Mit lehet tenni, ha szakadatlanul ugat a szomszéd láncon tartott kutyája?
Birtokvédelem és állatvédelem – ez még a legszívélyesebb szomszédi viszonyt is elmérgesítheti.
Birtokvédelem és állatvédelem – ez még a legszívélyesebb szomszédi viszonyt is elmérgesítheti.
Hack Péter jogtudóst kérdeztük.
Magyarországon kívül is vizsgálhatják.
Megszólalt a Demokratikus Koalíció elnöke.
„Kinyitjuk az aktákat, és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek.”
15 éven át kétes bizonyítékok alapján hurcoltak meg embereket.
Két éve változatlanok a bírói és ügyészi fizetések.
Az uniós pénzekről szóló tárgyalásokhoz is köze van a területnek.
Méghozzá a szmolenszki légi katasztrófa miatt.
Küszöbön a döntés.
Viszont nyári igazgatási szünetet jövőre sem tervez a kormány.
Hármas gyilkosság vádjával csukták le.
Az Európai Bizottságnak nagyjából egy hónapja maradt, hogy döntsön a „magyar pénzek” sorsáról.
Tasnádi Péter kötelező olvasmányként adná a magyar bírók kezébe.
Ha bűnösnek találnák, kérdéses, hogyan oldanák meg a bebörtönzését.
Egy öt évig tartó jogi procedúra végére került pont.
Az új vizsgálatok szerint a gyerekek természetes halált haltak.
Nem erősíti a bizalmat a jelenleg folyó Schadl–Völner-per sem.
Jöhet a 13 milliárd euró?
Időről időre megjelenik egy közéleti bandita, aki próbára teszi a teljes rendszer ellenálló képességét.
Kétszer is lebukott a tekintélyes bolti szarka, mégis tovább ítélkezhet.
Bemutatjuk az ország legkisebb bíróságát.
A lépés a tervezett izraeli igazságügyi reform része lenne, amely korlátozná a legfelsőbb bíróságot is, hogy törvényeket helyezzen hatályon kívül.
Még az sem biztos, hogy vége van a kéréseknek.
A központi közigazgatás és az igazságszolgáltatás különböző szerveiből tevődik majd össze.
Civilek szólaltak fel.
A legfőbbügyész-helyettes első interjújában az igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetéről beszélt.
A bírói tanács demokratikus legitimációját feszegető kérdéseket tettek fel.
A tárgyalás azelőtt véget ért, hogy elkezdődhetett volna.
Állítja, hogy nincs szerepe a kinevezés elbírálásában.
Több mint négy évtizedig kereste az igazságot a pulpituson.
Több esetben is súlyos problémákat talált az Európai Bizottság.
Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök kemény kézzel fellép a terroristák ellen.
A szoftverek lassan átveszik egyes hagyományos jogi szakmák helyét.
Az elkövetők jellemzően alacsony iskolázottságú, nehéz anyagi helyzetű személyek.
Inkább a golyó, mint a méreginjekció.
Berki Krisztián, VV Aurelio és Galambos Lajos sem úszta meg.
A legfőbb ügyész részletesen beszámolt a nyomozás állásáról.
A strasbourgi emberi jogi fórum.
Nem vette jó néven a török államfő, hogy kritizálták országa igazságszolgáltatását.
Fiatal lányokat molesztált, egyikőjüket kis híján meg is erőszakolta egy férfi.
2017 óta csökkent a gyanús pénzügyi műveletekről szóló bejelentések száma.
A fékek és ellensúlyok rendszerét illetően változatlanul aggályosnak tartja a Bizottság a hazai jogalkotási eljárás átláthatóságát és minőségét.
Itt az igazságszolgáltatás nagy bakot lőtt.
A nemzetközi bíróság döntései alapján eddig közel kétmilliárdos kártérítést fizetett a magyar állam az elhúzódó eljárások kárvallottjainak.
Az elmúlt három évtizedben fokozatosan visszaszorult az ülnökök szerepe, ma már szinte csak „szobadíszek” a tárgyalóteremben.
A jogszabályok megsértésében bámulatos teljesítményt mutat fel, de a letartóztatást mindig megússza.
Polt Péter évzáró videója szerint az az ügyészek egyharmada távmunkában látja el feladatait.
Új blog: A magyar jogtörténet sötét oldalai az Index tálalásában.
Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács online konferenciáján kifejtette, ma már a polgári és kereskedelmi ügyek több mint felét online indítják.
Harminc éve, a rendszerváltás óta Rafał Gaweł az első lengyel, akinek kedvezően bírálták el a kérelmét.
Tisztességes bírósági tárgyalást akart magának és 17 kollégájának. 238 napon át éhezett.
Wesley Ira Purkey a második ember volt, akit a héten kivégeztek, előtte viszont 17 évig nem hajtottak végre egy szövetségi halálos ítéletet sem.
A Handó-éra eltérő karrierútjait bejáró bírók ültek egy asztalhoz saját véleménynyilvánítási szabadságukról nyilvánosan vitázni.
Megvan a 170. olyan amerikai rab, aki elhagyhatta a siralomházat, miután fordulat állt be az ügyében, és visszavonták a rá kiszabott büntetést. De a rácsok mögül így sem szabadulhat.
Miért nem szokott börtön járni Magyarországon a gyerekpornóért? Hány sebből vérzik a hazai szabályozás? Hogy lehet például az, hogy a volt perui nagykövet idővel nyugodtan jelentkezhetne jogászként dolgozni mondjuk egy gyámhivatalhoz? Más országok milyen megoldásokkal próbálkoznak? Interjú az országot felkavaró ítélet hátteréről Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértővel.
Christopher Havens 25 évet kapott, kilenc éve ül, azóta matematikát tanul a rácsok mögött. Kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van hozzá.