Száz embernek adhat kegyelmet Trump, de a QAnon-sámán nincs köztük
Szinte biztos, hogy a Capitolium ostromában részt vevők nem részesülnek kegyelemben.
Szinte biztos, hogy a Capitolium ostromában részt vevők nem részesülnek kegyelemben.
Az Egyesült Államokban eddig 24 millióan fertőződtek meg és 400 ezren haltak meg a koronavírus-járvány miatt.
Megszorongathatják-e a kisebbek a közműként funkcionáló közösségi hálókat?
Három republikánus politikust tettek feketelistára.
Ügyvédje szerint a távozó elnök felszólítására cselekedett, amikor részt vett a Capitolium ostromában.
Bő egy hét alatt beszakadt az elnök támogatottsága.
Tizenhárom embert végeztek ki a távozó amerikai elnök vezetése alatt szövetségi ítélet alapján, erre 120 éve nem volt példa.
Utolsó intézkedései között védett élőhelyeket szüntetnek meg.
Szerinte a demokrácia és a békés hatalomátadás gyakorlata elleni támadás történt.
A korábbi elnökök is sokat költöttek. Trump például golfszimulátorra, Nixon pedig bowlingpályára.
Megszólalt a közösségi oldal vezérigazgatója. Szerinte helyes, de veszélyes döntést hozott.
Az elnök után rendezvények túlárazása miatt is nyomoz Washington D.C. ügyészsége.
Az internetjogász szerint ha megtennék, kevesebb felhasználó háborogna a fióktiltások és korlátozások miatt.
Bennfentesek szerint Mitch McConnell a demokraták indítványát arra használhatja fel, hogy "leválassza" a Republikánus Pártot Trumptól.
Donald Tumpot a legnépszerűbb közösségi oldalakról már letiltották.
Ő az első elnök az Egyesült Államok történetében, akinek kétszer is a leváltásáról döntenek.
A képviselőházi republikánus frakcióvezetői annyit mondtak, szavazzon mindenki meggyőződése szerint.
A katonai vezetők egyben megerősítették Joe Biden megválasztott elnök győzelmét.
A Twitter és a Facebook után a Google videomegosztója is lépett.
A határozatot 223 szavazattal fogadták el 205 ellenében a demokrata párti többségű képviselőházban.
Greta, Jay, és Getty találkozása Pozsonyban, avagy a Capitolium ostromának felejthetetlen mémjei.
A leköszönés előtt álló amerikai elnök úgy véli, folyamatos „boszorkányüldözés” áldozata.
Az FBI valamennyi tagállamban tüntetésekre figyelmeztet, Washingtonban négyezer Trump-párti fegyveres veheti körbe a Capitoliumot.
A bank a távozó elnök érdekeltségeinek összesen több mint két és fél milliárd dollárnyi hitelt folyósított.
Elise Stefanik nemmel szavazott Joe Biden választási győzelmére.
Sheldon Adelson, Las Vegas kaszinómágnása 87 éves volt.
Az elnök a Texas állambeli Alamóban tekintené meg a határkerítést.
A capitoliumi zavargások miatt döntött így.
Kormányzati intézmények ostromára készülnek minden államban – figyelmeztet az FBI.
A híresztelések szerint a minisztérium „elégedetlen dolgozói" tették ki a hamis információt a weblapra.
A demokraták még futnak egy kört 25. alkotmánykiegészítéssel, de már szerdán terveznek szavazni az impeachmentről.
A franciák szerint súlyos problémákat vet fel a Twitter eljárása.
A német kancellár szerint az internetes közösségi oldalak működtetőinek hatalmas a felelősségük.
A cég részvényei hét százalékkal estek vissza.
A döntést ki fogják használni a szólásszabadság ellenségei – véli az orosz ellenzéki politikus.
Az ENSZ nem üdvözli a washingtoni döntést.
A rangos golfversenyt immár nem a leköszönő elnök klubjában rendezik.
A cél az, hogy ne indulhasson újra 2024-ben.
Ted Lieu demokrata párti képviselő közölte, hogy eddig 190 törvényhozó biztosította támogatásáról az impeachment-eljárás megindítását.
Állítása szerint 11 éves volt, amikor az apjával együtt pszichoaktív szert vett be. Az iskolában szeretett Bead Pittnek öltözni.
A demokraták mindent megtesznek, hogy Trumpot száműzzék a politikai életből. Ehhez azonban a republikánusok segítségére van szükségük.
Nem említette név szerint, kire gondol.
A távozó elnök bojkottálja a január 20-i ceremóniát.
Különös pillanat: a republikánus elnökkel ért egyet a Momentum alapítója.
A vád az, hogy szándékosan buzdított erőszakra az Egyesült Államok kormányzata ellen.
Heiko Maas szoros együttműködést ajánlott az Egyesült Államoknak.
Donald Trump a hivatalos fehér házi csatornán is próbálkozott, miután végleg felfüggesztették a személyes fiókját.
Ennyi volt, ez örökös kitiltást jelent. Új fiókot sem nyithat többé.
Nancy Pelosi képviselőházi elnök a rendfenntartásról egyeztetett az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével.
A capitoliumi zavargások miatt.