Németország magával rántja Magyarországot a lejtőn
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
Külön vállalatokban működnek tovább a kereskedelmi, valamint az infrastruktúra-divíziók.
Tisztázták azt is, hogyan lehet nézni a Bajnokok Ligája mérkőzéseit.
A veszteség ellenére a cég eredményesnek tartja eddig az évet.
Mind a két vállalat fontos mérföldkőhöz érkezett.
Egy-egy izgalmas sportesemény nézése közben általában nem gondolunk arra, hogy a képernyőn látható élő közvetítéshez milyen csapatmunka és technológia szükséges. Stábunk lehetőséget kapott arra, hogy benézzen egy nagyszabású sportesemény közvetítésének kulisszái mögé.
A magyar csoport Észak-Macedóniában terjeszkedne.
A tranzakcióról pénteken írták alá a szerződést.
A Vodafone után újabb távközlési vállalatot vettek.
A Telecom Egypttel közös vállalkozásba kezdenek.
A bakonyi klub 2+1 éves támogatói megállapodást kötött a 4iG informatikai vállalattal, a szezon második felében pedig a ONE Veszprém nevet viseli.
A delegáció már napok óta ezekről tárgyal.
A cég folytatta organikus növekedését.
Lehet-e utólag vizsgálni a távközlési vállalat tulajdonosváltását?
Az új struktúra szerinti működés első napja 2024. szeptember 1. napja lesz.
Az aláíráskor a nemzetgazdasági miniszter is jelen volt.
Négyezer négyzetméteren gyártanak műholdakat Martonvásáron.
A kormány is üdvözölte a bejelentést.
A technológia akár 10 Gbps-os letöltési sebességet képes produkálni.
Immár 93 csatorna lesz elérhető.
Három fiatal magyar tehetség is nagyon jól jár.
Az eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a cég vezetését.
Szécsi Zoltán klubelnök bízik abban, hogy a változással mindenki vidámabban veti bele majd magát a munkába.
Megbízatása március 1-től érvényes.
A cég markáns jelenlétet alakított ki Magyarországon, a Nyugat Balkánon és a Közel-Keleten.
Már a részletek is ismertek.
A cél a nagyobb hatékonyság.
Fontos beruházás valósul meg hazai részvétellel Kairó és Tirana között.
Tovább erősödik a digitális együttműködés Magyarország és Egyiptom között.
Jól szerepelt a 4iG a Scope Ratings éves felülvizsgálatán.
Az onkológiai kezelések frusztrációit csökkentik VR-szemüveggel.
A növekedés motorja elsősorban a Vodafone Magyarország volt.
Prezentálták a közös terveket.
A változással a működési hatékonyság és a versenyképesség növekedését várják.
Adókönnyítést kap a telekommunikációs szektor, ezért viszont elvárás, hogy 2030 előtt teljesüljenek a nemzeti digitalizációs stratégia céljai.
A szolgáltatás visszamenőleg is érvényes.
A nagy kapacitású vezetéket a Telecom Egypttel együtt építik és üzemeltetik.
Egyre növekvő kockázatot jelentenek az autonóm repülésre képes eszközök.
Piacvezető szerepe megkérdőjelezhetetlen.
A 4iG mára Magyarország második legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, és piacvezető IT-rendszerintegrátor vállalata.
Szeptember elsejétől lép érvénybe.
Magyarországon a kritikus infrastruktúrák többsége nincs felkészülve az ellenséges dróntámadásokra.
Megszüntették a peres eljárásokat.
A magyar állam soha nem adott ellentételezés nélkül támogatást a 4iG-nek – mondta a cégcsoport elnöke.
Több milliárd forint értékű tranzakcióról számoltak be a Budapest Értéktőzsde oldalán.
Beszáll a 4iG a védelmi iparon belüli digitális fejlesztésekbe.
Negyedéves jelentést adott ki a távközlési vállalat.
Két-három év múlva valóság lehet.
A 4iG elnöke a leköszönő Lantos Csabát váltja a tisztségben.
A változás nem érinti a roamingfeltételeket és forgalmi díjakat sem.
Hosszú az út az analóg megoldásoktól a teljes digitalizációig.
A Yettel volt az újabb lépés.
Egymás után falta fel a cégeket a tavalyi évben.
Az izraeli kormány megadta az engedélyt.
Egymás után falja fel a távközlési cégeket a 4iG.
Az elmúlt években kifejlesztett bázisállomást is bevetnek.
Az is kiderült, milyen feladattal bízták meg őket.
Itt a hivatalos bejelentés.
A Gazdasági Versenyhivatal így nem vizsgálhatja az ügylet piactorzító hatását.