Egy tinédzser serpa a világ legfiatalabbjaként mászta meg az összes nyolcezres csúcsot
Világrekord lett a teljesítményéből.
Világrekord lett a teljesítményéből.
A párost végül egy másik hegymászócsapat mentette meg.
Ismert hegymászókat is azonosítottak a halálzónában.
A Nadang folyó áradása miatt kerültek bajba a Himalája déli lejtőjénél élők.
A Kasmír régióban nem ritkák a hasonló balesetek.
Rengeteg minden maradt még a hegyen.
Varga Csaba már útnak is indult.
„Szívbe markoló pillanat volt, mert ki kellett mondanom, hogy apa meghalt” – mondta.
Életveszélyes küldetések indulnak a hegyekbe.
Megmutatjuk, mi történt az indiai munkásokkal az elmúlt tizenhét napban a beomlott alagút mélyén.
Az őszi szezonra kért engedélyt a hatóságoktól.
Az elmúlt 50 évben 564 ember vesztette életét a lavinák miatt.
Sziklaomlás, betépetten karambolozó fiatalok és az akadékoskodó rendőr ellenére is sikerült.
Hazaért a Himalájáról a nagyváradi hegymászó.
Mintha nem is ugyanaz az ember lenne.
Kitűzte a magyar zászlót a világ 9. legmagasabb csúcsára.
Varga Csaba vasárnap ért fel a Nanga Parbatra.
A hegymászó a Nanga Parbat meghódítása után már a 3-as tábor felé ereszkedik.
A nagyváradi hegymászó pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül indult útnak.
Egyre több szupergazdag kockáztatja életét extrém helyeken.
Varga Csaba a hét második felében hagyhatja el az alaptábort.
A nagyváradi hegymászó a napokban készül a Nanga Parbat 8125 méteres csúcsát elérni.
Csaknem kétmilliárd embert fenyeget a gleccserek olvadása.
Hosszú idő után először jelent meg bejegyzés a hegymászó oldalán.
Egyre többen akarnak hegyet mászni, amivel nem tudják tartani a lépést.
Több mint 35 tonna szemetet szedtek össze.
Hamisítással is megvádolták a hegyről szóló film alkotóit.
Suhajda Szilárdért is ő indult fel a hegyre.
Magyarországon speciális feltételek mellett 6000 méteres magasságig köthető utasbiztosítás, de a legtöbb biztosító 3000-3500 méterig vállal kockázatot.
A német mászó oxigénpalack nélkül indult el az egyik csúcsra.
„Nekem ez nem sportteljesítmény, hanem egy balul sikerült cirkuszi mutatvány.”
A félelmeiről és a halálról is beszélt benne.
Gyerekkorában mindenkinek megvan a maga Mount Everestje. Koncz Ákos írása.
A végsőkig reménykedik fia visszatérésében.
A hegymászót több mint egy napja keresik.
Harmadik napja tartózkodik a Mount Everesten az eltűnt hegymászó.
Négyszáz kilométerrel távolabb is érezték.
Tíz ember vesztette életét a 41 fős csoportból.
Legalább négyen meghaltak.
Meghalt az első nő, aki egy nap alatt megmászta a világ legmagasabb hegyét és a mellette lévőt is.
Ő lehet az első magyar, aki 8000 méter feletti magasságból ereszkedik így le.
Harmincórás keresés után bukkantak a nyomára.
Se igen, se nem, se jobbra, se balra – hogy lehet egy ilyen nyelven boldogulni?
Beszélgetés magashegyi kalandokról, kulturális sokkról és egy pakisztáni börtönről.
Megmérték, körbejárták, tanakodtak.
Hét társával ért fel a csúcsra.
Suhajda Szilárd csúcssikert ért el.
A világ negyedik legmagasabb csúcsára kísért egy csapatot.
Saját rekordját döntötte meg az 52 éves férfi.
Ő volt az egyetlen görög, aki eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegyet mászott meg.
Pedig Ukrajna erre szólította fel Nepált.
A probléma milliók vízellátását fenyegeti.
Hatodik magyarként ért fel a csúcsra.
Kovács Zsuzsi éppen egy 8163 méteres csúcsot igyekszik meghódítani.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd egy hét múlva indul Nepálba.
Idén mindössze öten próbálkoznak ezen az útvonalon.
A világ legritkább és legkevésbé tanulmányozott emlősei közé tartoznak.
Pakisztánban fedezték fel a ritka állatokat, ahol még sosem bukkant fel ez a faj.
Dél-Amerika és Közép-Ázsia van a legnagyobb veszélyben.