Gulyás: A kormány uniós kormányüléseket is tart majd
Szerinte a kormány a nemzeti érdekei közé sorolja az uniós tagságot, de attól még megengedi vele szemben az éles kritikát.
Szerinte a kormány a nemzeti érdekei közé sorolja az uniós tagságot, de attól még megengedi vele szemben az éles kritikát.
A KDNP-s Latorcai János fia már 22 évesen a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, legutóbb helyettes államtitkár volt.
Orbán Viktor hétfőre kérette magához Lázárt, aki már most jelezte, visszatér a választókerületébe. Utódjának üzeni: "112 kormányinfót tartottam, hajrá!"
Továbbra is mindent meg fognak tenni, azért, hogy senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés származása vagy vallási hovatartozása miatt - írják.
Azért jár a bónusz, mert sikerült gyorsabban kiszórni az uniós pénzeket, és ennél még több jutalomra is lehet számítani.
EU-s pénzből fizethetik a Miniszterelnökség óriásbónuszát. Úgy néz ki, hogy eddig pocsék munkáért.
Az MSZP-s Harangozó Tamás meghekkelte a kormányinfót. A kormány az AB-től kér sorvezetőt az ENSZ ellen. Kormányinfó.
Az Eliosszal szerződő városok többségének a Miniszterelnökség kifizette a közvilágítási projekt önrészét.
A nyomozó hatóság szerint az OLAF-ajánlás feljelentésnek minősül, csak az érintettek ismerhetik meg a dokumentumokat.
Sokaknak túlzottan is kellett volna 40 000 euró.
Nagy mennyiségű Erzsébet-utalvánnyal tömtük ki a szerencsés hivatalnokokat.
4-5 milliárd forintot bukhatott az állam két cserkész gyanús ingatlanügyén.
Azt pletykálják a Fideszben, hogy 2018 után Szijjártó lehet a kancelláriaminiszter, és már meg is kezdődött az arculatépítése. A külügy és a Miniszterelnökség dolgozóit kérdeztük ennek realitásáról.
Egyedüli pályázóként vitte a Miniszterelnökség újabb óriási kommunikációs tenderét.
A Miniszterlenökség ráadásul csak ideiglenesen költözne be az épületbe.
Nemhogy nem sikerült százezreket elküldeni az államigazgatásból, még bővült is a bürokrácia. Azért a miniszterhelyettes annyira nem szomorú.
Üres ipari park, startup-inkubátor a semmi közepén: a Miniszterelnökség három ügyben kezdeményez szabálytalansági eljárást.
Az uniós források magyarországi felhasználásának hatékonysága példa nélküli az Európai Unió egészében, közölte a Miniszterelnökség államtitkára.
A volt kormányszóvivő nélkül is jó sok munkát kap a Miniszterelnökségtől a Strategopolis.
A kormány 400 millió eurót kér a határzár költségeire Brüsszeltől. Nemigen haladnak a CEU-tárgyalások. Itt van az ősz, itt a Kormányinfó.
A kormány szerint nem volt szó arról, hogy most idejön, de az idén még létrejöhet a találkozó.
Júliusban egyházi programokra, sportlétesítményekre és ki nem fejtett beruházásokra adtak maguknak pénzt a miniszterek
Egy család 450 ezret takaríthat meg így.
A Lázár János vezette Miniszterelnökség kezdeményezte, de a közgyűlés leszavazta.
A Miniszterelnökség is úgy látta, hogy Mondok József magáncélra használta az uniós pénzt.
Ráadásul csúszik a Várba költöző három minisztérium épületének átadása is.
Ne asszonyozzon nekem, miniszter úr, majd mi eldöntjük, hogy kire szavazunk - modta a miniszternek, aki nem is tudta teljesen visszafogni magát.
Kész a panel-visszabontási program munkaanyaga.
Trafikok, Paks2, milliós hotelszámlák: Sonkodi Balázs mindenhol ott volt, mégis keveset tudunk róla.
Eredménytelenül zárult a kiírt tender.
A reggeli égszakadás se nagyon tántorította el a hagyományos budapesti Európa-napi futás résztvevőit.
Mert a Pest elnevezés nem tükrözi teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét. Ma szavazzák meg.
A Miniszterelnökség Várba költöztetése ellen tüntetnek. Füstbombákkal is készültek.
A kormányinfón Lázár azt is elmondta, hogy Washingtonnál pattog a labda, ha kerülni akarják annak látszatát, hogy a CEU offshore egyetem.
A korábbi és a mostani kormány is sáros lehet, ráadásul egy olyan rendszerre költötték a pénzt, amit azóta már kidobtak.
A Libertate szerint pályáztak, de igazából Semjén Zsolt személyesen döntött az ügyben.
A kormányinfón Lázár János bejelentette, hogy a külső határokon minden ki- és beutazóra bevezetik a személyi ellenőrzést. Orbán szerinte nem beszélt etnikai homogenitásról.
Egy felvidéki magyar párt politikusa civil szervezetet alapított, és rögtön viharos sikerrel pályázott Lázár Jánosékhoz.
Miért tiltotta be a román bíróság az Igazi Csíki Sört? Miért támadja Lázár a magyar Heinekent, amikor nekik ehhez semmi közük? Kik állnak a kis sörmanufaktúra mögött?
Drákói szigorítást vezet be a kormány, teljesen megszűnik a menekültek szabad mozgása. Két pesti kórház 8 milliárdot kap, cserébe nem lesz náluk abortusz és hálapénz.
Elfogadhatatlan, amit a Csíki Sörrel művelnek, erre nem kaptak felhatalmazást a magyar kormánytól.
A hetedik kerület alpolgármesterének ügyvédi irodája és annak konzorciuma már a sokadik közbeszerzést nyeri el a miniszterelnökségtől.
Rogán szomszédja is dolgozhat a sikerpropagandán, Lázárék pedig kétszáz millióval támogatnak egy rejtélyes szlovákiai magyar alapítványt.
Eddig úgy volt, hogy a választások előtt lezavarják, de most kiderült, hogy mégsem.
Kamatokkal együtt kell visszafizetni a pénzt, ha kiderül, hogy szabályt sértett Mondok József.
A tisztifőorvosi hivataltól a közegészségügyi központon át az epidemológiai központig bezárnak intézmények, elvileg jogutódlással.
Találtunk egy régi nyilatkozatot, ami szerint a most vásárolt festményekkel üzenni akartak. Úgyhogy megnéztük, mit üzennek.
Jövőre költözik a Miniszterelnökség, de a festményeket már most elkezdték beszerezni. Az ár magas, a választás szempontjai nem ismertek, és további műtárgyvásárlások jöhetnek.
A karmelita kolostorba költöző kormányfő hivatalát négyzetméterenként 1,6 millióból rendezik be. A kormány nem árulja el, mit vesz.
A Miniszterelnökség szerint nem alkalmas azokra a feladatokra, amelyekre nemrég ők maguk tartották a legalkalmasabbnak őt.
A Miniszterelnökség költözése miatt visszatették oda, ahonnan egyszer már ki kellett menekíteni a rongálások elől.
Titokban átvitték az Európa ligetbe.
Nem engedték be a Kossuth téri állami ünnep kifütyülésére. Beperli a Miniszterelnökséget.
Gyorsan kifogyott a keret, október 5-én lehet utoljára pályázni terménytároló építésére.
Az elmúlt két napban többen is bejelentették, hogy visszaadják a saját állami kitüntetésüket.
Virág Zsolt miniszteri biztosként felel majd a kastély- és várprogramért.
Kaltenbach Jenő volt ombudsman közben lemondott a most kapott kitüntetéséről Bayer miatt.
Ha valaki lop az EU-s pénzekből, az Lázár szerint nem tesz jót a kormány megítélésének.
A Miniszterelnökség vizsgálatot indít a korrupció gyanújába keveredett fideszes képviselő ügyében.
Kerülgetik a forró kását, de azt elismerik, hogy a korábbi gyakorlat lehetőséget adott a korrupcióra.