Varga Mihály megszólalt arról, hogy mikor lehet 1 millió forint az átlagbér
A pénzügyminiszter kommentálta Orbán Viktor szavait is.
A pénzügyminiszter kommentálta Orbán Viktor szavait is.
A CEU professzora nyilatkozott a bérekről.
Magyar Péter szerint a miniszterelnök ígérete teljesíthetetlen, a Jobbik sok mindent hiányolt.
Az Index úgy tudja, két kormányrendelet-módosítás érkezhet a kabinettől.
Az ezer eurós minimálbért a nemzetgazdasági miniszter szerint 2028-ra érhetjük el.
Tízévnyi infláció rengeteg nehézséget okoz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2027-re tűzte ki ezt a célt.
Többen kapnak garantált bérminimumot, mint minimálbért.
Több mint 12 százalékos emelés jöhet.
Szerinte hazugság, hogy emiatt munkahelyek szűnnének meg.
Évek óta a románokkal és bolgárokkal versenyzünk hátul, miközben a többi ország elsprintel mellettünk.
A változás azonban feszültségekhez vezethet a munkaerőpiacon.
Minden, amit tudni akart az adóváltozásokról, de félt megkérdezni.
Már érkeznek az emelt fizetések.
A döntés 1 millió dolgozót érint.
A legkisebb kereset összegének megállapítása továbbra is tagállami hatáskör marad.
Munkaadók és munkavállalók számára egyaránt fontos.
Decembertől érkeznek az emelt bérek.
Nem volt egyhangú a döntés.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium ismertette a részleteket.
Ma az ellenzék működését olyannak látják, mintha egy valóságshow-ban lenne.
Czomba Sándor bízik benne, hogy az egyezség miatt bátrabb lehet a költekezés decemberben.
Lezárultak a tárgyalások.
A végleges döntés viszont még várat magára.
A minimálbér 15 százalékos emelése szinte már biztos.
Két számjegyű minimálbér-emelés jöhet.
Szakszervezeti bértárgyalások kezdődnek a jövő héten.
2023 év végéig pedig egyszeri 100 ezer forintot kapnának a minimálbéresek.
A miniszter a gazdaság visszapattanására számít.
Egy esetleges megállapodás dátumát is belengették az érintettek.
Magyar játékosok is érintettek.
Ez az összeg, szinte fillérre pontosan a minimálbér felét jelenti.
Az évközi minimálbér-emelés lehetősége elsősorban a magas infláció miatt merülhetett fel.
Megszólaltak a szakszervezetek.
Az infláción múlik minden.
A helyzet várhatóan tovább romlik.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár reagált az Indexnek.
Elképesztő adatokat közölt az Eurostat.
Orbán Viktor közölte: az állam nem tudja csökkenteni a dolgozók által fizetett járulékokat.
A részleteket a KSH ismertette.
Számos adóváltozás, kedvezményátalakítás lépett életbe 2023. január 1-jén.
Újabb területen gyorsulhatnak fel a bértárgyalások.
Január elsejétől jelentősen emelkedik a garantált bérminimum összege is.
A minimálbérrel együtt növekszik.
Csaknem 20 százalékos az emelés.
A szakértő szerint a javulást leginkább az év elején érzékelhettünk.
Csütörtökön tett hivatalos bejelentést a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Kiderült, mennyivel nő a minimálbér 2023-tól.
Jó hír érkezett, megszületett a megegyezés.
Új javaslattal folytatódik az alkudozás.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár már látja az egyezséget.
Sokan hezitálnak.
Elkezdődtek a tárgyalások.
A kormányfő a feleségétől ígért választ.
Már nem kell sokat várni rá.
A munkaadók a kormánytól kérnek segítséget.
Januártól minimálbérhez igazított kezdőbért és diplomás-minimálbért követelnek.
45 milliárd forintból lehetne egységesen minimálbért fizetni mindazoknak, akik otthon ápolják hozzátartozójukat.