobb tollbamondás.
Fényképek, névjegykártya, illetve Erkel Ferenc karmesteri pálcájának díszfogantyúja kerül a gyűjteménybe.
Hárman súlyosan megsérültek, mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója veszi át.
Gyulán 1979 óta először épül gyár, Béskéscsabán a repülőtér fejlesztése van napirenden.
A gyulai múzeumok ritkán vagy sosem látott műtárgyait mutatják be járványkreatív módon.
Több mint nyolcszázezer euróért vásároltak új gépeket.
Az átlag 50 ezer forintért foglal, Eger, Hévíz és Hajdúszoboszló viszi a prímet.
Szerencsére Arany János időben gondoskodott az irodalmi anyagról.