Ellentámadást akar indítani a Hezbollah ellen az izraeli védelmi miniszter
Ki akarják füstölni őket.
Ki akarják füstölni őket.
Erős kritikákat kap a túszok családtagjaitól.
Nem sokkal a demonstráció előtt találták meg hat túsz holttestét Gázában.
Abed Alzareitnek fontos szerepe volt a humanitárius segélyek elosztásában.
Béketárgyaláson sem jöhet szóba.
Ha izrael elnöke nem kezd el foglalkozni a civilekkel a háborús övezetben.
Az izraeli legfelsőbb bíróság a következő választások utáni időszakra halasztotta a miniszterelnök lemondatását megnehezítő alkotmánymódosítást.
Libanonban teljes mozgósítást rendelhettek el.
Egy elemző szerint az ország alkotmánybíróinak most kell lépnie.
Izraelben az elmúlt három és fél évben az ötödik választást tartották.
Három éven belül ez már az ötödik választás.
Jaír Lapidnak, a centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökének sikerült összehoznia az új kabinetet.
Az amerikai elnök tartós békét szeretne a Közel-Keleten.
Az Ábrahám Egyezménynek nevezett megállapodás hírét Donald Trump jelentette be.
Netanjahu jobboldali-vallásos tömbje három képviselővel elmaradt a többségtől.
Elhúzódtak a tárgyalásai és egy emlékmű átadása, egyórás csúszással kezdődhetett meg a rendezvény.
Köztük egy olyan párttársát is, aki ellen szintén küszöbön van egy vádemelés korrupció miatt.
Egy hete emeltek vádat az izraeli miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hűtlen kezelés miatt.
Aki Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét kéri fel az új kabinet megalakítására.
A szeptemberi új választásokra készülő Netanjahu lehagyta az ország első kormányfőjét is.
Régen volt olyan izgalmas izraeli választás, mint amilyennek most kinéz. A legfőbb ügyész vádemelésre készül Netanjahu ellen, aki a legradikálisabb jobboldali pártokkal is megállapodott. Volt vezérkari főnökök ellene.
Ezt Orbán Viktor a Benjámin Netanjahuval tartott megbeszélést követően jelentette be.
Az indok: a Palesztin Hatóság az Izraelben bebörtönzött palesztinoknak fizet illetményeket.
Nem lép ki az izraeli kormánykoalícióból a Zsidó Otthon párt, így megmarad az egyfős többség.
A miniszterelnök konvoja egy ideig nem tudott elindulni a Yad Vashem múzeumból.
Orbán Viktor a barátjának nevezte Benjámin Netanjahut, és kiemelkedőnek tartja a két ország kapcsolatait.
A holokauszt aljasság volt, a zsidó vallást tiszteli.
Már a harmadik ember tesz vallomást az izraeli miniszterelnök ellen folyó ügyekben.
Vádat emelhetnek az izraeli miniszterelnök két korrupciós ügyében.
"Apám jó üzletet kötött az apádnak" - mondta Yair egy barátjának egy sztriptízbár előtt még 2015-ben. A felvétel most került elő.
A TEK védi az izraeli miniszterelnököt.
Fontosnak tartja az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködést
Egy francia milliárdos azt állítja, megtolta egy kis pénzzel, de az izraeli kormányfő ezt tagadja.
Mégsem megy Washingtonba, ahol a legerősebb amerikai zsidó lobbicsoport konferenciáján is részt vett volna.
"Már nem tartható fenn az, hogy kirohanást intéznek minden jóindulatú kritikával szemben."
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök előzőleg elítélte Trump muzulmánellenes kijelentéseit.
A választás napján a tömeges szavazásukkal riogatva mozgósította saját szavazóit.
Netanjahu a hajrában teljesen feljött a baloldali riválisára, és a jobboldalnak több képviselővel végezhet, de a többi párton múlik majd, milyen koalíció alakulhat. Az államfő nagykoalíciót akar, még bármi lehet.
A szélsőséges nacionalistáktól próbált szavazókat szerezni. Döntetlen közeli állás a felmérésekben.
A koppenhágai merénylet után Netanjahu ismét felszólította a zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Merkel szerint mindent megtesznek a biztonságukért.
Belső ellenzéke miatt felrúgta a koalíciót, az ultraortodoxokkal próbálkozhat majd újra.
A magyar miniszterelnök levelet írt Benjámin Netanjahunak a keddi izraeli támadás miatt.