Az Index elérte Csák Jánost Bús Balázs távozása ügyében
Závogyán Magdolna lesz az NKA alelnöke.
Závogyán Magdolna lesz az NKA alelnöke.
A miniszter és az NKA alelnöke között estébe nyúló egyeztetés folyt a konszolidált elválásról.
Szakmai tudását és tapasztalatát osztotta meg.
Tényleg szükség van ennyi tehetségkutatóra?
Új pályázatokat is kiírt a Nemzeti Kulturális Alap.
A főváros vagyonkezelő cége lelakatolta a Budapest Jazz Club ajtaját.
Kulturált és élhető világ nem kultúrharcos hergeléssel, hanem a kiművelt emberfők intelligens párbeszédével teremthető.
Emblematikus mesefigura kerül közszemlére.
A főváros kölcsönmentőövet dobna a független és magánszínházaknak.
A Nemzeti Kulturális Alap nem nyújt működési támogatást.
Kevés hiányzott a Grand Slamhez.
Nem hagyta szó nélkül, hogy a PajtaKult ötletgazdája leminősítette.
A fideszes kultúrpolitikus szerint ő közösséget épít, a baloldal meg lakóparkot.
Az Index utánajárt, 2022 januárjában milyen folyóiratok léteznek, kiket támogatnak.
Ez az ára a támogatásnak.
A támogatás megítéléséről Kásler Miklós hozott döntést.
Fellépők, könnyűzenei médiumok, illetve egy exportiroda is részesült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaiból.
Elődje, Lőrinczy György április végéig tanácsadóként marad.
A cél, hogy a belépőjegyes, élőzenei koncerteket szervező helyszíneket segítsék magyar fellépők meghívásában.
Kiírt két meghívásos pályázatot Trianon kapcsán az NKA, 50-50 millió forint támogatásra pályázhat a kormánypropaganda két bástyája.
Ha bulizott az Ifiparkban vagy a Metro Klubban, most elmesélheti. Nagy idők tanúinak szerveztek pályázatot.
Demeter Szilárdék meghirdették a bajba jutott zenészeknek szóló pályázatukat.
Majdnem mindenkinek jutott pénz. A legtöbbet Kisvárda kapta.
És a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára is. 2024-ig szól a megbízatásuk.
A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője a Hír Tv-ben beszélt arról, hogy erre különböző modelleket dolgoztak ki.
A kultúráért felelős államtitkár cáfolta azt is, hogy ő nevezné ki a jövőben a színházigazgatókat, ahogy a forrásokat sem veszik el a független művészektől.
Több ezren tüntettek a szabad színházakért és a független kultúráért a fővárosban. "Olyasvalami készülődik a magyar kultúra ellen, amivel szemben minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie" - mondta Jordán Tamás. Pintér Béla azt üzente a kormánypártiaknak: "eddig is hozzánk jártatok, ha sírni vagy nevetni akartatok." Azt is mondta, ha egy színház nem kormánykritikus, akkor kurva unalmas.
Röviden összefoglaltuk, miért tiltakozik a színházi szakma és egy petíció több tízezer aláírója.
A színész/rendező a nézőkben, illetve a művészek fiatal generációjában bízik.
Pintér Béla szerint a Fidesz biztos halálra ítéli a független színházakat.
A Katona József Színház társulata kiáll Máté Gábor mellett, és elutasítja a "zaklatószínház" vádat.
A Rogán-agytröszt nagyot ment, Cochran mester elismerően morzsolhat el egy százdollárost a szeme sarkában.
A főpolgármester szerint az új kultúrtörvény tervezete merénylet az önkormányzati autonómia ellen.
A kormány a Művészeti Akadémiával, a független színházakkal és Karácsony Gergellyel is kiszúrna az új kultúrtörvény tervezete szerint.
Létrehoznák a kultúrstratégiai tanácsot, és Kásler vétójogot kapna a színházigazgatói kinevezéseknél egy megszellőztetett tervezet szerint.
De az Apostol együttest is megdobta 8 millió forinttal az emberi erőforrások minisztere.
A Jelenkor Online elutasítását azzal indokolták, hogy a nyomtatott folyóirat kiemelt támogatást kap.
Kásler Miklós az előző hónapban is komoly összegeket osztott ki.
Azért döntöttek így, mert a független színházak nehéz helyzetbe kerültek a tao eltörlése után.
A gyereklemezeiről ismert sztár tavaly kampányolt Varga Mihály fideszes képviselő mellett.
Egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy Gőbl Gábor olyan rendezvényre kapott állami támogatást, amelyen egy szkinhedzenekar is fellépett.
Egy friss felmérés szerint a hazai próbatermek egy részében se mosdó, se fűtés nincs, és a többség a bérleti díjat sem tudja fedezni a gázsiból.
Külön miniszteri kérésre ítéltek meg 3 millió forintot egy székelyudvarhelyi koncertre, ahol fellép a közismerten rasszista Romantikus Erőszak is.
Ő nem tartozik az ilyen művészek közé. Bródy János szerint a kormányhoz közel álló emberek döntenek arról, ki jelenhet meg a médiában.
Orbán János Dénes a Magyar Idők kulturális rovatvezetője, és az 1,4 milliárdos állami pénzzel támogatott Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője.
Az NKA megköszönte Cseh Tamás családjának, hogy az alap ellenszolgáltatás nélkül használhatta a zenész nevét.
ByeAlex és Majka legutóbbi videója sokakban megbotránkozást keltett, pedig ez az eset egy sokkal súlyosabb problémára hívja fel a figyelmet.
A filmrendező nem ért egyet az Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának rövidfilmekre vonatkozó döntésével.
Doncsev Andrást kedden küldte el a miniszter, Lőrinczy Györgyöt négy évre nevezték ki a helyére.
Kedden leváltották Doncsev Andrást, az NKA alelnökét. Orbán Viktor korábbi beszédírója interjúban mondta el nekünk, mi állhat a háttérben.
Az NKA pályázatán nyert a Lángoló Gitárok, az A38 és a Metal Hammert kiadó Hammerworld is.
Több magyar zenekart is vastapssal fogadtak, csak rajtunk múlik, hogy tényleg felzárkózunk-e zeneileg a nyugathoz. De lássuk, kiért őrültek meg Európa legfontosabb zeneipari fesztiválján!
Az MMA átveszi az uralmat, minden művészetbe beleszólhat az akadémia.
A művészek nem, csak Fekete Györgyék és a kormány kinevezettjei dönthetnek 7 milliárdról.
A Cseh Tamás Program keretében 30 zenekar kapott két-két millió forintot. Nyert az Uzipov, Iamyank, a Hello Hurricane és a Run Over Dogs is.
Az NKA annyi könnyű- és komolyzenei projektet támogat, hogy egy éven át minden napra két új megjelenés is jut. Félmilliárdot tapsoltak el.
A napilap úgy tudja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia hamarosan önálló jelölő szervezet lehet az NKA-n belül, amivel kétharmados többségben lennének a kormányközeli döntéshozók.
Az NKA pályázatának nyertesei közül párra nagy jóindulattal sem érvényes a "pályakezdő" kitétel.
Ebből lehet számokat felvenni, klipet forgatni és Facebook-oldalt üzemeltetni.