Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
Már öt vereségük van a katalánoknak, több, mint az egész előző bajnokságban.
Már öt vereségük van a katalánoknak, több, mint az egész előző bajnokságban.
Antoine Griezmann lett a hős a Sevilla elleni mérkőzésen.
Az eddig remeklő Sporting nagy pofont kapott, Gulácsiék Milánóban is pont nélkül maradtak.
A 45 éves excsatár páros meccsen debütált.
Olyan hiba okozta a korábbi BL-éllovas vesztét, amiért még a kisiskolásokat is megszidnák.
Már a FIFA is támogatja a kezdeményezést.
A következő hetekben már a létesítményre is felkerül az új név.
Az Eb-győztes játékos biztosan kihagyja a hétközi BL-mérkőzést.
A botrány után közleményt adott ki a klub.
A botrányos eseményeknek lesznek következményei.
A címvédő kezéből az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem.
Szabadon igazolható játékosként írt alá.
Nehezen tudta csak kimondani.
Ezen minden bizonyára a Man. Citytől távozó világbajnok futballista is nagyot nevetett.
16 évig szolgálta imádott egyesületét.
A rutinos labdarúgónak az a baja, hogy országában senkit és semmit nem tisztelnek.
Lassan a jelzők is elfogynak a királyi gárda BL-csodáira.
Sorakoznak a kérők a United megbélyegzett támadójáért.
A Borussia Dortmund 11 éves BL-átkot tört meg az Atlético elleni gólparádén.
2018-ban rútul kikaptak a Borussia vendégeként.
Drámai fordulatok várhatóak a legismertebb futballpályákon.
Carlo Ancelotti csapata igen visszafogott játékkal gyűjtötte be a három pontot.
Katalán csodacserék, sosem látott madridi góleső.
A spanyol csapatok éjszakája volt az elitsorozat szerdai játéknapja.
Az Iszlám Állam a BL-meccsek helyszínére vonatkozó fenyegetést tett közzé.
Jön a Bajnokok Ligája negyeddöntője.
Diego Simeone csapata fellépett a negyedik helyre.
Mindkét rangadón betalált a kölcsönadott futballista.
A győztes pedig az Arsenal–Bayern München győztesét kapja…
Madridban Jan Oblak lett a hős. Dortmundban a klubikon Marco Reus.
Az Atlético Madrid elnöke feldúltan nyilatkozott, miután a fülébe jutott, mi történt.
Inzaghi elégedett, Simeone Griezmannért aggódik az Inter–Atlético után.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi mérkőzésein semmi, de semmi nem dőlt el.
Tavaly szeptember óta nem győzték le 90 perc alatt a milánóiakat.
Igazi Dávid és Góliát-csatával indul a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője.
Tétlen les volt, vagy akadályozták a kapust?
Egy gólt elvettek az Atléticótól, de a végén így is a „matracosok” örülhettek.
Az U21-es magyar válogatott védő a kispadról nézte végig a mérkőzést.
A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak.
Toni Kroos elképesztő füttykoncertet kapott a Spanyol Szuperkupa-elődöntőben.
Griezmann az Atlético örökrangsorának második helyére lépett.
Szédületes La Liga-rangadó, tovább robog a katalán törpe, és ott liheg a Real Madrid nyakában.
Nem a magyarokról szólt a Bundesliga legutóbbi játéknapja.
Tovább tart a Sevilla vesszőfutása, menesztették is az edzőt.
„Madrid gyűlöli a Realt” – üzenték a játékos arcmására maszkírozott próbababával.
Gyakorlatilag el is búcsúzott a madridiaktól...
A PSG negatív rekordot állított fel, az Atlético pozitívat állított be.
Tavaly még majdnem kirúgták, most 2027-ig szóló új kontraktust kapott.
A Milan a Real 2009-es verése óta nem mutatott be ilyen fordítást.
Sőt, ha az elmaradt meccsét is behúzza, az élre is áll.
A találkozó döntetlennel végződött.
Ahogyan a csapatkapitány Kokéé is.
Egy korábbi Ferencváros-játékos is fejfájást okozhat a gigászoknak.
Az első „El Clásicóra” egészen az október 29-ei hétvégéig kell várnunk.
A telefonja törött, az autója használt, a közösségi médiát kerüli, a tetoválást nem szereti – mégis a BL-idény legértékesebb labdarúgója.
A királyi gárdában Courtois büntetőt védett, Benzema góllal búcsúzott.
Az Atlético Madrid és a Dortmund is próbálta megszerezni.
A városi rivális megelőzte a királyiakat a tabellán.
Újra csúcsra érhet a PSG és Manchester City. Ér-e BL-indulást a Liverpool csodálatos feltámadása?
Közel a bajnokavatás Spanyolországban.