Kiverte a biztosítékot az EU döntése, foggal-körömmel tiltakozik a kormány
Nagy Márton szerint kereskedelmi hidegháború lehet belőle.
Nagy Márton szerint kereskedelmi hidegháború lehet belőle.
A sofőr az út rossz oldaláról hajtott a tömegbe.
A tárcavezető szerint Magyarországnak kifejezetten rossz hír az újbóli blokkosodás.
Párizsból üzent a külügyminiszter.
Javul a magyarok pénzügyi tudatossága, ám van még teendő.
Interjút készítettünk Mathias Cormann-nal.
A magyar gazdaság teljesítménye 5 százalékkal haladja meg a Covid előtti szintet.
A magyar és a lengyel nemzet ettől még testvérek a miniszter szerint.
Természettudományokban viszont jók vagyunk.
Már minden ötödik baktériumfertőzés esetében hatástalan a széles spektrumú antibiotikum – állapította meg az OECD.
Búcsút inthetünk a monoton munkáknak, ha megérkezik a munkahelyekre az AI.
Lehangoló adatok szerepelnek egy nemrég publikált jelentésben.
„Ez abszolút tisztességtelen, nincsen köze a valósághoz″ – mondta Szijjártó Péter.
Óriási az infláció, miközben a gazdasági növekedés bezuhant.
2,7 százalékos növekedést várnak az idei évben.
Ezúttal is a reptérről jelentkezett a tárcavezető.
Az energiaárak növekedése már a kilencedik egymást követő hónapban lassult.
Magyarországi adatok is szerepelnek benne.
A tárcavezető a világgazdaság talpra állásáról és Paks2-ről is egyeztet.
Meglepő, hogy Magyarország hol áll az esélyegyenlőségi rangsorban.
Hazánk szerinte a megújuló autóipar területén lehetne találkozási pont.
Az OECD-vel kötne együttműködési megállapodást a kormány.
Hazánk azon országok közé tartozik, ahol gyorsult az infláció.
Magyarország hat helyet javítva a hetedik helyen végzett az OECD-országok között.
Az OECD-átlag közel duplája a pénzromlás.
Durván visszaesik az orosz gazdaság előrejelzésük szerint.
2020 novembere óta először jegyeztek fel lassulást.
Nemcsak állami, magánfinanszírozásra is szükség van.
Jelenleg szinte lehetetlen helyzetben vannak.
Kerülni kell bármilyen adóemelést, ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni a zöld átmenetet sem.
Az élelmiszerek drágulása az októberi 4,6 százalékról 5,5 százalékra gyorsult novemberben.
Az új szabályozás 2023-ban léphet életbe.
Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, akit nem vesznek fel államilag finanszírozott képzésre.
A pénzügyminiszter szerint elérték, hogy érvényesüljenek a magyar érdekek.
A differencia 5 százalék.
Ebben vita van az OECD-vel és a baloldallal.
Viszonylag jól átvészelte a magyar gazdaság a járványt, a jövőben pedig beindulhat a növekedés – áll a jelentésben.
Környezetvédők is követelik a beruházás leállítását.
Beiktatták az ausztrál Mathias Cormannt.
Ugyanakkor a szervezet adóreformot sürget, és a termelékenység javítását.
A pandémia előtt azért jobb volt a helyzet.
Prognózisuk szerint a világgazdaság a 3,4 százalékos tavalyi GDP-csökkenés után az idén 5,6 százalékos növekedést érhet el.
A koronavírus-járvány okozta válságra adott uniós válasz a „fasorban sincs” az amerikai gazdaságélénkítő csomaghoz képest.
OECD, G20-csoport, euróövezet: lábra kapott az infláció.
Nem aprópénzekről zajlik a vita az adóhatóságokkal.
A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre a pénzügyminiszter tájékoztatása szerint.
A szervezet úgy látja, hogy Európában „nagyobb befektetést kellene” az egészségügyi szakemberekre fordítani.
Donald Trump elnök kabinetfőnök-helyettesét, Chris Liddellt támogatja a magyar külügyminiszter.
Az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta 7,2 százalékra nőtt júliusban. Az Egyesült Államokban 10,9 százalék a mutató.
Magyarországon az általános iskola felső tagozatán az átlagos osztálylétszám 21 fő.
A legtöbb országban javult a bevándorlók és a melegek elfogadása, nálunk jelentősen visszaesett az utóbbi évtizedben.
Az előző negyedévhez képest 9,8 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az OECD-tagállamokban.
Távoli álom marad a gazdasági felépülés, ha ismét világszerte tombolni kezd a koronavírus-járvány.
Az OECD rangsora szerint kevés országban tartják olyan sokan gyengének ezt a két szolgáltatást, mint nálunk.
Ha elharapózik a járvány, akár 1,5 százalékra is csökkenhet a globális növekedés. A koronavírus megjelenése előtti becslés ennek a duplája volt.
Kijött az OECD friss, a tagországok egészségi állapotát vizsgáló jelentése. Magyarország továbbra is szinte mindenben a legrosszabb helyen áll.
Egy középosztálybelinek nem okoz problémát, hogy kifizesse a lakhatási költségeit? Tévhit. Bárkiből bármi lehet, ha eléggé szorgalmas? Hazugság. Két nemzetközi kutatás vizsgálta a fejlett világ társadalmait, az eredmény lesújtó.
2,9 százalékos gazdasági növekedést várnak a májusban becsült 3,2 százalék helyett.