Elon Musk női Tesla-shortjai két perc alatt fogytak el a webshopból
A Tesla logóval ellátott kisnadrágok rekord idő alatt keltek el, azóta sincs a raktáron csupán néhány XL-es darab.
A Tesla logóval ellátott kisnadrágok rekord idő alatt keltek el, azóta sincs a raktáron csupán néhány XL-es darab.
A Tesla atyja tagadja Depp jogi csapatának állítását, és azt tanácsolja a feleknek, hogy fejezzék be a pereskedést, mert már mindenki unja.
Állítólag Elon Musk, Amber Heard és Cara Delevingne édeshármasban töltöttek el egy éjszakát, de ezt az üzletember tagadja.
Eddig arról volt szó, hogy Heard James Francóval csalta Deppet, most viszont két új név is felmerült az ügy kapcsán. Az egyik a színésznő expasijáé.
Van, aki szájból táplálja a gyermekét, aki rázárja az ajtót esténként, és olyan is, aki kifejezetten elvárja, hogy tinédzser fiai előtte drogozzanak.
A nagyvárosok partjainál üzemelő starthelyekről a Föld bármely pontja elérhető lenne fél óra alatt, és ezekről indulnának rakéták a Holdra és a Marsra is.
Az Amazon később visszakozott, azt állítva, hogy először csak egy hiba miatt nem adták ki az összeesküvés-elméletekkel teletömött művet.
Ő az első bejelentett fertőzött a cégnél, mióta Elon Musk májusban újranyittatta az üzemeket.
Szombaton sikeresen küldött űrhajósokat az űrbe a SpaceX, az időjárás ezúttal is kritikus tényező volt, de megkegyelmezett a Dragonnak.
Minden szempontból jelentős mérföldkőhöz érkezett az USA űrprogramja: ismét amerikai földről, amerikai űrhajóval indulnak amerikai űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra.
Az üzletember X Æ A-12-nek nevezte volna el fiát szíve szerint, de a kaliforniai törvények közbeszóltak. És ha hiszi, nem nem, nem a "X Æ " karakterekkel volt bajuk.
Az oklahomai város mindent megtesz azért, hogy ott épüljön a következő Tesla Gigafactory.
A milliárdosnak sikerült erőből elérnie, hogy újraindulhasson a gyára. Az üzengetésbe még Trump is beszállt.
A helyi egészségügyi hatóság rendelkezései ellenére elkezdődött a munka.
Mindkettőre megadjuk a magyarázatot, még az egyenletszerű névre is.
A projektről egyelőre nem sokat tudni, csak hogy a NASA-nak is köze van hozzá, és hogy ez lenne az első "földönkívüli" akciófilm.
A Tesla alapítója újra apa lett.
Valószínűleg csak viccelt a Tesla árfolyamáról írogató milliárdos, de ez neki személyesen is milliárdokba került.
Három céggel, köztük a SpaceX-szel és a Blue Originnel szerződött a NASA a 2024-es holdra szállás járműveinek fejlesztésére.
A hatóságok ajánlásait kérdőjelezi meg, fura elméleteket és hamis információkat terjeszt több tízmilliós követőtáborában. A jóslatai nem jöttek be, de ez sem szegi kedvét.
Mark Zuckerberg viszont éppen a túl korai feloldásuk miatt aggódik.
Az űrkutatási magánvállalat szerdán állította Föld körüli pályára a tervezett „űrinternetjének” újabb 60 műholdját.
Eric Yuan, Jeff Bezos és Elon Musk is jelentősen növelte bevételeit az év első negyedévében.
Ufók? Éjszakai műszakos chemtrailszóró repülők? Titkos katonai mozgósítás? Nem, nem: azok a fura fények az éjjeli égen, amiket talán ön is látott, műholdak. Kösz, Elon Musk!
Twitteren szólt, hogy vannak felesleges készleteik, és a Tesla szállítási területén belül szétosztják a jelentkező kórházak közt.
Hatóságilag kellett visszafogni az autógyártást a cég kaliforniai gyárában, a kényszerszünetben jöhetne a váltás.
Te meg tudnád oldani a feladványt, amit az állásinterjún tesznek fel?
Jeff Bezos 11,9, Bill Gates 10. Elon Musk pedig 9 milliárd dollárt vesztett.
Tavaly novemberben is felrobbant a Starship korábbi, MK1 kódjelű prototípusa. A két baleset miatt Musk terveit elhalasztják.
És nem Teslát. Musk már korábban is csalódott Gatesben, de ezzel végleg elvágta magát előtte a Microsoft alapítója.
Megállapodtak az űrturizmusra specializálódott amerikai Space Adventures nevű céggel.
A legtöbb 2016 októbere előtt legyártott Model X-et visszahívja a cég.
Sacha Baron Cohen pedig azt mondta, a történelem legnagyobb propagandagépezete.
Fotókon mutatjuk Elon Musk édesanyját, Maye-t.
Az elektromosautó-gyártó árfolyamát Elon Musk rajongói és gyűlölői együttes erővel tornázzák a Hold felé. Sokan lufitól tartanak, de a cég kilátásai tényleg sokat javultak.
Brutálisan beindult a Tesla szekere. A szaúdiak szívhatják a fogukat, rosszkor szálltak ki.
28 ezer nő jelentkezett, hogy Elon Musk SpaceX vállalatának magánutasaként Maezava Juszakuval tartana. De a férfi meggondolta magát.
Nem kell gazdagnak lenni, hogy az első telepesek között eljussunk a Marsra, elég felvennünk egy hitelt, amit majd az ottani munkánkkal törleszthetünk.
A teljes önvezetés kialakítása mellett egyéb újdonságok is várhatóak az amerikai villanyautó-gyártótól.
A Ford és a GM együtt is csak egy kicsivel ér többet a piacon, mint Elon Musk elektromos autós vállalata.
A Tesla-igazgató nehezen értelmezhető táncot lejtett a színpadon, miközben bejelentette, hogy az autógyár Kínában fog gyártatni és terveztetni.
Sok befektető játszik arra, hogy esni fog az árfolyam, az elmúlt fél évben ez nem jött be.
Ma még összesen nem gyártanak ennyi Teslát, de gyorsan nőnek az igények és a kapacitás is.
Beindult a gyártás a rekordidő alatt felhúzott kínai Tesla-üzemben.
A Tesla atyaúristene, Elon Musk korábban ezen az áron akarta felvásárolni a céget. Persze nem a fű miatt.
A SpaceX még keresi a tengerbe esett burkolatokat.
A SpaceX-nél meghallgatták a csillagászok kérését, és speciális anyaggal vonják be a miniműholdakat.
A sértett búvár csalódott, szerinte rossz üzenetet küld a döntés a társadalom számára.
“Gyakorlatilag attól a naptól kezdve életfogytiglani büntetést szabtak ki rám, a szabad lábra helyezés esélye nélkül. Még beszélni is fáj erről” - mondta a bíróságon.
Talán az ajtóra mért kalapácsütés gyengítette meg az üveget, ami ettől elvesztette páncéljellegét.
A vásárlókat nem tántorította el az ablakbetörős baki a bemutatón.
Rosszul reagált a piac a balul elsült autóbemutatóra.
A 42 ezresre tervezett Starlink még csak 122 műholdból áll, de máris elrontja a megfigyeléseket.
Elon Musk és a Twitter vezérigazgatója is beszállt a kampányba.
A kínai Gigafactoryval a Tesla nagyot nyerhet az ázsiai piacon. Már el is indult a gyártás.
Ha az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat.
Az új űrjármű leváltja majd a mostani rakétákat, és ellátmányt szállíthat a Marsra.
Éppen csak sikerült gatyába rázni a Modell 3 gyártását, nem lepődnénk meg ha még ennél is tovább csúszna a pickup bemutatása.
A thaiföldi gyerekfocicsapatot mentő búvárt nevezte így, a bíróságon zajlik a rágalmazási per.
Azt állította, a műholdjai automatikusan elkerülik az ütközéseket, ehhez képest semmit sem csináltak, amikor kellett volna.