Egy szamár, egy mobil és a karácsonyi káosz
Az ausztrálok vicces reklámfilmet forgattak.
Az ausztrálok vicces reklámfilmet forgattak.
Hamarosan több szolgáltatás is elérhetetlenné válik.
A PDSZ ügyvivője szerint egy-egy túlbuzgó tankerületi igazgató magánakciójáról van szó.
A híváskezelést érinti majd.
A sportért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy mit gondol Milák Kristófról.
Nem kötelező, de nagyban megkönnyítheti az ügyintézést.
A magyarok többsége együttes véleményt fogalmazott meg.
Moszkva bekeményített a hatalmas veszteségek után.
A világon először bemutatták a hatodik generációs vezeték nélküli technológiát.
Újra minden csatornán elérhetőek vagyunk.
Szorosan kapcsolódik az HBO-s sorozathoz.
Nőtt az árbevétel, csökkent a profit.
Már a mobil is a lélek tükre.
Az Indexnek sikerült elérnie az egyik vállalatot a történtekkel kapcsolatban.
A digitális adattolvajok nem tudtak fizetési tranzakciót indítani.
Nyugodjon meg, ennél csak rosszabb lesz.
A munkaidőben igénybe vehető kedvezményes devizapiaci középárfolyamot ötpercenként frissítik.
Újdonságok tömkelegét hozzák el nekünk.
Lapunk a tárca mellett a szakszervezeteket is megkereste.
Manapság már egyre többen és többféle digitális megoldást használunk a mindennapi teendők során, legyen szó vásárlásról, csekkbefizetésről vagy webshopos rendelésről. De azon felül, hogy könnyebbé válik az életünk, mit kezdünk a felszabaduló idővel? Megkérdeztük az utca emberét.
Még mindig vannak, akiknél úgy tűnik, nem a bevétel maximalizálása és az elégedett vevő az elsődleges. Cikkünkben olyan kellemetlen tapasztalatokat gyűjtöttünk össze, amelyek könnyen elkerülhetőek lettek volna. Önnek is volt már hasonlóban része?
A változások több mint kétmillió embert érintenek.
Felismeri?
Kvízünkkel tesztelheti, mennyire van képben a távközlés két évszázados történetéből!
A platform jelentősen megkönnyíti felhasználói életét.
A szelfis számlanyitás is a menüre került a pénzintézetnél.
A felét soha nem is használjuk.
Segítheti az adatok védelmét.
A fél évszázada megjelent mobiltelefon egy vagyonba került. Némelyike ma se olcsóbb, csak sokkal többet tud.
Kiderült az is, mely európai nemzet polgárai beszélnek a legtöbbet és a legkevesebbet.
És már azt is tudni, mely készülékek kapják meg.
Nagy változások lesznek február végétől a levelezőszolgáltatásban.
Reggel hét óta folyamatosak a hibajelentések.
Még a készítője is megdöbbent rajta.
Olcsóban is almába haraphatnak, akik csúcsmobilra vágynak.
Korszerűtlen mobilok leváltását szorgalmazzák.
Bizonyos államokból óriási távot kell utazniuk a nőknek, hogy terhességmegszakítást végeztethessenek.
Még úgy is, hogy csökkentették a büntetés összegét.
2025-ig mindenki mobiltelefonon intézheti ügyeit.
Frissítették a népszerű üzenetküldő alkalmazást.
Mobilozott és nem volt bekötve.
Jelentősen nőtt az adathasználati igényünk az utóbbi években.
Új ügyfélkiszolgáló rendszert vezettek be.
Rengetegen szenvedtek anyagi kárt.
Ez több mint 3,8 millió embert érint Magyarországon.
A gyerekek a legveszélyeztetettebbek, de a 30–39 évesek használjak a legtöbbet a mobilt.
Sokáig volt a böngészők csúcsa, de már inkább mást használunk.
Baby Groot vagy Vasember az erősebb? Most kiderül.
Sokat kellett rá várni.
Kedvező árral és napokon át tartó üzemidővel csábítaná magához a felhasználókat a Nokia.