Mennyire aggasztó új lakótársunk, a penész?
Megelőzhető a sunyi gomba megjelenése.
Megelőzhető a sunyi gomba megjelenése.
Hat mentett állat közül egy elpusztult, a többit megfigyelik.
Kevesen tudnak róla, pedig nagyon sokan használják.
Eddig több mint kétkilónyit szedtek össze, ez több ezer kapszulát jelent.
Öngyilkosságra készülő embereknek küldött több mint ezer halálos csomagot világszerte.
Visszaélés miatt nyomoz az ügyészség.
A tűzoltók „szélsőségesen veszélyesnek” minősítették a helyzetet.
Évek óta nem tudják orvosolni a problémát.
Az ólom által okozott káros hatásoknak közel 750 ezer ember van kitéve.
A varangyok gonosszal való összekapcsolása több okra is visszavezethető.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a titokzatos állatkínzót.
A mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Az anyagot degeneratív és fertőző betegségek kezelésére használják.
Vakcinaháború zajlik, amelyben a józan ész védőfegyverként szolgálhat.
Arthur a quenslandi játszótéren lépett közbe.
Lecserélődött egy aminosav, ezért az idegvégződés taszítja a mérget.
A ricint tartalmazó levél kifejezetten Donald Trump amerikai elnöknek szólt, de már az első ellenőrzésen fennakadt.
A cégek injekcióiban sztrichnin, ólom, higany és nadragulyakivonat volt, és egyáltalán nem homeopátiás mennyiségben.
A titkosszolgálatok nem erősítették meg az erről szóló értesüléseket. Feszült az orosz-cseh viszony.
Egy orvos szerint ennél is magasabb, akár 480 is lehet a száma azoknak, akik belehaltak a metanolfogyasztásba.
És hogy nem mérgezi meg magát, amikor megeszi a megmérgezett áldozatát?
Az őshonos állatokat kell megvédeni a betolakodó háziállatoktól.
Egy budai ház lakói nem fogadták el a szomszédban épülő ház ajánlatát a fáik megnyirbálására. Aztán egy hajnalban egy drón tűnt fel a budai kert fölött, másnap glifozát borított mindent.
És hogy fokozzuk a horrort, a hím méregtüskéjét úgy kell kitépni az ember húsából.
Egy gép szarin jelenlétét mutatta ki, egyelőre nincs hír sérültről.
A gyerekek megették a nitrites kását, majd többen eszméletüket vesztették.
Befejezték a nyomozást a férjét megmérgező szabadbattyáni nő ügyében.
A mezőgazdasági kártevők elleni anyag végül vörös rókákkal, egerész ölyvekkel, parlagi sasokkal végzett.
A hatóság már tíz éve tudja, hogy az egykori Óbudai Gázgyár talaja tele van súlyos mérgekkel, mégse történt semmi. A felelősök most is lapítanak.
Az alacsony vízállás felfedte, hogy arzén, benzol, naftalin folyik a gázgyári talajból a vízbe, egyes szennyező anyagok koncentrációja a határérték kétszázszorosát is meghaladja.
A novicsokos merényletet túlélő kettősügynökről osztotta meg gondolatait az orosz elnök.
Ricin volt a csomagokban, de időben észrevették. Ted Cruz republikánus szenátor is kapott egy fehérporos borítékot.
Időben leleplezték az antik könyvek szörnyű titkát.
Lehet, hogy fájni fog, lehet, hogy nem.
Az élelmiszer-hatóság vizsgálatot folytat, annak végéig azt tanácsolják: őrölt fűszerköményt ne használjunk.
A csattanó maszlagot nem kell drogként szedni: már a műtrágyába keveredve is veszélyes.
Gyengülhet a baba légzése, ha mézet eszik, abban ugyanis előfordulhatnak botulizmust okozó spórák.
Science, bitch, so fucking metal.
Kolozsvár mellett keletkezett egy mérgező tó.
Az 53 éves férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Egy gramm skorpióméreg kétmillió forintot is érhet, így biznisz lehet a találmányból.
Súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
Halálosan mérgező a gyümölcse, a levele, a kérge, és ha elégetjük, a füstje is. Ha esőben alááll, a puszta levegő marja szét a bőrét.
Egy rákospalotai kutya evett is a húsból, ám mivel időben állatorvoshoz vitték, túlélte a mérgezést.
Az indonéz és maláj gyanúsítottat golyóálló mellényben szállították a bíróságra.
Körülbelül ötven ember lett rosszul.
Mérges pókok befogására kérték a lakosságot, hogy tudjanak ellenszérumot gyártani.
A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai közül már 17-et elfogtak és meggyanúsítottak a hatóságok.
Szolnok megyei karfiolkedvelők, vigyázat! Lopott, permetes zöldség kerülhet forgalomba a napokban.
A magyar kormányfő magasan átlépte az ingerküszöböt, amikor méregről beszélt a migránsokkal kapcsolatban.
3 olyan szer eseti alkalmazásra kértünk engedélyt az EU-tól, amely valószínűleg veszélyes a méhekre.
A méregben megtalálható anyagok az agyban blokkolják a fájdalomérzetet.
Igen, az a botox, amit a kozmetikai ipar ránctalanításra használ. Ez a legdurvább ismert méreg a világon.
Most azt vizsgálják, hogy a gyerek mennyire szívja meg az anyja által elszívott cigik káros hatását.
Sokkal többen halnak meg a káros anyagok miatt, mint AIDS-ben és maláriában együttvéve.
A viperaméreg egyik összetevője gátolja a vérrögök képződését, ami szívgyógyszerek alapanyaga lehet.
Amikor a 24 óras hangya megmar, az pont olyan érzés, mintha pisztollyal meglőnének.