Katonai tanácsadókat küldhet Ukrajnába az Európai Unió, reagált a magyar kormány
A magyar kormány reagált a javaslatra, Szijjártó Péter a kihelyezett kormányülésről jelentkezett.
A magyar kormány reagált a javaslatra, Szijjártó Péter a kihelyezett kormányülésről jelentkezett.
A győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek
A helyiek nem jelentkeznek a kiképzésekre.
Folyamatosan lehet jelentkezni a Magyar Honvédségbe.
Mindkét pilóta meghalt.
A következő években 44-re nőhet a számuk.
Koalíció jöhet létre, több száz NATO-katona indulhat a harctérre.
A protézis sem akadály.
Szokatlanul nagy zaj- és hanghatásra kell számítani.
A Magyar Honvédség holnapig várja a jelentkezőket.
Most, hogy nem lát, nélküle el sem tudná képzelni a napjait.
„Minden nagyon hirtelen történt, mi, újoncok is csak sodródunk az eseményekkel” – árulta el.
Több mint 500 fegyverest képezhettek ki a The Wall Street Journal szerint.
A gyakorlatban hat nemzet katonái vesznek részt.
Úgy tűnik, a szülők ezt egyáltalán nem bánják.
Szertefoszlani látszanak a NATO reményei az ukrán offenzívával kapcsolatban.
További szakértői vizsgálatokra lesz szükség.
Egyes feltételezések szerint túlságosan alacsonyan repült.
A főügyészség nyomozást indított az ügyben.
Magyar szakértők is részt vesznek a terrorizmus elleni harcban.
Egy rakétacsapásban életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A táborfalvi felkészítésről fotókat is megosztottak.
Európa sokkal fontosabb szerepet játszik ebben, mint az amerikaiak.
A megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani több városban is.
Meg is tette a szükséges lépéseket.
A lakosság türelmét kérik a tíznapos időszakra.
A Magyar Honvédség elárulta, hogy került ide a B–52-es.
Egy néző bekiabálására válaszolt egy beszélgetésen.
Rövidfilm is készült Veres István kiképzéséről a Sándor-palota megrendelésére.
A honvédség az emberek megértését és türelmét kéri.
Már a kiképzésen vesz részt.
A Magyar Honvédség közleményben értesítette erről az autósokat.
A hatóságok szerint szándékosságnak semmi nyoma.
Azt állítják, csak a szokásos gyakorlatról van szó.
A felkészítés két napig tart.
Egy régebbi vitás kérdés lehetett a háttérben.
Amikor a kémmacska ül a padon, és kihallgatja két férfi beszélgetését, na az milyen?
A helyek többsége egy hét alatt betelt, de még van lehetőség jelentkezni.
A Fire Blade 2022 kőkemény dolog.
Keddtől péntekig, 9 óra és 18 óra között.
A Magyar Honvédségnek több alakulata is van a városban.
Amerikai F–18-as vadászgépek érkeznek Magyarországra.
Az iszlamista erőszakhullám által leginkább gyötört Mali és Burkina Faso katonái nem vesznek részt a kiképzésen.
Immár állatkínzásnak minősül az a mód, ahogy kiképzés és akció közben bánnak velük.
A 16 hetes felkészítés után mind a kilenc eb sikeres vizsgát tett.
Megtanulják hatástalanítani a robbanószerkezeteket, kiiktatni az orvlövészeket és ellátni a sebesülteket.
A tajvani elnök szerint meg tudják védeni magukat, Peking szerint azonban ez már amerikai segítséggel sem menne.
Reggel 8-tól este 8-ig.
A megállapodást tíz ország írta alá, köztük Magyarország is.
Ötéves karrierje alatt 71 aknát és 38 aktív robbanószert talált.
A pilóták katapultáltak, de ez sem mentette meg az életüket.
A biztonsági személyzet két tagját is megtámadta márciusban.
A SAF TAC az egyik első VR környezet amely tényleges gyalogsági harcászatot tanít felhasználóinak.
Az átmeneti döntés hátterében az áll, hogy Dél-Koreában már több mint 1500 embert kezelnek koronavírus okozta tüdőgyulladással.
A döntés az Irakban szolgálatot teljesítő magyar erőket is érintheti.