Több, rövid leállásra figyelmeztet az OTP Bank
Bizonyos funkciók elérhetetlenné válnak.
Bizonyos funkciók elérhetetlenné válnak.
A bankcsoport számos akvizíciót hajtott végre a 2000-es évek eleje óta.
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX 74 051 ponton zárt.
De tény, hogy sokat segített benne a 13 százalékos jegybanki alapkamat is.
Bizonyos szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.
Már 750 ezren kerestek terméket az új platformon.
Reagált az OTP Bank.
A háború kezdete óta 39 százalékkal csökkent az OTP oroszországi fiókhálózata.
A hitelesítési eljárásokra hivatkozva támadnak.
Újabb részleteket árult el a bankvezér.
Azt is tudni már, hogy mikortól lehet jelentkezni a programra.
Újabb átveréssel próbálják megszerezni az adatainkat.
Trükkös üzenetekkel támadnak a csalók.
Több szolgáltatásuk sem lesz elérhető.
Állítólag megvennék a háborúban álló Ukrajna egyik legnagyobb bankját.
Az új díjszabás március 1-jétől lép életbe.
Konkrét indokra hivatkozva léptek.
Már az első lépés is ismert.
A simple.hu felületen átmenetileg szünetel a Simple-fiók-bejelentkezési lehetőség.
A digitális adattolvajok nem tudtak fizetési tranzakciót indítani.
Több szolgáltatás is elérhetetlen lesz.
Még súlyosbító körülményt is észleltek.
Nem tudja elérni a bank a tervezett piaci részesedést.
A korosztályokra lebontva eltérők a trendek a célokat illetően.
Ezzel nagyobb lakástakarékja lesz az MBH Banknak, mint az OTP-nek.
Több szolgáltatás sem lesz elérhető.
Érdekes napok elé nézünk.
Elsősorban a hitelek, kölcsönök folyósítását érinti.
A magyar pénzintézetnek azonban így is szabtak egy feltételt.
Szó lesz az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének magyar blokkolásáról és az OTP végleges levételéről az ukrán háborús feketelistáról.
Magyarország nem járul hozzá a támogatás folyósításához.
De így is jelentős elvárások vannak a magyar kormány felé.
Karácsony Gergely is reagált a feljelentésre.
A kampányfinanszírozási ügy újabb epizódja.
A privát bankok elitklubokat hoznak létre a milliárdosoknak – már Magyarországon is.
Egy ideig nem lesznek elérhetőek a szolgáltatásaik.
Sem az OTP internetbankján, sem a mobilbankon keresztül nem lehetett utalni.
A továbbtanulás nemcsak a diákoknak, de a szülőknek is fejtörést okoz.
Azt is közölték, hogyan lehet védekezni ellenük.
Alapkezelőt vásároltak.
Már tesztelik az oldalt.
Azonban terveznek erről beszélni a magyar féllel.
Aki túlzottan elkényelmesedik, könnyen a vesztes oldalon találhatja magát.
Az akvizíció első lépése lezárult.
„Ez abszolút tisztességtelen, nincsen köze a valósághoz″ – mondta Szijjártó Péter.
Már szinte meg sem lehet különböztetni őket az igaziaktól.
Eladhatják a leányvállalatot.
A magyar kormány nem enged.
Hétfőn óriási vita lesz Brüsszelben.
Brüsszelben véglegesítették volna a listát.
Az OTP állítja, hogy tud legalább olyan jó ajánlatot nyújtani, mint a Magyar Államkincstár.
Meglepő döntés született ukrán részről.
Kétmillió ügyfél számára ideiglenesen korlátozzák a szolgáltatásokat.
Életkortól függően más az ingatlankeresési gyakorlat.
A kormányzati intézkedések lecsapolták a profitot.
Nagyot harapott ki a bankcsoport profitjából a bankadó és extraprofitadó.
Az ügylettel a szlovén gazdaság fejlődését is segítené a bankcsoport.
Többen sem tudtak hozzáférni a pénzükhöz.
Internetes csalók hajtanak az adatokra.
Korábban egy hasonló eset miatt az elnök-vezérigazgató jogi lépéseket tett.