Index Vakbarát Hírportál

Az emberek a fenekükkel szavaztak

2014.10.12. 23:04

Alacsony részvétel mellett rendben zajlottak az önkormányzati és a nemzetiségi választások. Tarlós István megőrizte helyét Budapesten, Szegeden negyedik ciklusát kezdheti meg a szocialista Botka László, és Miskolcot is megtartott a fideszes Kriza Ákos. Az ellenzéknek Budapesten 5 polgármestere lett, és 5 kerületben szerzett többséget. A Jobbik 13 polgármestert ad az országban, köztük Ózdon, Tapolcán és Tiszavasváriban.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kalocsán Bolvári Ferdinándnak nem nagyon volt nyomdaköltsége az ebből a képből is látszik. Hogy ezzel a minimalista kampánnyal nyerte-e meg a választókat, azt nem tudjuk, de bejutott a város testületébe.

  • Hadházy Ákos, az LMP szekszárdi polgármesterjelöltje, aki mögé beállt az MSZP, az Együtt és a DK is, ezt posztolta most, miután kiderült, hogy a városban a fideszes Ács Rezső nyert:

  • 7090 szavazattal, 44,19 százalékkal Vattamány András Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a VII. kerületben. A DK-s Farkas Ferencnek mindössze a szavazatok 32,13 százalékát sikerült megszerezni, Moldován László, LMP-s jelölt 10,3 százalékot kapott. A jobbikos Stummer János 7,87 százalékot szerzett, Almási-Kecskés Gusztáv Armand, az MLP jelöltje csak 3,19 százalékot kapott. A független Fazekas László Márk 2,32 százalékot szerzett.

  • Toroczkai László újra nyert a Csongrád megyei településen. Egyetlen indulóként.

  • Az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 gyorsdiagnózisa:

    A polgári demokrácia lehetőségeit kihasználva a Fidesz csökkenő támogatottsága ellenére meg tudta erősíteni hatalmi pozícióit, amivel elhárult minden akadály egy nyíltan diktatórikus, neohorthysta rezsim kiépítése elől. 

    (...)

    A választók nem bíznak a tőke kontrollja alatt álló „ellenzékben”. Az Európai Baloldal szerint teljesen újjá kell szervezni a baloldalt úgy, hogy véglegesen és egyértelműen szakítani kell a neoliberális politikával és annak képviselőivel.

    (...)

    A baloldali alternatívának a vagyonuktól megfosztott többség érdekeit kell a középpontba helyeznie, és a fasizálódó rendszer ellen az alulról építkező demokrácia eszközeivel kell fellépnie.

  • Dóra Ottó 5376 szavazattal nyerte meg a polgármesterséget, Székyné Dr. Sztrémi Melinda 5326-ot kapott. A harmadik helyen a Jobbik végzett, Hulitka Istvánra 1521-en szavaztak. 

  • Gödöllőn viszonylag sokan elmentek szavazni, majdnem a jogosultak fele. És majdnem mindenki Gémesit akarta, a kihívói a közelében nem voltak. A második helyezett szocialista jelölt szavazatainak több mint hétszeresét kapta Gödöllő „örökös” polgármestere. A Fidesz nem indított ellene hivatalos jelöltet.

  • Horváth Csabára négy éve 177 783 szavaztak

    Bokros Lajosra most: 204 129-en.

  • Tóbiás rögtön kap egy kérdést arról, hogy milyen következménye lesz annak, hogy a budapesti és az országos elnökség eléggé egymásnak ment a kampányban, például Bokros Lajos támogatását illetően. Tóbiás azt mondja, pont ezt a korszakot zárja le az MSZP, nem fognak vitatkozni.

  • Nem hozott szoros eredményt az önkormányzati választás az V. kerületben. A fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter 54,53 százalékkal nyerte meg a kerületet, Juhász Péter az EGYÜTT-PM-ből 30,26 százalékot kapott. Csonka Krisztián, az LMP jelöltje 6,61 százalékot, a jobbikos Losonczy Pál Péter 5,23 százalékot, a szociáldemokrata Schmuck Andor Ákos mindössze 3,38 százalékot szerzett.

  • Orbán Viktor miniszterelnök Tarlós István köszönőbeszéde után szólalt fel a Bálnánál. "Három a magyar igazság, ma megvan a harmadik győzelmünk" - mondta. Úgy vélte, mindannyian elég fáradtak, ezért a számszerű elemzést már holnapra hagyják, a ma este az ünneplésé.

    Külön gratulált azoknak, akik megőrizték a szavazók bizalmát, közülük elsőként Tarlós István főpolgármesternek.

    Budapesten 23-ból 17 helyet úgy tűnik sikerült megszerezni, azt jelenti, több mint kétharmadunk van

    - mondta.  Gratulált azoknak is, akik nem nyertek, hiszen önmagában az indulás is komoly vállalás. A legfontosabbnak azt tartja, hogy az összefogás és az egység győzött, és a választás lényege, hogy Magyarország győzött. "Hatalmas az, aki másokat győz le, és erős az, aki képes önmagát legyőzni" - mondta. Szerinte a megszerzett helyek nem csupán pozíciót jelentenek, hanem jogot ahhoz, hogy még többet dolgozzanak.

  • "Ha rajtam múlna, azt mondanám, hogy csináljunk egy nagy demokrata pártot"

    - mondja éppen a DK elnöke. 

    "De ha ezt mondanám, sokan megrémülnének. Úgyhogy inkább azt mondom, hogy beszélgessünk. Segíteni szeretnék egy ilyen együttműködést" - mondta sokatmondóan Gyurcsány. 

  • Tóbiás erős mondattal zárja a beszédét, ő ezt a tanulságot vonta le a választási eredményekből:

    Létezik baloldal, úgy hívják: MSZP

    Lehet viszont kérdezni az elnöktől.

  • Tóbiás hosszan sorolta a baloldalnak kedves eredményeket, majd egy idő után megjegyezte, hogy sajnos itt nem ér véget a sajtótájékoztató. Az MSZP levonja szerinte a tanulságokat az eredményekből, sőt az elmúlt tíz év, az elmúlt négy év politikájával szembenéznek. Tóbiás néhány alapvetést sorol az új ellenzéki politikáról, de ezek elég általánosnak tűnnek így elsőre:

    • nem kívánunk részt venni az elitek játékában,
    • nem kötünk rossz alkut, kifelé nyitunk, az emberek felé, a nép felé
    • nem fogadjuk el a NER-t, sem a gyurcsányi vezérelvű politikát, amely bezárta a baloldalt
    • nem vállalunk közösséget a gyűlölet uszítóival
    • Van valami, amiben hiszünk: képesek vagyunk megváltoztatni a világunkat, ellenzékből is jobbá tehető Magyarország
    • Magyarország egy baloldali politikát vár, ezt a felelősséget vállalom. Holnaptól csak ezzel kívánunk foglalkozni
  • Wittonghoff Tamástól a rendszerváltás óta nem akarnak megválni a budaörsiek, és most is elég meggyőzően vezet. 55 százalékos feldolgozottságnál az összes szavazat több mint 70 százaléka ment rá, szinte lehetetlen, hogy kikapjon.

  • Tarlóst olyan leverten hallgatják az Együttnél, mint én gyerekkoromban a műsort, amiből kiderült: négy évvel a rendszerváltás után Horn Gyula lesz a miniszterelnök. Bokros Lajos némán, ölbe tett kézzel hallgatta a győzelmi beszédet; semmit nem kommentált, viszont nemsokára sajtótájékoztatót tart, ott biztos ejt erről is egy-két szót.

  • A IV. kerületet Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meggyőző fölénnyel. 52,49 százalékot kapott, míg a szocialista Trippon Norbert mindössze 35,78 százalékot. A jobbikos Pajor Tibor 5,39 százalékot szerzett, Perneczky László az LMP-ből 3,09 százalékot. Szalma Botond Gyula Független jelölt a szavazatok 2,29 százalékát, Boruzs András Kálmán MLP-jelölt 0,95 százalékát szerezte meg.

  • Kerepesen Franka Pál Tibor, egykor ismertebb újságíró, az Összefogás Kerepesért Egyesület jelöltje lett a polgármester. Franka 2006 tavaszán még a MIÉP-Jobbik Nógrád megyei listáját vezette, de az őszi önkormányzati választáson már független volt. A Fidesz most nem indított ellene senkit. 

    Fő kihívója, Springer Friedrich Horst számára viszont keserű csalódás lehet a mostani választás, mert végül még a képviselő-testületbe se fért be.

  • Sikerült, megint sikerült, együtt sikerült!

    - mondta Tarlós István főpolgármester, aki köszönetet mondott a jóistennek, a szüleinek, a feleségének, a miniszterelnöknek, és nem utolsósorban a választóknak.

    Mint mondta, "tovább tudunk menni azon az úton, amin elindultunk". Tarlós valamennyi budapesti polgármesternek garantált, aki ma megnyerte a választást. Mint mondta, "együttműködünk, együtt dolgozunk, ahogy eddig is így volt, bár sokan igyekeztek más benyomást kelteni. A problémamegoldáson lesz a hangsúly ezentúl is".

    Úgy tűnik, mégsem annyira liberális ez a város, úgy látszik, lehet úgy magyar ez a város, hogy a nemzetközi közösségbe saját identitását is beleviszi, ahogy a miniszterelnök is teszi.

    Tarlós szerint azt tudja ígérni, hogy nem lesz könnyű a munka, de igyekezni fognak.

    Imádkozzanak értünk! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Budapest!

  • A néhány sorral lejjebb ismertetett sárkányos hasonlatot részleteiben is kibontotta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján.

    A cél az volt, hogy az önkény burkát megrepesszük. Nem megtörtük, nem porrá törtük. Ezt elértük

    - mondta a DK-vezető, aki mérsékelt sikerként emlegette a választás eredményét. 

    Jobb eredményre számítottam, de előreléptünk. 19 megyéből 16-ban ott leszünk. A DK számára siker, a demokratikus ellenzék számára apró előrelépés.

  • Mirkóczi Ádám, a Jobbik szóvivője az RTL Klubnak beszélt arról, hogy nagyon örülnek a tiszavasvári újrázásnak, és hogy 2010-hez képest jelentősen előreléptek vidéken, de Budapesten is javítottak. Úgy látja, hogy a megyék többségében a Jobbik stabilan feljött a második helyre, ami nagy eredmény. Biztos sokat dolgozott rajta a Jobbik, de a baloldal bénázása nélkül nem valószínű, hogy ez lenne a helyzet.

    (Eközben eldőlt Ózd sorsa: 100 százalékos feldolgozottságnál a jobbikos Janiczak Dávid nyert a szavazatok 38,57 százalékával, a második helyen szorosan mögötte a fideszes Fürjes Pál végzett, 37,96 százalékkal.)

  • Na mibe?

    Úgy beletenyereltem a cigimbe, hogy csak na!

    – mondta. Veszélyes sport a főpolgármester-jelölti futam.

  • Tóbiás József elkezdte a sajtótájékoztatót. Először is köszönetet mond "minden magyarnak", aki részt vett a választáson, és külön köszönetet mond azoknak, akik a baloldalra szavaztak. Megvolt tehát a kötelező kör. Tóbiás ezután a szívéhez közel álló eredményekkel folytatja:

    • Szegeddel, Botka László győzelmével kezdi
    • Dóra Ottó salgótarjáni győzelme után szerinte az MSZP megmutathatja, hogy lehet felépíteni egy észak-magyarországi alternatívát. 
    • Tóth Józsefnek, Gajda Péter és Szabados Ákosnak is gratulál, és külön öröm számára a DK-s Hajdu László rákospalotai és a PM-es Karácsony Gergely zuglói győzelme.
    • Kazincbarcika, Ajka, Oroszlány, Siófok - Tóbiás felsorol pár várost, ahol jól szerepelt a baloldal.
  • Körbejártam a Bokros Lajos és a Moma, az Együtt-PM, valamint az LMP-4K eredményváróját, ezek mind a bulinegyed 600 méter sugarú körében találhatók. Kár, hogya Jobbik és a Fidesz kilóg a sorból, a világ legkényelmesebb dolga lenne, ha ők is valahol itt ünnepelnének vagy szomorkodnának. Az LMP-nél egy kiscica a sztár, mindenki vele fotózkodik, az Együttnél újra feltűnt Falus Ferenc, aki a kényelmes távot kihasználva ingázik az Együtt és Bokros bulija között. Ez utóbbiban egyébként nincs semmi: mindenki arra vár, ahogy Bokros az eredményre vár.

  • 78 százalékos feldolgozottságnál a 20 közgyűlési helyből kilencet szerzett meg a Fidesz-KDNP és az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt jelöltjei, mellettük 1-1 jobbikos és Pro Savariá-s képviselő lesz a testületben.

  • Azt mondtuk, hogy levágjuk a sárkány következő fejét. Lehet, hogy csak a fülét vagy az orrát vágtuk le

    – értékelte a választást Gyurcsány Ferenc jelenleg is tartó, melankolikus hangulatú sajtótájékoztatóján.

  • Geiger Ferenc nyert Soroksáron, a Civil Szervezetek képviselője 37,28 százalékot szerzett, a fideszes Orbán Gyöngyi 26,42 százalékot kapott. Kolosi Ferenc, az IVE jelöltje kapta a harmadik legtöbb szavazatot, 20,68 százalékot szerzett. Varga Ildikó Szabina, a Jobbik jelöltje 7,14 százalékot kapott.

  • Dóra Ottó 21 szavazattal vezet, a feldolgozottság 95 százalék. 

  • Gyurcsány kissé pityókásnak tűnve próbál belefogni értékelésébe, oldalán Molnár Csaba és Vadai Ágnes áll; mögötte sárga pulcsiban Kerék-Bárczy Szabolcs támasztja a falat. 

    Nem hátráltunk, de nem is mentünk annyit, mint amennyit szerettünk volna

    mondja, de szigorúan a DK-ra vonatkoztatva ez nem igaz, hiszen csak három önálló polgármesteri posztot tudtak megszerezni. Gyurcsány egyébként elég színtelen beszéddel rukkol elő, köszöni a választóknak, gratulál a győzteseknek, különösen Tóth Józsefnek, Botka Lászlónak. Kiemeli a XV. kerületben diadalmaskodó Hajdu Lászlót is. A főpolgámester-választással kapcsolatban beszól a szocialistáknak, akik 

    nem mertek felsorakozni egy igaz demokrata politikus mögé. 

    Pedig ha teljes mellszélességgel beállnak Bokros mögé, simán lehetett volna szorosabb az eredmény. Gyurcsány ismét hitet tesz a szorosabb, pártszerű elemeket sem nélkülöző baloldali összefogás mellett.

  • Innovatív ünneplési technikát vezettek be a szalonosodó szélsőjobboldalnál. Egy házi térképre feltesznek egy bástyát, amikor megnyernek a várost, de most már nemcsak úgy csendben, szerényen, hanem csengőszóval megtoldva, amitől egyeseknek karácsonyi hangulata támad, engem inkább a csengőfrászra emlékeztet.

Rovatok