Különösen hatékonyak az örökítőanyagukat érő károsodás kijavításában.
Az áttörést a fejlett technológia tette lehetővé.
Régen védett a kórokozóktól, ma súlyos betegséget okoz ez a gén.
2023. december 30., 10:10
Az öregedés már nem evidencia.
2023. december 16., 21:01
Most jelentek meg egy új kutatás eredményei.
Még a királyi család adatait is megszerezhették.
A nő bíróságra viszi az ügyet.
Magyar kutatócsoport bizonyította be, hogy mi okozza az öregedést.
Egy szélsőséges hacker több mint négymillió genetikai profilt szerzett meg, köztük a Rotschild családét is.
Lehet, hogy a DNS-t okolhatjuk, ha nem megy a salátafalás.
Újabb világjárvány kitörésétől tartanak a tudósok.
Több százezer növény és gomba lehet veszélyben.
2023. augusztus 12., 08:31
135 az új színszám.
A fejlesztők Vasember-páncélt építenének belőle.
Nincs tökéletes bűncselekmény, a legprofibb bűnözők is hagynak maguk után nyomot.
Az előd 600 millió évvel ezelőtt élhetett.
Magyar rákkutató cég került be Joe Biden programjába.
Hatalmas áttörés.
A vád szerint 13 évvel ezelőtt halálra verte ismerősét.
DNS-teszt tehet pontot az ügy végére.
A kutatók egy megelőző vakcina fejlesztésére használnák a tanulmány eredményét.
Lassan már nem éri meg megöregedni.
Az 1827-ben elhunyt zeneszerző halálát több betegség együttesen okozhatta.
Peking szerint nincs gond az új törvényekkel.
DNS-vizsgálatok tisztázhatnák az ügyet, de van egy kis bökkenő.
Már a napokban kiderülhet, hogy a 21 éves Julia Wendell valóban Madeleine McCann-e.
A hagyományos gyógyszereknek ellenálló daganatokat is legyőztek vele.
Lecsaphat ránk a szőrgén.
Veszélyes szépség.
Talajmintákból sikerült kinyerni.
A nevét és a kinézetét is meg tudták állapítani.
Két herceg eltűnését fedi homály.
Érdekli az amerikai államot, hogy mi sül ki a dologból.
2022. szeptember 8., 07:03
2022. augusztus 27., 08:06
Nem csak kívül, belül is megszólalásig hasonlítanak.
2022. augusztus 10., 10:16
Filmbe illő jelenetek zajlottak le egy kaposvári húsboltban.
Izgalmas detektívtörténetbe fordult a gyilkos kór eredete utáni nyomozás.
Végre tudjuk, mire szolgál az a sok DNS.
A DNS-egyezés bizonyította, hogy a negyven éve árvának hitt gyermek szülei egy brutális gyilkosság áldozatai, ügyükben még ma is tart a nyomozás.
Több betegség is eltűnhet.
Kiderült, hogy miért védettek néhányan.
Egy tanulmány szerint a természetes terhességek 12 százaléka ikerterhességként indul.
Fontos tudományos lépés az öregedés és a halálos betegségek megértése felé.
Még kezdeti stádiumban van, de egy nap születés előtt megismerhetővé válik több komoly betegséghajlam.
Az országban nagyjából százezer embert tartanak nyilván eltűntként.
Egy budavári dombormű sejteti gróf Esterházy Miklós titkos szerelmi akcióját. Az Árpád- és a Hunyadi-ház után a Romanov-dinasztia is magyar lehet?
A válasz a járványkezelésben keresendő, de a titkosszolgálat is felbukkan a történetben.
A módszer megkönnyítheti a fajok vadonban történő nyomon követését is.
A serkékbe zárt genetikai információ olyan, mint a dinóvérrel teli szúnyog a borostyánban.
2021. december 19., 18:06
Tíz termékre adtak ki figyelmeztetést.
Csimpánzokéval hasonlították össze, miként fejlődik.
2021. szeptember 7., 17:56
Bőrön át alkalmazható tapasz.
2021. augusztus 28., 09:35
Nem ritka, hogy évszázadokig él egy-egy állat, a csúcstartó már majdnem kétszáznál jár.
2021. augusztus 20., 20:16
Három dózis kell az indiai ZyCoV-D-ből.