Szigorú intézkedések jönnek a Szent Margit Kórházban
A teljes területen érvényben lesznek a döntések.
A teljes területen érvényben lesznek a döntések.
Az egyház „elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte a döntést.
A tüdőn kívül más szervekre is átterjedhet, ha ez bekövetkezik.
A betegek 50 százaléka 14 év alatti.
Mégis egyre többen fordulnak orvoshoz.
Csaknem tízezren fertőződtek meg az elmúlt héten.
Akut légúti fertőzéssel 120 800 ember kereste fel orvosát.
Emelkedett a tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma.
Kórházba 162 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt.
Több mint húszmillió embert vizsgáltak.
Légúti fertőzés miatt is sokan kértek segítséget.
A lábadozó gyerekek fogékonyabbak a fertőzésre – figyelmeztet a gyermekorvos.
Újabb vármegyében tettek lépéseket a tomboló influenzajárvány miatt.
Tombol az influenza.
Már évek óta nem láttunk ilyen magas számokat.
A pécsi gyermekklinika már tele van.
Az intézkedés csütörtöktől érvényes.
Minden korosztályt megviselhet, gyerekek és fiatal felnőttek is kerültek kórházba.
Legtöbben a tinik közül betegszenek meg.
Közel 10 ezer halálesetet jelentettek.
Több mint négyféle vírus terjed egyszerre.
A szakminiszter szerint rosszkor, rossz helyen indult a tiltakozás.
Az orvoshoz fordulók több mint fele fiatal.
A betegek többsége 15-34 éves fiatal felnőtt volt.
Az orvosok javaslatára hozták meg a döntést.
A katolikus egyházfő a vasárnapi imát sem tudta elmondani.
Vatikáni rezidenciájának ablakából közvetítették a szentatya üzenetét.
A tervek szerint vasárnap nyilvános megjelenése is lenne.
Akár már jövő év elejétől piacra dobhatják a két különböző vírus ellen egyszerre hatékony oltóanyagot.
Inhalálhat is vele, az orra meghálálja!
Még mindig tömegesen fordulnak a háziorvosokhoz.
Csaknem 150 ezren fordultak orvoshoz múlt héten.
Jó hír, hogy tovább csökkent a betegek száma.
Az influenza és a koronavírus terjedése miatt vezették be közel két hete.
Múlt héten csaknem 63 ezren fordultak orvoshoz, közel 50 százalékuk gyermekkorú.
A fertőzöttek majdnem fele gyerek.
Erről a fontos lépésről soha ne feledkezzünk el.
A betegek több mint a fele gyermek.
Egy hét alatt 65 300 megbetegedést diagnosztizáltak.
Gyermekorvosok beszéltek ennek okáról.
Az OGYÉI elárulta, mikorra oldódhatnak meg a gondok.
A súlyos, végstádiumú betegekkel való kapcsolattartás biztosítva van.
A betegek közel fele gyerek.
A szakértők szerint fel kell készülni a status quo bármilyen változására.
Ráadásul nem is egy, hanem tíz adagot.
Akár influenzások és koronavírusosak is lehetünk egyszerre, a virológus elmondta, hogy ez mivel jár.
Vannak kivételek, de csak kevés.
Az intézkedés csak azokra nem vonatkozik, akik igazolni tudják, hogy felvették a védőoltást.
Egy hét alatt 185 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
A betegek állapotáról telefonon tájékoztatják a családtagokat.
Egyetlen hét alatt 23 ezren fordultak orvoshoz.
Müller Cecília jelentette be.
A gyermekorvos szerint nincs influenzajárvány, de nő az esetszám.
Több vírus terjed egyszerre, amely a koraszülöttek és a csecsemők számára jelent kockázatot.
Az továbbra is problémát okoz, hogy kevesen oltatják be magukat.
Az egészségügyi minisztérium vészhelyzetet hirdetett az országban.
A betegek nagy része a 15 és 34 év közötti korosztályba tartozik.
Ha nem figyelnek, sokan meghalhatnak a rendszer túlterheltsége miatt.
A szakember több védekezési praktikáról is beszélt.
Más vírusok is terjednek.