5+1 szokás, ami felgyorsítja az öregedést
Felszámolásukkal lassíthatjuk a ráncok kialakulását.
Felszámolásukkal lassíthatjuk a ráncok kialakulását.
A pontos körülményeket még vizsgálják.
Az Európai Unió tovább szeretné csökkenteni a dohányzók arányát
Az unió hatalmas adóemelésre készül.
Magyarországon a lakosság ötödének volt már tapasztalata otthoni tűzesettel kapcsolatban.
Ráadásul komoly egészségkárósító hatásuk is lehet.
Világszerte 1,3 milliárdan dohányoznak, miközben itthon is több mint kétmillió embert érint.
A túlságosan is forró italok rendszeres fogyasztása egyes rizikótényezőkkel kombinálva kockázatos lehet.
Így tisztább, egészségesebb környezetben élhetik mindennapjaikat.
Tíz tűzoltó vonult ki a szerb határhoz közeli településre.
Ezek még csak a hivatalos számok.
Embereken és patkányokon kísérleteztek, ugyanazt az eredményt kapták.
Minden idők egyik legátfogóbb kutatása kidobta a bűvös számot.
Bizonyos életmódbeli tényezők befolyásolhatják a meddőséget.
A szemét alól került elő.
Múlt héten lejárt jogosítvánnyal ült volán mögé, amiért a rendőrök őrizetbe vették.
Városi fókusszal folytatódik a tavaly indított Dobjle100-at kampány.
A 17. században élt VIII. Orbán pápa betiltotta a tüsszentést okozó dohányszipákolást, melyet túlságosan bujának gondolt.
Elfelejtette, mit okozhat a nyílt láng és a vegyszer találkozása.
Túl kényelmesen élünk, és ez megbosszulja magát.
A dohányzó szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek asztmások.
Az énekesnő elárulta drasztikus fogyása okát.
A dohányzás, az elhízás és az alkoholfogyasztás a leggyakoribb súlyosbító tényező.
A koronavírus kezdete óta egyre többen gyújtanak rá.
Az új generációkat óvnák vele a dohányfüggőségtől.
A szakpszichológus tanácsai, hogy mi szükséges a sikeres életmódváltáshoz.
A napsütésnek pedig számos jótékony hatása van, de azért nem árt vigyázni. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a témában.
Jelentősen megnőtt a forgalom.
A dohányzás által okozott negatív hatások minimalizálása jelentős kihívás.
Az ébredés után, éhgyomorra rágyújtó emberek egészségét veszélyezteti leginkább a dohányzás.
A vízparti éttermekre és bárokra nem vonatkozik a cigarettamentesség.
A tűzoltók egy része önkéntesként emeli ki a megcsúszott autót az árokból, segíti a mentőket bejutni egy lezárt lakásba, vagy kúszik be a lángokban álló házba. Az ő munkájukba nyerhetünk bepillantást.
Az e-cigarettát kipróbáló 13–15 évesek aránya 2016-ban 23, míg 2020-ban már 32 százalék volt.
Bár a legújabb technológiák használata sokkal kevésbé káros, mégis számos téveszme terjed róluk.
Meglepő dolgok segíthetnek a hasznos koleszterin szintjének emelésében.
Az innovatív, füstmentes dohánytermékek megítélése vegyes. Hogyan vélekedik róluk a tüdőgyógyász?
Tegnap volt egy kis áremelés.
Az EU az ízesített, párologtatható dohánytermékek betiltását javasolja.
Az EU rákellenes tervének része ez a lépés.
A dohányosok jelentős veszélynek tehetik ki magukat.
Hivatalos állásfoglalást tettek közzé az Elf Bar dohánytermékről.
Vannak, akik kormányzati túlkapásként értékelik a tervezett intézkedést.
Tegyük le a cigit, ha nem akarunk depressziósak lenni.
Bevizsgálatlan, ráadásul mintha kifejezetten gyerekekre fejlesztették volna ki: az Elf Bar nikotinmérgezés veszélyét is rejti magában.
Az Elf Bar fiatalos, trendi, de illegális, és nikotinfüggőséget okozhat.
A toxikológus szerint potenciális veszélyt jelent.
A forgalmazása tilos Magyarországon, de életkortól függetlenül lehet rendelni az interneten.
Két évvel ezelőtt szoktam le a hagyományos cigarettáról, és tértem át az e-cigire, az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat foglaltam össze.
Tovább folytatja dohányzásellenes politikáját a hivatalban lévő kormány.
Kiderült, hogy miért védettek néhányan.
A felnőtt lakosság közel egyharmada dohányzik, pedig tisztában vagyunk a hatásokkal. A leszokás sokévnyi dohányzás után is nagy előnyökkel jár.
Gyakorlatilag elszívjuk a szívünket, ami uniós szinten is súlyos probléma.
A dohányzás komoly társadalmi probléma, de képesek vagyunk legyőzni. Elmondjuk, hogyan!
Senki nem mondta, hogy könnyű leszokni a dohányzásról. De - ahogy kollégánk beszámolójából kiderül - nem is lehetetlen.
A füstmentes technológiák segíthetnek a hagyományos dohányzás elleni küzdelemben?
Ma van a Kihívás Napja, amelynek célja, hogy mindenkinek kedvet hozzon a változtatáshoz és egy tudatosabb életmód kialakításához. Összegyűjtöttük azokat a legfontosabb információkat, amelyek útmutatásul szolgálhatnak azok számára, akik szeretnének tenni egy lépést a változás felé.
A dohányzás káros hatásairól valószínűleg már mindenki hallott, de a pontos okait vélhetően kevesen tudják.
A javaslat a 2023 elején hatályba lépő hulladéktörvény keretében született.
A dohány-alkohol látóideg-gyulladás veszélyes a szem egészségére nézve.
Az emberi kreativitás nem ismer határokat.