Orbán Viktor lett a két amerikai alelnökjelölt közötti különbség jelképe
Kamala Harris embere még Joe Biden elnöknél is erősebben fogalmazott a magyar kormányfőről.
Kamala Harris embere még Joe Biden elnöknél is erősebben fogalmazott a magyar kormányfőről.
Joe Biden és felesége a csúfos kudarccal végződött tévépárbaj után is úgy vélte: alkalmas elnökjelöltnek.
A főpolgármester-jelölt leadta a szükséges ajánlásokat.
Egy újságcikk hatására cselekedett így.
Az ügyfél-ügyvéd kapcsolatnál is szorosabb szálak fűzhetik őket össze.
Sorait édesapja olvasta fel az Olasz partizánok országos szövetségének menetén Rómában.
Hosszas gondolkodás után úgy döntött, megméreti magát a júniusi választásokon.
Maxi-Dubaj, kerékpársávok és Budapest Pride. Ezekről is kikérdeztük a főpolgármester-jelölteket.
A pártok többsége választási szövetségre lép a kerületben.
A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony Gergely munkája rémálom.
A pedagógusból lett politikus igyekezett megzavarni Orbán Viktor beszédét.
A párt társelnöke elmondta, hirtelen, érzelmi alapon hozott döntés miatt mondott le.
Új kutatási technikával mérték fel a helyzetet.
Szerintük jó elnök lesz.
Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.
Teljes támogatás mellett szavazta őt meg a Fidesz helyi szervezete.
A berendezőnőt a Szegény párákban végzett munkája miatt jelölték az elismerésre.
Donáth Anna úgy véli, megtalálták a harcost, akivel megtisztíthatják a korrupcióba belefulladó Belvárost.
Kiderült, kik pályázhatnak Charles Michel, az Európai Tanács távozó elnökének tisztségére.
Az Italy Start szerint csak egy érv szól a magyar jelölt ellen.
Valószínűleg nem független jelölt lesz az új amerikai elnök, de a párton kívüliek indulása belekavarhat a végső kimenetelbe.
Krasznahorkai László regénye a Nemzetközi Fordítói Díj rövidlistájára is felkerült.
51 éves jogászt indít a Mi Hazánk főpolgármesternek.
„Jövőre indulok a polgármester-választáson!” – közölte Gáspár Zsolt.
Január 15-ig várják a közönség Highlights of Hungary-jelöltjeit.
Négy fontos szabályt kell betartani.
Még hátravan az átjelentkezők és a levélszavazatok összesítése.
Két pártszövetség tudott mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani.
Egyelőre még nincs konszenzus a kérdésben.
Budapesten a hegyvidéki önkormányzat LMP-s képviselője ment neki ismét a Momentum jelöltjének, Hajnal Miklósnak, diplomája kapcsán.
Ha megválasztják, ez lesz az eredetileg gázszerelő végzettségű politikus negyedik országgyűlési képviselői ciklusa.
Legitim cél az Országgyűlésben képviselni a helyi érdekeket.
A párbeszéd politikusa szerint létrejött a „budai álomcsapat”.
Szerinte aki otthagyja városvezetői megbízatását, hiteltelen, ezért biztosan nem lesz képviselőjelölt.
A pénzügyminiszter Olaf Scholz indulhat a kancellári posztért 2021-ben.
Kifutottak az időből, de talán majd legközelebb.
A néppárti Siegfried Mureşant jelölheti a hétfőn megválasztott román kormány az Európai Bizottságba.
Az Európai Bizottság kijelölt elnöke a jogállamiság védelmére és az EU menedékkérőkkel szembeni kötelességére hívta föl a figyelmet Strasbourgban.
A város mostani polgármesterét támogatják.
Az egykori kereszténydemokrata Szalma Botond összellenzéki jelöltként indul Újpest polgármesterségéért.
Radikális, utcai megmozdulásoktól sem visszariadó pártot akar a párt baranyai embere.
Nem lesz saját jelöltjük az V. és VIII. kerületben.
Középpontban a korábban csalás miatt őrizetbe vett pártelnökkel, Szepessy Zsolttal.
Kik a leggyorsabb fideszesek? És ha leadták az ajánlásokat, minek gyűjtenek még?
Rogán ezúttal nem indul, Németh Szilárd újra próbálkozhat. Jelölt lesz Orbánék ügyvédje. Több vesztes fideszes is újabb esélyt kap.
Sosem látott gólokat jelölt a FIFA.
Jöjjön ingyenes, országos előválasztás! Kérdés, mit szólnak ehhez Gyurcsányék és a többiek.
A Fidesz és az LMP közös jelöltjeinek meghallgatásán fontos ügyek is előkerültek, de az Alkotmánybíróság ideológiailag nem lesz színesebb, ha megválasztják őket.
Banálisnak és felháborítónak tartja az eddigi vitákat New York volt polgármestere, aki a Financial Timesnak adott interjút.
Simon Tibor a Klik köznevelési főosztályát vezeti, szakterülete a tankerületek szakmai irányítása.
A konzervatív Rand Paulnak az apját háromszor nem választották meg elnöknek, egyelőre ő sem áll túl jól.
12 jelöltre lehet szavazni végül, 14 jelölt viszont nem tudott elég támogatót összegyűjteni.
Vona Gábor a devizahitelesek Jeanne d'Arcjának nevezte Damm Andrea ügyvédet.
Az Európai Filmakadémia idén nem fedezett fel egy magyar filmest sem.