Szkripal-ügy: Titokban maradhat, hol van az idegméreggel támadott orosz kettős ügynök
Fizikai támadástól tartva nem tanúskodnak nyilvánosan.
Fizikai támadástól tartva nem tanúskodnak nyilvánosan.
Olyan hányásmintákat vettek leltárba, amelyeknek az elemzéséről a mai napig nem tudni semmit.
Arzén, ólom, higany is lehet a régi kötetek borítóján.
Egy felvétel buktatta le a csaláshoz folyamodó versenyzőt.
Moszkva egyre gyakrabban követ el szabotázsakciókat Nyugaton.
A rendőrség közlése szerint feltehetően ciánmérgezésről lehet szó.
Az áldozatok száma egyre csak növekszik.
Van, amiből már pár falat is végzetes lehet.
Simon Gergely szerint a magzatok, a gyerekek sincsenek biztonságban.
A nő egy birkákat tartó szomszédtól kapta a vegyszert, a legkisebb lányát lélegeztetni kellett.
Annyi lett volna a dolga, hogy felügyelje a fecskendőket.
Hat embert szállítottak kórházba.
A 3-test-probléma jogtulajdonosának alkalmazottja képtelen volt elviselni lefokozását.
Az oszakai üzem átvizsgálása mintegy négy és fél órán át tartott.
Napról napra nő az áldozatok száma.
Dagad a botrány.
A termékeket megpróbálják visszahívni.
Ezúttal mérgező növényből ettek a gyerekek.
Cipruson meg szándékosan.
Egy gyermek a toxikológiára került, az esetet vizsgálják.
A színész nemtörődömsége majdnem végzetes lett.
Volt, aki kiesett egy ablakon, mást a Kremlnél lőttek agyon.
Alekszej Navalnij pénteken halt meg egy északi sarkkörhöz közeli börtönben.
A magatehetetlen idős asszonyra reggel találtak rá.
Egy állat majdnem elpusztult.
Az újságírónőt szintén halott férje mellett találták meg.
Négy év börtönt kapott.
A nő szeretőjét várta a börtönből, ezért próbálta megölni a férjét.
Ijesztő eredményeket hozott egy új kutatás a BPA-ról.
Lassan egy éve senki sem hallott a férfiról.
Többen kórházba kerültek.
A bálványfákba mérget fecskendeztek.
Változatos eszközöket alkalmaz a Kreml, ha példát kell statuálni.
Rengeteg energiaitalt ivott, most az életéért küzdenek az orvosok.
A tiltott italokban etil-alkohol helyett metil-alkohol volt.
A felhasználók sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy pontosan mit vesznek be.
Nem hivatalos információk szerint rosszul lett, miután négyszemközt tárgyalt az orosz elnökkel.
A polgármester feljelentést tett az ügyben.
Pénteken nyolc madár tetemét találták meg.
Már nyomravezetői díjat is felajánlottak.
Szövetségese szerint minden eszközt felhasználnak, hogy megtörjék.
Idegméreg után most valami máshoz nyúlhattak.
Korábban attól féltek, hogy mérgező anyagok kerülhettek a levegőbe.
Fokozott odafigyelést kérnek a szakemberek.
Szaakasvili korábban Zelenszkijnek dolgozott.
Az ebekre remegés, imbolygó járás és koordinálatlan mozgás volt jellemző.
Az idős nő állapota a kórházban stabilizálódott, az idős férfi azonban meghalt.
Mérgezésekre gyanakodnak.
Az elkövető egy csatos, színes sörösüvegbe rejtette a mérget.
A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba.
Összesen 57 tanulót szállítottak kórházba.
Magyarországon négy fő elkövetői kör ismert.
A tanévkezdéssel tovább nőhet az Elf Bar népszerűsége.
Évente 150 ezer madárral végez áramütés.
Sugárterheléssel számolhat az, aki eszik belőle.
Először azt hitték, öngyilkos lett.
A zavart állatról videó is készült.
A háború kitörése után elmenekült Oroszországból.
Határérték feletti aflatoxin-tartalmat mértek.