Cellaajtóba vezetett árammal akart megölni egy fegyőrt két elítélt
Dühösek voltak, mert elfogyott a kávéjuk és a dohányuk.
Dühösek voltak, mert elfogyott a kávéjuk és a dohányuk.
Brutális az állami egészségügy adósságállománya.
A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személynek minősülő férfit.
Felújításuk csak aránytalan ráfordítással lenne megoldható.
Az állam nem tudta beszerezni a halálos injekcióhoz szükséges alapanyagokat.
Az intézkedéssel a börtönök zsúfoltságának csökkenését szerették volna elérni.
A magaviselet a kulcs, fokozatokat lehet felfelé nyerni vagy lefelé bukni.
A bagolyról a kőszegi Chernel-kerti Madárvédelmi Központban gondoskodnak.
Krediteket gyűjthetnek a rabok, melyekkel kedvezményeket kaphatnak.
Ezentúl online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon.
A multik és az állam profitál belőle.
Az olasz tévében beszélhetett a történtekről.
Egy állampolgár ügye indokolta a diplomáciai lépést.
Egy petíciót is írtak az elítéltek hozzátartozói.
Várhatóan a jövő év elején szabadulhat a börtönből a lúgos orvosként elhíresült egykori kórházigazgató.
A férfi letartóztatásáról rövidesen döntés is születik.
Így dolgoznak a börtönök kommandósai.
A magyar szabályozás elment a falig.
A büntetés-végrehajtás adataiból az is kiderült, hányan vannak emiatt börtönben.
Közülük hat embert már vissza is kellett kísérni a börtönbe.
Szerdán kerül az Országgyűlés elé.
A rosszabbnál is rosszabb sors vár az elítéltekre.
A börtönőr viszont egyre kevesebb.
A börtön falain belüli események rögzítése növeli a szakmai hatékonyságot.
A rendőrség nyomozást indított.
A meglévőket a börtönlakók erősítik meg és javítják.
Mindketten megvannak.
Rácalmás közelében, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen, kiképzés közben veszett nyomuk.
A Kis-Duna-ágban veszett nyomuk.
Úgy véli, párja még mindig élne, ha megfelelően bánnak vele a börtönben.
Tavaly 17 920-an ültek börtönben, hozzátartozóik számát 100 ezerre becsülték.
Mesterséges kómában tartják az egyik debreceni klinikán a Dózsa György úti gázolót.
A 18 640 magyarországi fogvatartott közül mindössze 35 elítélt fertőzött jelenleg.
A hathavi fizetésnek megfelelő fegyverpénz is hamarosan megérkezik.
Emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt is kapnak.
Az oltás is feltétel lesz.
A kiszabott négy év letöltendő börtönbüntetésből 22 hónapot már letöltött az egykori politikus, ami után elvileg szabadulhat.
Újabb fizetett szolgáltatásokkal bővítik az ukrán büntetés-végrehajtást.
Három intézetet adnak el.
Így akarják kizárni, hogy a keresztapák használják a börtönkapcsolataikat a büntetésük alatt.
A vádlott felmentésért fellebbezett.
A tűzharcban egy rendőr meghalt, a rabokat keresik.
A férfi már a büntetését tölti egy börtönben.
Elromlott a távirányító, kitört a balhé.
De a rendőröknél és a büntetés-végrehajtásban is rengetegen kényszerülnek rá.
Az elmúlt években 150 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre.
A tűz keletkezésének okát vizsgálják.
Weiszdorn Róbertnél egy telefont találtak.
A bevételből új fegyházak épülnek majd.
A sorozatgyilkossággal vádolt D. Csaba nem tolerálja, ha valaki kezet emel egy nőre.
Köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki.
Nem kezdte el börtönbüntetését, de a rendőrök megtalálták.
Tombol az erőszak a 370 százalékos túltelítettséggel működő börtönökben.
A férfi telefonon keresztül harminchat embert vezetett meg és csaknem kétmillió forint csalt ki tőlük.
Az ügyben büntetőfeljelentést tettek.
A kínai Sinopharm-vakcinát kapják.
A fogvatartott panasszal az illetékes büntetés-végrehajtási ügyészhez fordulhat.
Felkészültek a járványra, nincsenek gócpontok, bevezették az online kapcsolattartást.
Szigorú korlátozások mellett a fogvatartottak hét százaléka fertőződött meg.