EgyptAir-gép: megtalálták az utasok holttesteit
Tegnap még egy görög sziget mellett keresték, most Alexandriától északra találtak roncsdarabokat.
Tegnap még egy görög sziget mellett keresték, most Alexandriától északra találtak roncsdarabokat.
Két lakóházba és egy hotelbe csapódott a Hercules.
Még mindig vannak újabb fejlemények a Germanwings tragédiájában.
A német nő a tragédia helyszínére repülhetett az egyik áldozat unokatestvéreként.
Szinte teljesen sikerült rekonstruálni mindent. A kapitány oxigénpalackkal és feszítővassal is megpróbálta betörni az ajtót.
A második fekete doboz adatai igazolják: szándékosan vezette a hegyeknek a gépet a másodpilóta.
Durva a fapados munkáltatói gyakorlat: sok cégnél a másodpilóta fizet, hogy repülhessen. Ha egészségügyi okokból elveszíti engedélyét, végleg ellehetetlenül, mert erre nincs mindenütt biztosítás.
Megtalálták a Germanwings 9525-ös járatának második fekete dobozát csütörtökön.
10 napja keresték, fontos információkat tartalmaz.
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a német lap által említett rejtélyes felvétel valódi-e, a hatóságok ugyanis nem erősítették meg létezését.
Egy holland pilóta beszélt arról, mennyire paranoid lett és nem bízik a mellette ülőben. Mindezt két hónappal a katasztrófa előtt.
A Germanwings áldozatai után járó kártérítésre szokatlanul nagy összeggel készül az anyavállalat.
A depressziótól az ártatlanságig, barátnőktől repülőkig összeszedtünk minden informorzsát Andreas Lubitzról. Ismerje meg a hírhedt férfit!
Borzalmas megpróbáltatásokon mennek át a gépen elhunyt utasok hozzátartozói. A hatóság az ő segítségüket kéri a holttestek maradványainak azonosításában.
Casablancában szálltak le a világ leghülyébb bombafenyegetésétől megijedve.
A Germanwings gépét halálba vivő pilóta tette nem lehetett egészen váratlan a szakembereknek.
A Sabine L. álnevű nő egy vesztfáliai iskolában tanított. A roncsokhoz ő is elment, eközben tudta meg, hogy exe felelős a tragédiáért.
A Germanwings-gép roncsaihoz érkező mentőcsapatokat nemcsak a látvány viselte meg.
A Germanwings tragédiáját okozó másodpilótát négy pszichiáter is kezelte, attól félt, hogy megvakulhat.
A 150 áldozat holttestének 400-500 darabját emelték ki. Sokkoló részletek a mentésvezetőtől.
Nem maradhat pilóta egyedül a fülkében.
Mentőcsapatok vizsgálják a meredek hegyoldalt.
A másodpilótának súlyosabb baja lehetett.
Rendszeres vizsgálattal kiderül, ha titkolná is a beteg. A pilótáknál a depresszió ritka.
Andreas Lubitz lakásán összetépett orvosi papírra bukkantak a nyomozók, miszerint nem repülhetett volna.
Egy egyszerű sötét gránitlapot gravíroztak tele négynyelvű felirattal az Alpokban.
Andreas Lubitz katasztrófát okozott, egyre inkább úgy tűnik, mentális betegség áll a háttérben. Másfél évig kezelték korábban.
A Germanwings-gép pszichiátriai kezelés alatt álló másodpilótája eltitkolta betegségét felettesei előtt. Összetépte az orvosi igazolást, ami szerint nem volt munkára alkalmas.
De volt osztálytársa anyja szerint év végén már minden rendben volt vele.
Norvég és kanadai légitársaság is változtatott az eddigi szabályain.
Évtizedekkel ezelőtt már átéltek a helyiek egy légikatasztrófát az Alpokban. Akkor 42-en haltak meg.
Az orvosi vizsgálati követelmények alaposak, de a mentális állapot ellenőrzését a légitársaságokra bízzák.
Claudia Vásquez az utazás helyett az utolsó pillanatban úgy döntött: Brazíliában pihen inkább.
A gépet az Alpoknak irányító 28 éves Andreas Lubitz megkapta a pilótáknak járó legjobb minősítést.
Andreas Lubitz szándékosan vezette a hegynek a Germanwings gépét. Az FBI is beszáll a nyomozásba.
Amikor a kapitány kiment, átvette az irányítást a gép fölött. Ő nyomta meg a gombot, ami elkezdte a süllyedést.
A francia ügyészség is megerősítette, hogy az egyik pilótát kizárta a másik a pilótafülkéből. Úgy tűnik, szándékosan.
Technikai problémák voltak. A gép megszakította az útját.
A fekete doboz egy hangfelvétele szerint nem nyílt ki a pilótafülke ajtaja.
A fekete doboz hanganyagából az derül ki a New York Times szerint, hogy a lezuhant Germanwings-gép egyik pilótája hiába kopogtatott, a bent lévő valamiért nem engedte vissza a kabinba.
A francia belügyminisztérium felvételén a mentőcsapatok munkája látszik az Alpokban.
Három napja házas pár, 10 éves kislány, 72 német, 51 spanyol a Germanwings-baleset áldozatai közt.
Nyilvánosságra hoztak egy fotót a lezuhant repülő fekete dobozáról. Még egy másikat meg kell találni a roncsmezőn.
A pontos leiratokra viszont még várni kell. A másodiknak a külső burkát találták meg, de hiányzik belőle a rögzítő eszköz, ezt még keresik. A sok kis roncsdarab arra utal, hogy a gép nem a levegőben robbant fel.
Egyre több áldozat személyazonossága derül ki a keddi légikatasztrófa után.
Folynak a kutatási munkálatok a helyszínen, a fekete dobozt már megtalálták a mentőcsapatok.
A roncsok elhelyezkedése számít, nyomáscsökkenés lehetett, de pilótahiba sem zárható ki.
Órákig állt szerelőcsarnokban az orrfutómű ajtaja miatt. Harminc Germanwings-járatot töröltek, a személyzet tagjai megtagadták a felszállást.
De egyszerre csekkoltak be a Germanwingsnél.
A FranceTV Info videót közölt a helyszínről.
Egy német gimnázium tizedikes osztálya csereprogramon vett részt Barcelona mellett.
A pilóták valószínűleg fél órával a becsapódás előtt teljesen elvesztették a kontrollt a gép felett. Ennek technikai okai lehettek, ami komoly csapás lehet a Lufthansának.
A Germanwings gépe azon a környéken zuhant le, ahol vadászgépek szoktak gyakorlatozni.
Az illetékes német krízisközponttól sem kaptak erről szóló jelzést.
A kilencezredik gépüket adták át Hamburgban. Sok gond volt az A320-asokkal.
Buszozni a legbiztonságosabb, és nem meglepő, hogy mivel a legveszélyesebb utazni.
2005-ben egy ciprusi gép balesetében 121-en vesztették életüket. Európai légitársaságnak 2009-ben volt az egyik legnagyobb tragédiája.
A Germanwings légitársaság Barcelonából Düsselordorfba tartó járatán 142 utas tartózkodott.
A Germanwings gépe a Francia-Alpokban, Digne mellett zuhant le. 150-en voltak a gépen.