88 találat az Indexről, és a környékéről.
Kiderült, hogyan kerülhetett tisztítószer a pilisborosjenői óvodások reggelijébe
Egy mentőorvos kikérdezte az óvodásokat is.
Tévedésből operálták tüdőrákkal Szilágyi Jánost
Szilágyi János interjúban mesélt az egészségi állapotáról, illetve arról, hogy közel 88 évesen mivel tölti a mindennapjait.
Súlyos baki történt Kelet-Szibériában, befagyott folyón landolt egy repülőgép
A gép Kolima folyón „kötött ki”.
Izraeli katonák agyonlőttek három túszt, mert azt hitték, hogy terroristák
Tömegek vonultak az utcára Tel-Avivban a tragikus esemény miatt.
Diplomáciai baki: magyar zászlók fogadták az olasz miniszterelnököt Belgrádban
Többen osztottak meg fotókat erről a közösségi médiában.
Egy egész város megrémült a vérszomjas pumától, majd kiderült, hogy egyszerű házi macska
Félreérthető volt a helyzet.
A svédeknek elegük van abból, hogy összetévesztik őket Svájccal
Azt állítják, hogy valójában két különböző országról van szó.
Tévedésből porig rombolták egy nő házát
A bontócég dolgozói elnézték a címet.
Nyilvánosságra hozták a hangfelvételt a Liverpoolt sújtó súlyos videobírói hibáról
„Nem tehetek semmit” – ismételgette a VAR-szobában helyet foglaló játékvezető.
Felhívták telefonon, hogy meghalt az édesapja, majd a temetkezési szolgálat jött rá, hogy életben van
Gyanús lett, amikor nem találták a holttestet.
Mikor kell bocsánatot kérni a gyerektől? Fontos, hogy a szülő is megtegye
A gyerekek nagyra értékelik az őszinteséget.
Így képzelték el a jövőt a tudósok – a 10 legnagyobb tévedés
Amit pár évtizede a jövőről hittünk, abban jó sok tévedés is akad.
Tévesen gondoljuk, hogy a gepárd a világ leggyorsabb állata
Az emberek nagy része szinte azonnal a gepárdra gondol, ha a világ leggyorsabb állatának kilétéről faggatják.
Az angol repülőtér reklámja felér egy katasztrófával
A történet bántóan félreértett klisékből áll.
Izraelben gyámot rendeltek ki az elcserélt lombikbébi mellé
Tévedésből rossz embriót ültettek be egy lombikprogramban részt vevő nőnek.
Döbbenetes dolog fogadta lakásában a brit férfit, amikor visszatért a nyaralásból
A 29 éves brit borbély teljesen üresen találta a lakását, amikor hazajött a pár napos vakációról. Mint kiderült, végzetes tévedés történt.
Húsz évig ültek börtönben jogtalanul, 26 millió dollár kártérítést kapnak
Visszatartották a bizonyítékokat.
Iker Casillas coming outolt, de aztán történt valami váratlan
A Real Madrid legendájának vallomása mindenkit meglepett.
Az izraeli katona tévedésből lőtte le a palesztin újságírónőt
Nem merült fel szándékosság gyanúja.
Technikai hiba volt a Wizz Air rendszerében, több utas is alaposan pórul járt
Egy magyar nő például 130 ezer forintot bukott a légitársaság miatt.
3 téves gondolat a megbocsátásról: mi az valójában, és miért jó a sértett fél számára?
A pszichológus elmondta, milyen gyakori tévedések élnek a megbocsátásról, és mi az valójában.
Biztonságos helyre szállították Joe Bident és feleségét
Csak elővigyázatosságból.
3 tévhit a boldogságról, ami sokakat rosszkedvbe taszít: garantálják a boldogtalanságot
Sokan kergetik megszállottan, és sokan gondolnak téves dolgokat a boldogságról.
„Úgy húztak minket, mint a kutyákat” – tévedésből vették őrizetbe a kiskorúakat
Összekeverte őket a rendőrség a bűnözőkkel.
„Azért, mert én azt mondtam!” – 7 szülői mondat, amivel már a szüleink sem mentek semmire
A legbénább szülői mondatok, amik örökletesek, pedig már nálunk sem váltak be.
13 eset, amikor a tervezők nagyon mellélőttek: a vérfoltos ágynemű és a koszos csésze az eredmény
Ezeket a tárgyakat nem gondolták át elég alaposan a tervezőik.
Elcserélték a gyerekem! (x)
Hogyan reagálnál, ha rájönnél, nem a saját újszülötted vitted haza a kórházból? Titkolnád, vagy felkeresnéd a családot, akikhez a te gyereked került?
Megszólalt a kórházi főigazgatóság, ilyen állapotban vannak, akik egyszerre kaptak hat Pfizert
Az ügyben vizsgálat indult, ami jelenleg is folyamatban van.
Egy brit televízió tévedésből azt közölte, hogy meghalt Ferenc pápa
A műsorvezető azonnal bocsánatot kért a nyelvbotlásért, a katolikus egyházfő jól van.
Évekig tévesen mutogatott valakit sorozatgyilkosként a Google és a Wikipedia
Az egyik Nathaniel White erőszakolt és rabolt Floridában, a másik hat nőt ölt meg New Yorkban.
Ez a felelős a kollektív és hamis emlékekért
Mi okozza a kollektív hamis emlékeket, vagyis a hírhedt Mandela-effektust?
VI. Károly különös téveszméje, aki azt hitte, üvegből van a teste: a francia király rettegett, hogy darabokra törik
A király téveszméje egy régi, bibliai hiedelemből eredhetett.
Hülyeséget twittelt az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnoksága, de csak egy gyerek szabadult el
A QAnonnak sikerült visszafejtenie pedig az üzenetet, arra jutottak, hogy vagy jelent valamit, vagy nem.
Törpemalacnak vették, 130 kilós disznó lett belőle
Ezt eléggé benézte egy angliai tenyésztő: Francisco csak malackorában volt kicsi, aztán rohamos gyarapodásnak indult.
4 tévhit a koronavírus-vakcináról: nem tesz meddővé, és nem helyettesíti a BCG-oltás a kutatók szerint
A koronavírus-vakcinát veszélyes tévhitek övezik, amelyek mielőbb tisztázásra szorulnak.
Refluxra hajnövesztőt adtak be spanyol gyerekeknek, azóta szőrös a hátuk
Egy üzemben egy téves címke okozta a balesetet két évvel ezelőtt, a szülők azóta is a hatóságokkal hadakoznak kártalanításért.
8 választékosnak szánt kifejezés, aminek valójában semmi értelme
Helytelenül használt kifejezéseket mutatunk: te átmész a teszten?
4 köztudott dolog a középkorról, ami egyáltalán nem igaz: az erényövtől a sötétségig
A középkorról számos téves dolog kering a köztudatban.
Hat szemtanú vallott rá, hét éve ült, pedig nem ő volt a gyilkos
Tömegével küldenek rács mögé ártatlan embereket jóhiszemű, de tévedésben lévő szemtanúk Amerikában. Amit látni, tudni vélnek, sokkal kevésbé megbízható, mint hinni szeretnénk. Sokszor bicskanyitogató rendőri ügyeskedések is segítettek elmenekülni a valódi tetteseknek.
Miért olyan átkozottul nehéz tanulni a hibáinkból?
Ne hagyd, hogy az egód a fejlődés útjába álljon.
Tényleg kettő helyett kell ennie a kismamáknak? Ezekre kell figyelni az étrendben a terhesség alatt
A terhesség kapcsán több tévhit is él: a kettő helyett evés mellett a kávéfogyasztással kapcsolatban is.
Ismét költöznie kell Bíró Icának, miután májusban kilakoltatták otthonából
Óriásit hibáztak a végrehajtók, ezért kell most a hírességnek ismét költöznie.
Önvideóbírózással panaszkodik az NB I.-es Kaposvár
Annyi bírói tévedés sújtotta a futballklubot, hogy összevágtak belőle egy ötperces videót.
Elkerülni a rossz döntéseket és meghozni a jókat: hogyan lehetünk jobbak a döntéshozatalban?
Döntéseket mindannyiunknak hozni kell, de hogyan hozhatunk könnyen jókat?
A lengyel kormány berágott a Netflixre
A Treblinka Rettegett Ivánja című dokumentumfilm-sorozat azt sugallta, mintha a lengyelek üzemeltették volna haláltáborokat.
Egy magyar alkalmazott tévedése miatt 20 millió forintba került egy brit párnak a budapesti hétvége
60158 forint helyett ugyanennyi eurót vontak le a VIII. kerületi hotelben a szobáért. Hiába vették észre rögtön a hibát, a rémálom folytatódott.
Elítéltek egy bérgyilkost Moszkvában, aki véletlenül rossz embert ölt meg
21 évig körözték a férfit, aki a kijelölt pénzember helyett egy autószerelőt ölt meg.
Levágta a mutatóujját, mert a kormánypártra szavazott
Egy indiai férfi azt mondta, összezavarta a sok szimbólum, így pont arra voksolt a parlamenti választáson, akire nem akart.
„A feleségem nem '94 óta a bűntársam” – mondta Galambos Lajos a bíróságon
Lagzi Lajcsit 30 milliós áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, most folytatódik a pere, de a hatóságok kicsit kavarták az adatokat.
Óvodába akarták íratni a 102 éves férfit: az év legbizarrabb története
Rég elhunyt szülei nevére jött az értesítő, miszerint ideje óvodába menni.
Élve temethették el Nagy Sándort: hátborzongató dologra jött rá egy kutató
Tévedésből élve hantolhatták el a súlyos beteg Nagy Sándort.
Évekig fogkefetartóként használták a 4000 éves edényt: csoda, hogy túlélte a régészeti lelet
Ha tudta volna, mi az, és mennyi idős, biztosan nem tart benne fogkefét.
Drognak nézték a vattacukrot az amerikai rendőrök
Három hónapra lecsuktak tévedésből egy ártatlan nőt, aki most kártérítési pert indított.
Ilyen az, amikor egy 99.29 százalékos DNS-teszt hibás eredményt hoz
Alig van arra esély, hogy valakinél egy ilyen magas értékű vizsgálat hibás eredményt hozzon ki, egy kazah férfinél mégis megtörtént.
Egy belga acélmű fizetésük sokszorosát utalta el a dolgozóinak
30 ezer euróval többet kapott mindenki. Volt, aki azonnal a kaszinóba indult.
Habzó szájú muszlimozás lett az MTI slendriánságából
Egy félrefordítással kezdődött, amiből a kormánymédia ékkövei iszlamista terrort és gyilkos muzulmánokat kreáltak.
Meghallotta a vásárló, amikor beszóltak rá a boltban: zseniálisan reagált
A férfi nem tudta szó nélkül hagyni a rá tett megjegyzést, ami a sorban állva megütötte a fülét.