Lövések dördültek el egy svédországi bevásárlóközpontban
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
Életmentő intézkedéseket kellett alkalmazni, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek a hatóságok.
A jelenség miatt egyre több a bűncselekmény az országban.
Pedig ösztönzés nélkül is zajlik már a kivándorlás.
Rengetegen rótták le kegyeletüket a 76 évesen meghalt szakember tiszteletére.
Öt éven keresztül mérgezte a skandináv ország területét.
A gyanúsítottat őrizetbe vették.
A természetvédők szerint nyugtalanító a kiadott engedélyek száma.
Ez az első eset, amit Afrikán kívül diagnosztizáltak
A norvég férfi kétszer is túljárt a biztonsági személyzet eszén.
Dánia hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a megelőzés érdekében
Ötven év után először fordul elő ilyen.
Olyan helyen járt, amit az ember még nem derített fel a Földön.
14 másodpercen múlt, hogy tizenhat év után ismét olimpiai döntőért küzdhessenek a mieink.
Rendkívül közel volt a bravúr.
Egyelőre rejtély, miért gyanítanak idegenkezűséget az esettel kapcsolatban.
A medencébe fulladt a kisfiú.
Veszélyes statisztikai adatok is napvilágot láttak a skandináv országból.
A skandináv országok csatlakozásával át kell strukturálni a hatásköröket.
Nagy meglepetésre Szlovénia megverte Horvátországot.
I. Miklós orosz cár asztalára kerülhetett volna.
Lehetséges, hogy tűzzel próbáltak megszabadulni a testektől.
Egy nemzetközi hálózat állhat a háttérben.
A kalauzok helyett a rendőrök kérték el a jegyüket.
Fiatalokat, időseket egyaránt érint.
A munkáspárti kormány szerint a brexit a múlté.
Emberiesség elleni bűnöket követtek el a szíriai polgárháborúban, köztük gyilkosságokat.
Pechükre a magyar egy traktoros nemzet.
Megszólalt az egyik áldozat édesapja.
Egy háborús bűnöst is elengednek.
Újabb szervezet került feketelistára.
Fél évszázad után adták át az elismerést.
Megkongatták a vészharangot a balti államok.
Greta Thunberg a helyszínen demonstrált, rendőrök vitték el.
Az uralkodói pár aranyozott jachton érkezett a stockholmi palotához.
Hatalmas tüntetések lesznek a fesztivál helyszíne előtt.
Magyarország Dél-Korea után kapott csak helyet a listán.
Nagyjából 3340 forint jár érte Svédországban.
A párizsi olimpiára jegyet váltó csapat tagjaival beszélgettünk.
Női válogatottunk az olimpiai negyedik ellen került közelebb Párizshoz.
A svéd kormányfő a helyszínre sietett.
A 78. percben állt be, 0–3-nál, két góllal vette ki a részét a feltámadásból.
Állítása szerint az elmúlt néhány hónap élete legnehezebb időszaka volt.
A népligetiek nem kívánták kommentálni az ügy részleteit.
Az önkénteseknél akkora a túljelentkezés, hogy sorsolással döntik el, ki vonuljon be.
Erőszakkal távolították el a klímaaktivistát a svéd parlament főbejárata elől.
Vizsgálják a szervezett bűnözéssel való kapcsolatukat is.
Továbbra is az intenzív osztályon kezelik a 28 éves sportolót.
Új időszámítás veszi kezdetét Európában.
A közeljövőben végleg lezárulhat a folyamat.
A svéd modell lehet a minta.
Hivatalba lépett Sulyok Tamás.
Ezzel demonstrálják, hogy képesek megvédeni a tagállamokat, akár az orosz határig.
A házelnök ellenezte a ratifikációt.
Az ukrán társadalom egyre kritikusabban szemléli az elnök tevékenységét.
Állítólag megint „a kormány narratíváját” közöltük, aztán kiderült: csak leírtuk, hogy mi történt.
A Midtjylland légiósa összeesett otthonában, azóta mesterséges lélegeztetésre szorul.
Két európai parlamenti képviselő is elmondta véleményét.
Már csak néhány hivatalos lépés hiányzik.
Hosszú vita végére tettek pontot a képviselők.