Döntetlen a lila-fehérek rangadóján, az Újpest nem bírt a tabellán utolsó Kecskeméttel
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.
Hogy pontosak legyünk, egyik edző sem tűnt igazán boldognak a Megyeri úton.
Brodic kétszer is megnyerhette volna a meccset az Újpestnek, de Dibuszon nem tudott kifogni.
Ráadásul a szezonban jó eséllyel már nem is léphet pályára a válogatott kerettag.
A vasárnapi derbi előtt egy asztalhoz ült a Ferencváros elnöke és Ratatics Péter, az UTE első embere.
Az ítélet azonban még nem jogerős.
A fordulót a dobogón kezdő Paksi FC látogatott a lila-fehérekhez.
Míg az FTC Győrbe, az Újpest Dorogra látogat majd szűk győzelmét követően.
Miközben NB I-es csapatok hullottak.
A Gera Zoltán vezette Kecskemét NB III-as rivális otthonában esett ki az Magyar Kupából.
Egy hónap remeklés után a Hungária körúton csődöt mondott a lilák védekezése.
Az NB I-es játéknap egyetlen hazai sikerét szállították a lila-fehérek.
Böde is betalált, első alkalommal maradt pont nélkül a Fradi az idei bajnoki szezonban.
Egyre biztosabb, hogy a 20-szoros magyar bajnok több mint 100 év után elhagyja a Megyeri utat.
Ritkán látható okból alakult úgy a Megyeri úton, hogy tízperces legyen a ráadás.
Gera Dániel előbb horrorisztikus pillanatok, majd egy meg nem adott gól főszereplője volt.
Két megyei első osztályban szereplő csapat biztosította a helyét a legjobb 32 között.
Sportszerű történet a hétvégi gálameccsről.
Újabb fiatal magyar tehetséget igyekeznek be- és felépíteni a Megyeri úton.
Sajtóhírek szerint ráadásul a Ferencvárost győzték le a megszerzéséért folytatott csatában.
Mindkét labdarúgó közel áll a megállapodáshoz – a hírek szerint.
A portugál elsőosztályban is megfordult.
A zöld-fehérek a 92. percben szerezték meg a győzelmet jelentő találatot.
Az újonc Győri ETO hazai pályán maradt pont nélkül az MTK Budapest ellen.
A népligetiek lemásolhatják azt, amire legutóbb az ősi riválisuk volt képes.
Korábban megfordult a Puskás Akadémiában is.
Az Európa-bajnokságon gólt szerző labdarúgó iránt állítólag akadnak érdeklődők.
A szélső elárulta, akkor sem mondott le az Eb-részvételről, mikor az Újpest kezdőjéből is kiszorult.
A szakemberek elmondása szerint lehetetlen állapot volt.
Korábban már dolgozott együtt a Megyeri úton tanácsadói szerepet kapó Kovács Zoltánnal.
Nem csak a városi riválist, ezúttal már 107 évvel ezelőtti önmagát is felülmúlta a zöld-fehér gárda.
Változásokat szeretnének a szövetség részéről.
Hat nappal a 7–0 után zúgott a „k.va gyenge” Újpesten.
Ráadásul a vendégek egyik játékosát hordágyon kellett levinni a pályáról.
A Paks és a Fehérvár csatája kiemelkedik a forduló programjából.
Sajtóhírek szerint már az orvosi vizsgálatokon is átesett.
Pedig három gólt is újpesti játékos szerzett…
Mészöly Géza csapata négy bajnoki mérkőzés óta veretlen.
Ritkán látni ekkora fordulatot egy edzői pályafutásban.
Tudja, mostani teljesítményével nem érdemelte ki a meghívót Marco Rossitól.
81 meccsen 20 gólig jutott lila-fehérben. Többek között Diego Maradona ellen is bizonyíthatott.
A Paks súlyos pontokat vesztett a Diósgyőr otthonában.
Tovább várat magára a megegyezés a szerb szakemberrel.
Mészöly Géza visszatérése a kispadra remekül sikerült.
Eddig tartott a kényszerpihenő.
A főszereplőket Tajti Mátyásnak és Banai Dávidnak hívják.
A címvédő rekordbajnok csökkentette hátrányát az éllovas Paks mögött.
A lila-fehér együttes vezetőedzője, Mészöly Géza a lelátóról nézte a mérkőzést. Sorsoltak a negyeddöntőre, DVTK– FTC a slágerpárosítás.
Döntött a szövetség Fegyelmi Bizottsága.
1917 óta nem látott mélypontra értek a lila-fehérek a mára súlytalanná lett rivalizálásban.
Az edző- és tulajdonosváltás mellett már hat labdarúgó intett búcsút az Újpestnek idén.
A tavalyi ezüstérmes így otthon tudta tartani a három pontot.
Az átadás-átvétel részleteiről is nyilatkozott a klub búcsúzó tulajdonosa.
Kilenc mérkőzés óta nem nyert bajnoki mérkőzést az Újpest – ez idáig.
Kinevezték Nebojsa Vignjevics utódját.
A szerb edző kedden még állította, hétvégén is ő ül majd a csapat kispadján.
A cél, hogy a klub híres múltjához méltó jövőt építsenek.
A hivatalos dokumentumokat már előkészítették, már csak a belga üzletember aláírása hiányzik.
Ezúttal az igazán lényeges dolgok a kezdőrúgás előtt történhetnek a Megyeri úton...
Állítólag Thomas Tuchelt vinnék Xavi utódjául a katalánok.