Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
A bírói döntés szerint világszerte elérhetetlenné kell tenni a slágert.
A bírói döntés szerint világszerte elérhetetlenné kell tenni a slágert.
„Ez az ügy Orbán Balázs és egy jobboldali gondolat ellehetetlenítéséről szólt.”
A hercegné luxuscikkek széles skáláját tervezi árulni.
Mircea Geoana reagált a vádakra.
Egy 2000-ben leadott TDK-dolgozat került elő.
Az Orbanland szerzőjével a legtöbb lap megszüntette az együttműködést.
Az önámítás lett a fiatal nő veszte.
Az énekesnő tiszta vizet öntött a pohárba.
Aki nem publikál, elveszett. Az orvostudományok területén a cikkek negyede kamu.
Plágium miatt pereskedett.
Szerinte ő már nagyon sok kollégáját megvádolhatta volna.
Lehet, hogy jogi útra terelődik az ügy.
Új videóklipje kísértetiesen hasonlít egy másik énekesnőére.
A politikus beperelte a doktori disszertációját megvizsgáló bizottságot.
Szerzői jogsértéssel vádolták.
Az egyetem vizsgálatot indított az ügyben.
A Kodolányi János Egyetem közölte a hírt.
Kétségek merültek fel a szakdolgozatával kapcsolatban, lemondott a diplomájáról.
A vizsgálat szerint művének csaknem harmadát más munkákból idézte.
Kevesebb mint három hete lépett hivatalba.
Xavier Bettel csaknem a teljes szakdolgozatát idegen nyelvű forrásokból másolta.
Victor Ponta amellett, hogy nem sajnálja a közpénzt saját magától, a jelek szerint Teslával is szeret furikázni.
Az újságíró szerint összeesküvés áll a háttérben.
Vizsgálódnak az ügyben.
Návai Anikótól megválik a Nők Lapja a Scarlett Johansson-interjú miatt.
A perelő fél hatvanmilliót akart, de végül ennek csak a töredékét kapta.
Megfenyegetették az ügyet feltáró oknyomozó újságírót.
Sokan azt állítják, hogy Harry herceg felesége egy brit szerző 2018-as gyerekkönyvét másolta le.
Adolf Hitler naplójától a nyolcéves heroinfüggő gyerekig.
Christine Aschbacher az ellenségességgel és a felfokozott politikai hangulattal indokolta a döntést.
Igor Matovic a 79 oldalas szakdolgozatából csupán kettőt írt saját maga. Egyelőre nem mond le.
Branislav Gröhling már a második olyan szlovák politikus, akit az elmúlt napokban ezzel vádoltak.
A Spirit együttes egykori gitárosának a vagyonkezelője indította a plágiumpert, és a végsőkig kitartott az igaza mellett.
Több száz orosz tanulmányt vontak vissza a napokban csalás miatt. De ez csak a jéghegy csúcsa: az orosz tudomány az egyre mélyebb morális és minőségi válság évtizedeit éli.
Saját művének hazudott egy fordítást, majd eladta egy színháznak. A munkája miatt nem volt magánélete, és elkeseredett volt, mondta az író.
Plagizálta az X-Men a magyar sorozat zenéjét? Vagy a Linda plagizálta egy amerikai műsorét? Utánajártunk.
A lap „Én sztorim” rovatában közölték az írást, mindössze néhány szereplőt cseréltek ki. A főszerkesztője magánlevélben kért bocsánatot.
Azt állítja, ellophatták Vukán György művét az X-Men rajzfilmsorozat főcímdalához.
Manolisz Miciasz hat évvel korábban megírta azt, amivel Delhusa itthon igazán ismert lett.
A szám egy háromnapos stúdiózás alatt született Miamiban, még a Jolly-szám publikálása előtt.
Nemcsak az ötlet, még a sorozat munkacíme is ugyanaz volt, amit a vádló állítólag megmutatott a sorozat alkotóinak.
A magyar előadónak semmi baja a világsztárral, csak egy kis elismerést akar.
Jolly Sandrót nem a pénz hajtja az ügyben, hanem hogy ő is ott legyen a tavalyi sláger szerzői között.
A köztévé zenés műsorában évek óta felmerül, hogy egyesek lopták a dalukat.
Jill Abramson könyvet írt az újságírásról. Kollégái szerint ezzel sikerült illusztrálnia, hogy hogyan nem kéne újságot írni.
Nyúltak cikket 2002-ből, 2014-ből és saját maguktól is. Mindezt évi 60 millióból.
Egy olasz komédia fordításával verte át a szlovéniai színházat az egyébként híres és díjazott Boris Kobala.
2002-es kisdoktorija jelentős jelöletlen szövegátvételeket tartalmaz, de lemondani nem akar.
Egy 2013-as dalt használhattak jogtalanul.
Petr Krcál állítólag a diplomamunkájának több mint 14 százalékát vette át szó szerint másoktól. Rövid idő alatt a második cseh miniszter mondott le hasonló ügy miatt.
Koronczi Endre Testnyomatok fotósorozatával szinte egy az egyben azonos fotók lepték el a metró aluljárókat.
A katasztrófaművész Oscar-jelölt forgatókönyve miatt perelte be egy korábbi tanítványa.
Az ötletgazda állítólag ismerte az eredeti mű szerzőjét. Nem jön jól az ügy az Oscar-kampányban.
Hallottak már George Northról? Nem? Pedig a leghíresebb brit drámaíró is őt koppintotta.
Előkerült egy darab, ami különösen hasonlít a 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintésére.
A Creep miatt perelnek, amiért őket is perelték. Mindenki lop mindenkitől.
Plagizált cikk jelent meg az Indexen.