Tarlós István: Kezd elegem lenni Vitézy Dávidból
Folytatódik az üzengetés a HÉV-járatritkítás ügyében.
Folytatódik az üzengetés a HÉV-járatritkítás ügyében.
Karácsonyt kicsit meglepte a hívása, hiszen évek óta nem beszéltek.
Az egykori főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsornak volt a vendége.
A Tisza Párt királycsináló pozícióba került, de erősen igazodniuk kell az uniós vezetés elképzeléseihez.
Emlékeztetett, hogy jogi értelemben nem tekinthető véglegesnek az eredmény.
Az egykori főpolgármester korábban nyilvánvalóvá tette, kit támogat.
Tarlós István a fővárosi vizsgálóbizottság számára érdemi nyilatkozatot tett.
Kampánynyitót tartott a kormánypártok főpolgármester-jelöltje.
A főpolgármester-jelölt négy pontban reagált a kijelentésekre.
A főpolgármester-jelölt értetlenül áll azelőtt, hogy miért nem ment még börtönbe senki.
A főpolgármester-jelölt szerint minden mondatát alá tudja támasztani.
A volt főpolgármester beszólt mindenkinek.
Hamarosan döntést hoz a nagyobbik kormánypárt országos választmánya.
Elmondta, kivel járna a legjobban Budapest.
Szerintük nem igaz, amit Karácsony Gergely állít.
A volt főpolgármestert kérdeztük.
A volt főpolgármester azt is elárulta, hogy szerinte hol hibáztak.
Szerinte a főpolgármester a pedofilbotrányból próbál hasznot húzni.
A korábbi főpolgármester arról is beszélt, ki lehet most szakmailag alkalmas a pozícióra.
Úgy látják, a főpolgármester saját ígéretei ellen cselekszik.
A párt közölte, csak Vitézy Dáviddal tárgyalnak.
A volt városvezető kommentálta a Budapest-bérlet körüli vitát is.
Egy belső dokumentum szerint Lázár Jánosék 16 százalékkal több pénzt kértek a fővárostól.
A kapacitás csökkenése az államnak küldött vészjelzésként is értelmezhető.
Ilyet sem láttunk még.
A volt főpolgármester elárulta: sokáig kedvelte Karácsony Gergelyt.
Karácsony Gergely vezetése alatt rosszabb lett a helyzet Budapesten – mondta egy interjúban.
A volt főpolgármester nem zárja ki ezt a lehetőséget.
Arra is választ kaptunk a volt főpolgármestertől, hogy melyik fronton dőlhet el a jövő évi önkormányzati választás.
Majd döntenek, ha eljön az ideje.
A volt főpolgármester a magyar zöldpolitikáról is beszélt egy interjúban.
Valódi ellenfelének azonban inkább Demszky Gábort tekinti.
A főpolgármester tiszta vizet öntött a pohárba.
A fővárosi lakógyűlésről is elmondta a véleményét Budapest korábbi első embere.
Az egykori főpolgármester szerint nagy nyomás hárul Karácsonyra egy szakpolitikai kérdés miatt.
Páros interjúban beszélt a fővárosról a volt főpolgármester és a Miniszterelnökség államtitkára.
Lemondott a volt főpolgármester.
Karácsony Gergely úgy próbál lavírozni, mint az ember, aki ott sem volt – vélekedik utódjáról a volt főpolgármester.
Budapest korábbi főpolgármestere szerint több buktatója is van a megvalósításnak.
Minden fejlesztést, amivel most dicsekszenek, ők kezdtek el – mondta.
Neki köszönhető Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata.
Karácsony Gergelyt puhának nevezték Tarlós Istvánnal együtt.
Csalódott az önállósága romjain nyűglődő EU-ban.
A volt főpolgármester Karácsony Gergelynek és Fekete-Győr Andrásnak is beszólt.
A volt városvezető emlékeztetett, zuglói polgármesterként még utódja írta alá a korrupciógyanús parkolási szerződést.
A volt főpolgármester emlékeztetett rá: Karácsony Gergely írta alá a korrupciógyanús zuglói parkolási szerződéseket.
Tarlós István: „Elég rendhagyó”, hogy diploma nélkül felügyeli a BKK-t Hajnal Miklós.
A korábbi főpolgármester 2019 novembere óta miniszterelnöki megbízottként dolgozik.
A volt főpolgármester szerint Márki-Zay Péter a tüzet a vízzel házasítaná.
Karácsony Gergely és Tarlós István sem jelent meg a fővárosi vizsgálóbizottság hétfői ülésén.
A korábbi főpolgármester egy másik ügyben is „pancser alakítást” emleget.
Elődje szerint a főpolgármester megint felvette a menekülő róka pozíciót.
A volt főpolgármester botrányokról, vizsgálatokról, együttműködésekről. Nagyinterjú.
Kiss Ambrus bízik benne, hogy a kormány csütörtökig utal.
Elképzelhetetlennek tartja, hogy a főpolgármester a saját kabinetülésén nincs ott.
A volt főpolgármester szerint irreális, hogy eladják a Városházát.
A felesége viszont örült, hogy visszakapta a férjét.
A volt főpolgármester szerint a kormányfő államférfiként viselkedik, de kormánya defenzívában van.
CAF-villamos már mindenhol van, csak ott nincs, ahol nagyon kéne.
Előfordulhat, hogy a főpolgármester kellemetlenül felsül, véli a volt városvezető.