Elkezdődik az agyi chipek beültetése az emberekbe is: engedélyezte a kísérleteket az FDA
Néhány nappal ezelőtt az FDA engedélyezte az agyi chipes kísérleteket az embereken is.
Néhány nappal ezelőtt az FDA engedélyezte az agyi chipes kísérleteket az embereken is.
Egyesek a korábban kiválasztott implantátumok méretével nem voltak elégedettek, másoknak a természetes adottságai voltak a terhére.
A dokumentumok szerint hatvanat szereztek be, a katonaság csak hármat említ.
Az önkéntes páciens, Timmie Jean Lindsey eredetileg azért fordult plasztikai sebészhez 1962-ben, mert egy tetoválást szeretett volna eltávolíttatni.
Tönkrement a bionikus szemet gyártó cég
Még ebben a hónapban egy következő műtétre is sor kerül.
Először ültettek be piezoelektromos jelátvitelen alapú hallásjavító implantátumot Magyarországon.
Mi a közös a Legóban, a GE-ben, a Samsungban, a Teslában vagy épp a Rolexben?
És állítólag semmi bajuk nem származik a műveletből.
Többféle fogászati ellátás térítése is kérvényezhető a NEAK-nál.
Sokan nem is gondolnak rá, hogy az implantátum okozza a tüneteket.
Amelyeket a 34 éves modell tíz éven át viselt, de idén úgy döntött, elég volt belőlük. Igaza volt.
Adrianne Curry 2003-ban lett Amerika következő topmodellje. 17 év alatt jócskán megváltozott, és a testét illetően is meglepő döntést hozott.
Allergia bármely fémre kialakulhat, teljesen egyénfüggő, hogy kinél mi okoz tüneteket.
Az Egyesült Államokban teljesen újszerű módszerrel előznék meg a visszaesést.
Két implantátumot helyeztek az agyára, így képes volt mozgatni a végtagjait laborkísérletek során.
A 40 éves férfi bal lába 4 és fél centivel volt rövidebb a másiknál, ma már mankó nélkül jár.
Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek a Debreceni Egyetemen, a szerkezettel elkerülhető a siketnémává válásuk.
Félelem nélküli szexet ígér, akár hónapokon át, még ha HIV-pozitív is a partner.
Parkinson-kóros betegek mozgásán javítottak a kutatók.
Különleges tervezés és két hónap növesztés kell az átalakuláshoz.
Bőr alá ültethető fogyasztókészülék, amit nem láttál jönni.
A Svájcban kifejlesztett gerincvelő-implantátumok áttörést jelenthetnek a gerincgyógyászatban.
Sem az anyag, sem a méret nem egyezik meg azzal az elképzeléssel, amely szerint jelenleg éli az életét.
Speciális implantátummal nyerhetik vissza a siketek a hallásukat.
Hallod? Ez állati!
Az agyába elektromos érzékelőket ültettek, hogy ingereket közvetítsenek bedrótozott izmaiba.
Egy folyton kiújuló tumor miatt volt szükség a műtétre. A páciens jól van, már hazaengedték.
A masztektómiája után kénytelen volt hagyományos szilikonmellett berakatni magának.
Ha a bőre alá ülteti a Northstar csipet, szép hangulatfény lehet önből a karácsonyfa mellett. De mi értelme ennek az egésznek?
Gazdája egy nyolcvan éves férfi, aki alig várja, hogy látását visszanyerve újra kertészkedhessen.
Tessa Evans kamasz lesz, mire kialakul a végleges orra, amire tetoválóművész rajzol majd orrlyukakat, meg árnyékokat.
Patricia Washington óriásira növelte a fenekét, most plus size modell.
Khloe Kardashian feneke egyre lehetetlenebb méreteket és formákat ölt.
És elég undorítónak találták a szilikonmell tapintását.
Kicsit lassú, kicsit érzéketlen, de a saját idegeikkel és izmaikkal tudják irányítani.
Hu három emeletet zuhant, agykárosodást szenvedett. 3d nyomtatóval terveztek neki koponyacsontpótlást.
A férfi péniszére 12 évesen vágtak rá egy ajtót. Azóta anélkül él, de hamarosan kaphat egy szervet.
Ma már 2 óra alatt elvégezhető a műtét, amivel visszaadható a hallás. Bevezetik a hallásszűrést.
Nem érkeztek meg az implantátumok, így a VV6 jócsajának még várnia kell az új cicikre.
A jobb melle kisebb, ezért abba nagyobb ,csepp alakú implantátumot kap.
Laposnak tartja magát, de nincs pénze műtétre a magyar fitneszedzőnek - ezért a neten kér pénzt a műtétre.
A stimuláció hatására a lebénult páciensek évek óta először megmozdíthatták a lábukat.
Egy sebész már 2001-ben fölfedezte az instant orgazmus receptjét, mégsem finanszírozzák a kutatásait. Ehhez 6 millió dollárra lenne szüksége.
Visszarendelték a Cereplas francia cég implantátumait, Magyarországra is jutott belőlük. Egyelőre, úgy tűnik, nincs ok aggodalomra.
A kacsaszájú nő egészségügyi okok miatt műtteti magát, de ha már ott van, növeszt is.
A PIP-mellimplantátumot gyártó cég vezetőjének 22 ezer eurót is kell fizetnie.
Pufók egerekbe ültették őket, lefogytak tőle.
Már kiskorától fogva robot akart lenni, szóval érzéstelenítés nélkül vállalta a műtétet.
Buttercup bal lábfeje nem fejlődött ki rendesen. A modern technika pótolta ezt a hiányosságot.
Grayson Clamp az első amerikai gyerek agytörzsi implantátummal, videóra vették első hangjait.
Dan Metzgar még a reggeli újságért sem tudott méltósággal kimenni pénisznövelő műtétje után.