Több száz Wizz Air-utas rekedt Dubajban a budapesti reptéren kialakult káosz miatt
Egy buszsofőr volt a ludas.
Egy buszsofőr volt a ludas.
Ügyfeleik türelmét kérik.
Idén is már több száz légi utas ügyében jártak el sikeresen.
„Nem fogunk kiengedni, amíg nem hagyod abba a sírást!” – mondta egyikük.
Továbbra is problémák tapasztalhatók.
Mutatjuk a megoldást, ha nem sikerül megegyezni a légitársasággal.
Több utas elmondta, hogy ami a legjobban zavarta őket, az a tájékoztatás teljes hiánya.
Ez az első ilyen típusú program Európában.
Az ellenőrzések alatt szinte minden esetben együttműködtek.
A légi járatokat is érinti a kialakult helyzet.
A fapados légitársaságokhoz hasonlóan a MÁV-ot is fogyasztóvédelmi eljárásoknak vetné alá.
A 17-re bővülő budapesti gépparkkal idén 7 millió utast szállíthatnak.
Az utasbiztosítók jobban szerepelnek, ám drágulást hozhatnak a megugró kifizetések.
A járattörlésben érintett utasok visszatérítést is kapnak.
A száraz „forgószél” az egész gépet megmozgatta.
Több utasra és nagy melegre számítanak, közben szigorú fellépésre utasították a fogyasztóvédelmet.
Nem csak Európában vannak gondok.
Az Igazságügyi Miniszter szerint tűrhetetlen az a gyakorlat, amit alkalmaznak.
A bejelentést követően esni kezdtek a légitársaság részvényei.
Sokan nem tudják, de jár a kártalanítás és az ellátás is.
A Boeing 787 egyszer csak zuhanni kezdett.
A fogyasztóvédelem szerint káosz alakult ki egyes európai reptereken.
Az elmúlt napok botrányai miatt a légiirányítást okolja a társaság.
Kisgyerekek és csecsemők is voltak az utasok között.
A Wizz Air elmagyarázta.
A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségekért.
A Wizz Air reagált az Indexnek a döntésre.
Végül 19 óra csúszással indult el a repülőgép Antalyába.
A Wizz Air-vezér szerint a magyar légi közlekedés sajátos helyzete nemzeti kézbe adhatja a budapesti repülőteret.
Kártérítést kapnak az utasok.
A légitársaságot kiütötték a fapadosok.
A BBC riportere tanúja volt a legutóbbi esetnek.
Több mint kétezer franciaországi járatot töröltek csütörtökön, és ezer útvonalát változtathatták meg.
Jelenetet rendezett egy nő.
Az easyJet októberig nem repül az országba.
Garantálják a magyar emberek biztonságát.
Budapest és a nagy kínai városok között immár heti tizenhét légi járat közlekedik majd.
Az alkatrész az egyik szárnynak csapódott.
Az éles szeműek a napokban is kiszúrhattak egyet az ikonikus Boeing-gépekből.
Legutóbb ötven ember sérült meg a fedélzeten „műszaki hiba” miatt.
Kilencezer utas járt rosszul.
Ötvenezer utast is érinthet a munkabeszüntetés.
A baba a 75. csecsemő, aki a kereskedelmi járaton született.
Az utóbbi időben egymásnak feszült a két légitársaság.
Nem finomkodnak a légitársaságok vezérei egymással.
Az utóbbi időszakban többször tartottak munkabeszüntetést.
A gyártó lassan járj, tovább érsz stratégiára váltott.
Tavaly is a magyar székhelyű légitársaság nyerte el a nem túl hízelgő titulust.
A cég vezérigazgatója, Michael O'Leary egy sajtótájékoztatón odaszúrt a rivális Wizz Airnek is.
Ezzel a légitársaság flottájának átlagéletkora csökkent.
A német légitársaság járatainak mindössze 10-20 százaléka közlekedik.
A társaság 2022 őszén ment csődbe.
Nincs ok az aggodalomra.
Ez a budapesti járatokat is érinti.
Az érintett utasokat e-mailben vagy a mobilapplikációban értesítették.
Az utóbbi negyedévben jelentős mértékben drágultak a jegyeik.
Európa egyik legzöldebb városába indulnak majd a gépek.
Többször is megszegte a biztonsági protokollt egy férfi.
A vállalat együttműködik a hatóságokkal az eset kivizsgálásában.
Nem olyan egyszerű visszatérni a jövőbe.