Dalban dolgozta fel öngyilkos zaklatója ügyét Pásztor Anna
Az Anna & the Barbies énekesnője elismerte, hogy az új lemez egyik számát a férfi által okozott traumák ihlették.
Az Anna & the Barbies énekesnője elismerte, hogy az új lemez egyik számát a férfi által okozott traumák ihlették.
Az amerikai elnök néhány éve azzal hívta fel a Fox News riporterét, hogy ugorjon be az irodájába csókolózni.
Egy cég folyamatosan tanuló #metoo-bottal ellenőrzi a munkahelyi levelezést és csetelést.
A lelkész szerint könnyű testi sértés a gyanú, nincs szó szeméremsértésről.
Az áldozat az elkövetők magatartását bírálta, miután azok molesztáltak egy lányt.
Nemrég zárult le az iskola elleni vizsgálat, az akadémia számos módszerével veszélyeztette a gyerekeket.
Palányi Nóra nem kért a pártokon átívelő közeledésből. Gréczy szerint normális párbeszéd volt köztük, semmi több. A DK politikusa perel rágalmazás miatt.
Változtat a felhasználási feltételeken, nem kap pénzt, aki gyűlölködik vagy erőszakra buzdít.
Minden áldozat közel fél millió dollárt kap.
A színház egykori ügyelője egy levélben részletesen beszámolt arról, amit tudni vél a 2016-os ügyről.
Gy. Németh Erzsébet a színházat vezető Dörner György levelét is nyilvánosságra hozta.
A hivatalos közleményük szerint az ügyről készült cikkek valóságtartalmát vitatják és visszautasítják.
A 7 hónapos terhes nő eladóként dolgozott egy kaposvári boltban, amikor egy 30 éves férfi visszament oda, hogy zaklassa.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete megerősítette, hogy az elnökük ellen folyik vizsgálat.
A Rogán-agytröszt nagyot ment, Cochran mester elismerően morzsolhat el egy százdollárost a szeme sarkában.
Az egyetemen történt esetleges etikai vétségről továbbra sem érkezett bejelentés.
Az egyetem szerint ha tényleg sunnyognának, abban a Palkovics László minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is vastagon benne volna.
A zaklatási ügybe keveredett rendező Hóhérok című munkáját közel három évig játszották.
A miniszter ki kell vizsgálni a Katona József Színházból elküldött rendező zaklatási ügyét.
Lezajlott a dél-koreai vizes vb-n zaklatási ügybe került Kenderesi fegyelmi eljárása.
A színház jogi okokból nem nyilatkozott, Gothár Péter viszont igen: őt rúgták ki egy évvel ezelőtti zaklatási ügy miatt.
Gábor bácsi a hasát simogatta tanóra előtt, mondta egy kislány, egy másik diák pedig azt állította, a pedagógus megverette őt a társaival.
Először közöltek adatokat a törlés alá került Instagram-fiókokról. Erőszak, zaklatás, fegyverek, gyermekpornográfia, terrorizmus.
A kulturális minisztériumba állásinterjúra érkező nőket zaklatta, az eseteket táblázatban vezette.
Az NSO szerint megérkezett Dél-Koreából a bírósági végzés az úszó nyári zaklatási ügyében.
A két botcsinálta hacker egy viszonzatlan szerelem miatt választotta a bűnös életet.
A gyerekek online zaklatásának visszaszorításáért írt alá együttműködést a Nemzeti Gyerekmentő Szolgálat, a Belügyminisztérium és a rendőrség.
Az úszó a nyári vb-n került bajba egy koreai lokálban. A szövetség fegyelmi eljárása elakadt.
A folyamatos botrányairól híres egykori válogatott labdarúgó tagadja a vádat.
A nő már másodjára kapott négy hónapos távoltartást.
Az egyik Komárom-Esztergom megyei iskolában történtek az esetek 2014 és 2018 között.
Egy hónappal azután, hogy megegyeztek a tárgyalás menetében a felek, a Spacey-t vádló férfi tisztázatlan körülmények között meghalt.
Bántalmazott, titkos felvételeket készített, fenyegetőzött. még fegyvere is volt.
A Győr környéki férfi azzal fenyegette az ügyészséget, hogy megöli a szomszédasszonyát, ha nem foglalkoznak az ügyével.
Ezzel húszra emelkedett azoknak a nőknek a száma, akik felszólaltak ellene.
A szeretetházban több mint két éve takarítóként dolgozó L. M. kitart állítása mellett, miszerint Donáth bántalmazta, két kézzel fojtogatta.
Azt kérték, ezt senki ne használja fel politikai kommunikációs célokra.
Garázdaság és szexuális zaklatás miatt keresi a rendőrség.
Valaki hallotta, hogy egy munkatársat zaklathattak egy szeretetotthonban.
Levonja a tanulságot az úszószövetség Kenderesi Tamás ügyéből. Az úszóelnök azt mondta, az úszók nem mehetnek a jövőben a verseny után szórakozóhelyre.
Sportos, 175-180 centiméteres, 35 év körüli férfit keres a rendőrség.
A lányoknál még rosszabb a cyberbullying-helyzet, állítólag egymást bántják.
Horogkereszteket is festett az esztergomi anya és fia, válogatott módon zaklattak egy ártatlan nőt.
Korábban azzal vádolták, hogy 2016-ban egy akkor 18 éves fiút zaklatott egy bárban.
Mesterséges intelligenciával generált hamis pucér képet ártatlan ruhás fotókból.
Az amerikai elnök szerint nem történt meg, amivel E. Jean Carroll, az Elle női magazin szerzője vádolja.
Nem tudnak és nem is akarnak segíteni nekik abban, hogy a gyerekpornót, állatkínzásokat, gyilkosságokat feldolgozzák. Újabb moderátorok tálaltak ki a munkakörülményekről, olyan kollégáról is mesélnek, aki konkrétan meghalt munka közben.
Azzal vádolják, hogy egy szórakozóhelyen fogdosott egy nőt, szerinte nem így történt.
A színésznő 2017-ben hagyta ott a sorozatot, és azóta vannak rémálmai a főszereplő Mark Harmonról.
A 2014-es tüntetést megzavaró náci viselkedést utánzó férfi két év próbára bocsátást kapott.
Chris Kattan komikus #metoo sztorival állt elő új önéletrajzi könyvében.
A 2005-ben meghalt Richard Strauss 16 sportágat felügyelt.
Nem a kiszolgálás, hanem a szolgálat a nővérek dolga, mondta a katolikus egyházfő.
A Szimpla Kert szerint nem volt köpés, és nem volt karszalag a nőn. Sajnálják.
A Fox News elnökét alakítja hitelesen, vagy 30 kilót magára szedve. Várhatóan itthon is lesz.
Egyiküket térden állva kényszerítette bocsánatkérésre, majd hátba rúgta.
Az iskolai zaklató gyakran nem lát más módot megbecsültsége növelésére, mint az áldozattípusú osztálytársai zaklatását.
Egy interjúban beszélt arról a képzőművész, hogy kiskorában molesztálta egy pap.
A német közvélemény nem elégedett a rendőrség munkájával, ugyanis összesen ennyi embert ítéltek el a szilveszteri zaklatások kapcsán 3 év alatt.
A rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán, pedig a lány bizonyítékokkal is szolgált.