Ungár Péter: Magyar Péter úgy akar kormányváltást, hogy közben a 444-nél szomorkodjanak
Orbán Balázzsal vitázott az LMP társelnöke.
Orbán Balázzsal vitázott az LMP társelnöke.
A DK elnöke könyvbemutatót akart tartani.
Jelentős kedvezménytől eshetünk el.
Különleges könyvek és izgalmas események a programban.
Fiatal írók jelentkezését várják.
Ön részese volt a kísérletnek?
Jeles alkalom közeledik.
Új vezérigazgató is érkezik a vállalat élére.
Költők nevét viselő fővárosi köztereken és szobroknál érdemes keresgélni.
Nem tudni pontosan, hogy mi alapján büntetnek.
Benedek Ágota írónő szerint ez tiszta cenzúra.
Novák Katalin ellen tiltakoznak.
Érdemes előre megtervezni a bevásárlást.
Ki akarták fizetni a fóliát.
A Libriben vagy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lehet átvenni.
100 rendkívüli nőről van szó.
A híres nyelvész szerint kínos az egész helyzet.
Értelmezhetetlen a törvény.
Bár a negatív hangok dominálják a nyilvánosságot, érdemes egy kicsit visszább menni az időben.
A fiatalok akcióba léptek.
„Nem akarunk harmadik világháborút, illetve atomhatalmak közötti harcokat.”
Régi és új tagok is dolgoznak majd a testületben.
Mondvacsinált látszatintézkedés, és súlyos károkat fog okozni, mondja Varga Bea.
Megy az adok-kapok a közösségi médiában.
Kiváló befektetésnek tartja.
Nem lehet a kiadványokba belelapozni.
Szerinte az adásvétel megsegítheti a független könyvkiadókat is.
A könyvkiadó ügyvezetője szerint nem életszerű, hogy a tulajdonos belefolyjon a szakmai munkába.
A Mathias Corvinus Collegium igazgatója Rónai Egon műsorában úgy fogalmazott, nincs szó mitikus történetről.
Nyilván bekerült vasárnap hajnalra néhány lófej néhány ágyba – írják.
A cégcsoport vezetésének összetétele változatlan marad.
Egy különleges kihívásra hívják fel a figyelmet.
Egymilliárd forintos költségnövekedésre számítanak.
Mindeközben nem csökkentik a dolgozók fizetését.
Nádas Péter novelláiból tízezer példányban egyedi válogatáskötetet készült, amelyet diákoknak adhatnak.
Kereskedelmi forgalomba nem fog kerülni.
Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor kapta idén az elismerést.
Mától lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjra.
Az egyszerű könyvcím nem élvez védelmet, a bonyolult igen.
Csökkentek az eladások a könyvpiacon.
A Papageno igazgatója több nemzetközi testületben is aktív.
Csinálhatták volna Zoom-on is, de inkább belefektettek némi időt és energiát, majd létrehoztak egy tényleg érdekes díjátadót az online térbe.
Az adásvételi tranzakció az MCC szakmai-szellemi építkezését szolgálja – olvasható a közleményben.
Ismét árulja az író könyveit a kiadó.
Tömegével igazolnak át a sztárszerzők az új kiadóhoz.
Maga a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kisebbségi tulajdonába került kiadó kérte rá.
Néhány indok és ok, amiért érdemes Karinthy novelláit olvasni.
Kárpát-medencei expanzióba kezd az MCC, kollégiumot nyitnak Bécsben is, a Libri-Bookline pedig a szellemi építkezésük része. Orbán Balázs-nagyinterjú.
Nemzetközi összevetésben is jelentős vagyont adományozott a magyar állam a Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC).
A Mathias Corvinus Collegium a kisebbségi tulajdonosa lehet a kilenc könyvkiadó vállalat működtetésében érdekelt Libri-Bookline Csoportnak.
A tavasz a szezonjuk, mégsem fogytak idén az útikönyvek.
Rengeteget változott az, ahogy egy üzlet kinéz, a Libri Év Kereskedője díjat nyert boltjában például kortárs kávéházi hangulatot akartak teremteni. Négy funkciót is betölt - könyvesbolt, kávézó, átvételi pont és közösségi tér - az eladók képzett baristák is. Praktikus és menő, hogy az eladó átadja a csomagot, és utána megfőzi a kávét, vagyis végigkísér a folyamaton.
Segítünk. Nagy Karácsonyi Könyvgenerátorunk segít megtalálni a célszemélyhez illő olvasmányt.
Van ahol kedvezményeket adnak érte, máshol konkrét forintokra válthatjuk a hűségpontjainkat. De tényleg jó ez nekünk?
Mit ajánl öt híresség D. Tóth Krisztától Winkler Róberten át Mark Zuckerbergig? És melyek a nyár slágerei a magyar könyvvásárlók szerint?
A válságban lévő Alexandráról nem lehet sokat tudni, de a versenytársak jönnek fel.
Bartis Attila A vége és Rakovszky Zsuzsa Fortepan című könyveit díjazták. 182 könyv volt versenyben.