
A mérsékelt alkoholfogyasztás is káros az egészségre
Megállapították, hogy a nőknél és a férfiaknál mennyi ital után nő az egészségügyi problémák kockázata.
Megállapították, hogy a nőknél és a férfiaknál mennyi ital után nő az egészségügyi problémák kockázata.
A hatályos alacsony pénzbírságoknak nincs visszatartó ereje a zágrábi belügy szerint.
Az áldozat holttestére a lakótelepen játszó gyerekek találtak rá.
Egy férfi kipróbálta.
A gének egyszerre több szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.
Beütött az életközépi válság az észak-koreai vezetőnél.
Nem mondhatjuk többet, hogy „ezek a mai fiatalok”.
A 2020-as 26 százalékos növekedés 40 éves rekord.
A gazdaság fellendítése a cél.
Ez az eddigi legnagyobb ilyen vizsgálat.
A baj csak az, hogy vele együtt az eufória átélését is.
A zéró tolerancia ellenére is sokan ülnek italfogyasztás után a volán mögé.
A baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt, ketten ültek a járműben.
A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között már nincsenek ennyire eltérő különbségek.
Csaknem félmillió nagyivó van Magyarországon.
A 15 és a 16 éves fiú próbálta leitatni áldozatait, ám amikor ez nem sikerült, erőszakossá váltak.
Tizenegyszer szúrták meg, pedig itallal kínálta gyilkosát.
Kijött a hivatalos statisztika.
Egyre gyakrabban érik atrocitások az utaskísérőket.
Mármint alkoholt. A tudomány válaszolt.
Összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.
A polgármester alkoholszondával javítaná a munkamorált.
A toxikológus már megkapta a védőoltást, és szerinte a magyar társadalom nagyon mélyen van.
Minden olyan közterületen is, ahol ezt más jogszabály nem tiltja.
Az argentin legendát kedden koponyaűri vérzés miatt kellett megoperálni.
Mivel a sofőr nem igazán tudott vezetni, a mellett ülő férfi kezelte a váltót.
Este 22 és hajnal 6 óra között az éjszaka is nyitva tartó boltok nem árulhatnak alkoholt.
Az NB I.-es klubok szabályzatai viszont cáfolják Gulyás Gergelyt, azok szerint sörözni lehet.
Elég abból is, hogy éjjel suhancok, vagy épp hajléktalanok a boltok polcairól tömegével veszik az olcsóbb sört, kommersz italokat - írta a polgármester.
Csaknem felük ütötte már ki magát úgy, hogy másnap nem emlékezett dolgokra.
A dohánytermékek ellen valahogyan hatékonyabban lépnek fel a kormányok.
A WHO szerint 2003 és 2016 között csaknem felére csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban, ezért javultak is az életkilátások.
Súlyos a büntetés: valamennyiüket 24 órás közmunkára is kötelezték.
És azt mondja, hogy tök mindegy a sorrend. :(
A lakók panaszai miatt ellenőrzést rendeltek el a dohányboltok környékén. Keményen bírságolnak.
De ebben a korosztályban még sosem volt ilyen alacsony a drogfogyasztók aránya.
Ne igyál egy egész hónapig - ez a fő mondanivalója a Száraz November kampánynak, ami most a nőket állítja középpontba, mert a nők ivása még mindig tabu.
A rabok állítólag az őrök egyenruhájában léptek meg. Azóta sem találják őket.
A huszonéveseknél közel háromszoros ez az arány.
De akkor még visszafordítható a károsodás.
NEM VAGYOK BERÚGVA, CSAK TÚLMŰKÖDIK A PREFRONTÁLIS KORTEXEM, FOGOD, HAVER?!?!!!
Külön engedély kell az alkoholforgalmazáshoz, és korlátozni lehet az ilyen üzletek számát.
Minimum egységárat vezetnek be: a legolcsóbb üveg vörösbor átszámítva minimum 1600 forintba kerül majd.
A Nagy-Britanniából indult száraz novembert nálunk is egyre többen tartják. A kockázati ivóknak segíthet a program, de nem ez a megoldás az alkoholfüggőség kezelésére.
Az Oktoberfest sörözőin vizsgálták az alkohol rövid távú hatásait. Nem szépek.
Válogassuk meg szavainkat.
Többet cigiznek és isznak, mint az európai átlag, de kevesebbet herbáloznak.
Minden tizedik 12 éves legalább egyszer ivott már alkoholt. Ennyit ér a skandináv szesztilalom.
Hasszán Roháni nem tudta elfogadni, hogy bort is felszolgálnak az Elysée-palotában.
Öt év alatt öt literrel csökkent az alkoholfogyasztásuk
Magyarország a legkevésbé egészségesen táplálkozó nemzetek élvonalába tartozik, felméréstől várják a javulást.
A brit tudósok ma sem pihentek. De mi jöhet még?
A kerékpáros olyan meggyőző levelet írt, hogy a rendőrség vita nélkül visszefizette a bírságot.
Még masszív alkoholistának lenni is jobb, mint absztinensnek, ha a halandósági arányt nézzük.
Ha a háromgyermekes Charles Brown megmondja a korát, azt hiszik, viccel.