Elképesztő égi jelenségnek lehetünk szemtanúi szombat este
Legközelebb 2036-ban lesz látható hasonló jelenség.
Legközelebb 2036-ban lesz látható hasonló jelenség.
És még részleges holdfogyatkozás is várható!
Egészen kivételes dologban gyönyörködhetünk majd.
Távcsővel azért érdemes készülni.
Gyűrűi nélkül lehet, hogy fel sem ismerné a Szaturnuszt.
Szuperül vizsgálható az élet keletkezése.
Mérgező és éltető is.
Ez a bolygó mindig tartogat meglepetéseket, legalábbis a Földről nézve.
A hat létfontosságú elem közül öt már bizonyítottan jelen van az Enceladuson.
Rá sem lehet majd ismerni.
2027-ben indít a NASA küldetést a Titánra.
Indul az őszi meteorszezon.
A sztárcsillagászok optimizmusa nem ismer galaktikus határokat.
Mutatjuk, mikor kell az eget fürkészni.
Ha másért nem, ezért megéri korán kelni.
Újabb lakható világgal bővült a Naprendszer.
A Bernardinelli–Bernstein több mint száz kilométer átmérőjű, és hárommillió évente jár erre.
Délután újra egymás fedésében volt látható a Földről a Szaturnusz és a Jupiter.
Közel ezer éve volt utoljára látható a Jupiter és a Szaturnusz együttállása.
Ha az extragalaktikus bolygó létezése bebizonyosodik, az M51-ULS-1b nevet kapja majd.
A kutatók most először alkalmaztak polarimetriát a Naprendszeren kívüli légköri felhők vizsgálatánál.
Az új felfedezéssel a Szaturnusz a Naprendszer holdkirálya, lenyomta a Jupitert.
A Szaturnusz legnagyobb holdján is felkutatják az élet esetleges nyomait.
Az állandó hóesés szinte teljesen elfojtja a metántenger hullámzását.
Űrbéli porfogóként tökéletesen működnek.
A bolygó 4,5 milliárd éves, de a gyűrűk legfeljebb 100 millió éve keletkeztek.
Érdemes megnézni, amíg még látható, de annyira azért nem kell sietni.
És tanuljanak meg ultraibolyául látni, mert anélkül lemaradnak a látványos fényjelenségről.
A Cassini 13 évig készített infravörös felvételeket a Szaturnusz legnagyobb holdjáról, a felgyűlt adatok alapján most hat új portré készült.
Összetett szerves molekulák is vannak az Enceladus jeges óceánjaiban.
Eddig azt hitték a kutatók, hogy egyáltalán nem alakul ki nappal.
Egy kísérlet szerint metántermelő baktériumok meg tudnának élni az Enceladuson.
A Szaturnusz holdján Középfölde hegységeit lehetne megmászni. Gandalf-domb is van ott.
Kicsi, fiatalka, és mázlisták vagyunk, hogy éppen láthatjuk.
Nem tudjuk, hogyan jött létre, de azt már sejtjük, hogy miért maradt egyben.
Az európai-amerikai együttműködésben épült űrszondát beleirányították a Szaturnusz légkörébe. A Cassini magyar tudósok neveivel égett el pénteken.
A pénteki Nagy Finálé során az utolsó képek és adatok délután kettő előtt érkeznek majd a Földre.
Jóval fiatalabbak lehetnek, mint eddig gondoltuk.
1977. augusztus 20-án indult útjára a Voyager-2, hogy felderítse Naprendszerünk távoli bolygóit. Neki és ikertársának köszönhetően tudjuk, hol a helyünk.
Nem tudjuk hazahozni, de legalább vizsgálni lehet őket.
A hold hatalmas képződményeinek létrehozásában a jégre ható árapály erők is részt vesznek.
A Cassini útjának végéhez közeledik, egyre közelebb merészkedik a bolygót.
A Cassini utolsó útjáról megérkeztek az első képek.
A küldetése végén a Szaturnuszba fog csapódni.
A Szaturnusz körül keringő Enceladuson a földihez hasonló élet szinte minden alkotóeleme megvan.
Az űrszonda egymilliárd kilométeres útja végén rövidesen a Szaturnuszba csapódik.
A Pán a gyűrűrendszerben kering, eleve csak 1990-ben vették észre, most a Cassini fotózta le a holdat.
A Cassini soha nem látott részleteket örökített meg.
A Szaturnusz körül keringő Tethysről adott ki új fotót a Nasa.
A kutatók nem tudják megmagyarázni, hogy alakulhatott ki a furcsa formájú jelenség.
A NASA űrszondája megérkezett a Szaturnusz külső gyűrűihez. Öt hónapig fogja vizsgálni őket.
A NASA time-lapse videóján jól látszanak a komótosan kialakuló majd elenyésző hosszúkás metánfelhők.
Aranyszínűvé változott az eddig kék légköri képződmény, valószínűleg az évszakváltás miatt.
A Szaturnusz holdján is folyékony vizet mutatott ki a Cassini űrszonda.
A Szaturnusz gyűrűjét alkotó porszemcsék egy része a Naprendszeren kívülről érkezhetett.
2008-ban fotózta az Alpha Centaurit a Szaturnusz körül keringő Cassini. Tanulság: marha messze van.
Az árapályerők miatt folyamatosan változik a holdak pályája és az égitestek össze is ütköznek egymással.